2024. április 20., szombat
ADA KÖZSÉG

A diákok hétfőtől kiválthatják a buszbérletet

A Molprevoz utasszállító vállalat adai buszállomásán (Ivo Lola Ribar utca sz. n.) vagy szeptember 1-jétől az iskolabuszokban igényelhetik az utazó középiskolás diákok az űrlapot a szeptemberi buszbérlet kiváltásához. A Molprevoz cégnél augusztus 30-a és szeptember 6-a között vásárolható meg a szeptemberi buszbérlet. Azzal, hogy a diákoknak az első héten amíg nem váltják ki a bérlet, addig nem kell buszjegyet vásárolniuk – tudtuk meg az adai buszállomáson. A havi bérlet igényléséhez a két űrlap mellett szükséges két igazolás az iskolából, valamint két 2,5x3 centiméteres, ugyanakkora fénykép, mint a személyi igazolványban. Továbbá azoknak a tanulóknak, akik a csókai és nagykikindai községtől kapnak támogatást, az adott önkormányzatból is mellékelniük kell egy igazolást. Azoknak a tanulóknak viszont, akik tavaly készíttettek havi buszbérlet, nem kell új fénykép. A bérlet kidolgozása 500 dinárba kerül. Az utasszállító vállalatban az igénylésnél csak teljes dokumentációt fogadnak el, a buszbérlet árával együtt. A Molprevoz vállalat szeptemberi buszbérleteinek árjegyzéke: Mohol–Ada 3000 dinár, Mohol–Zenta 8810 dinár, Mohol–Csóka 9900 dinár, Ada–Zenta 7820 dinár, Ada–Csóka 8190 dinár, Ada–Óbecse 8910 dinár, Mohol–Óbecse 8090, Csóka–Ada 5790 dinár, Zenta–Ada 5370 dinár, Zenta–Csóka 3650 dinár, Csóka–Zenta 3650 dinár. Ada község önkormányzata részben megtéríti a község tanulóinak a buszbérlet árát. Hogy ennek mértéke mekkora lesz, arról a jövő héten dönt a községi tanács.