2021. november 29., hétfő
ANYASAROK

Digitálisan tudatos szülő

Veszélyes is lehet, ha gyermekünkről posztolunk

A digitális szülőség fogalma az elmúlt egy-két évtized hozadéka. Alig ismerjük, még kevésbé gyakoroljuk, és sajnos egyáltalán nem biztos, hogy kapunk megfelelő külső segítséget, útmutatást, hogyan is csináljuk jól. Digitálisan tudatosnak lenni, felelősségteljesen viselkedni az online térben olyan dolog, amit manapság iskolában illene tanulni külön tantárgyként. Azonban talán ez sem lenne elég ahhoz, hogy minden témakört kellőképpen lefedjünk, hiszen szinte lehetetlen lépést tartani azzal a tempóval, amit a számítástechnikai fejlődés diktál. Hová vezet ez az út? Hol fogunk tartani öt-tíz év múlva? Milyen hatással lesz életünkre és gyermekeink jövőjére az a maradandó digitális lábnyom, amelyet sokan meggondolatlanul és figyelemre sem méltatva hagyunk magunk mögött? S legfőképpen, miért is fontos, hogy erről az Anyasarok keretein belül is szó essék? Erről szól e heti írásunk.

Mit is jelent digitálisan tudatosnak lenni? – erre a kérdésre próbál választ adni a szülőknek az a kezdeményezés, amelyet a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a Magyar Telekom indított, azzal a céllal, hogy felhívja a szülők figyelmét a gyermekekről való posztolás veszélyeire. Szülőként feladatunk és kötelességünk gyermekeink jogainak védelme. De vajon hogyan tegyünk gyermekünk biztonságáért az online térben? A digitálisan tudatos szülő nem feltétlenül követi azt az elvet, miszerint egyetlen fotót sem posztol a gyermekéről. A digitálisan tudatos szülő úgy posztol, hogy azzal ne ártson gyermekének a jövőben. A határok a biztonságos és nem biztonságos posztolási módszerek között azonban eléggé összemosódnak, hiszen mindenki számára máshol húzódnak. Sokszor magunk sem gondolkodunk el azon egy adott bejegyzésünk, hozzászólásunk vagy fotónk milyen következményekkel járhat. Azon meg talán végképp nem, hogy gyermekünket milyen lehetséges veszélyeknek tesszük ki azzal, ha meggondolatlanul és megállás nélkül parádéztatjuk az online térben.
Ha tömören szeretnénk megfogalmazni a lényeget, digitálisan tudatos szülőnek lenni annyit jelent, mint alaposan megfontolni, milyen információt osztunk meg gyermekünkről a közösségi médiában. De vajon hol van a határ a megosztható és a nem megosztható, vagyis a publikus és a nem publikus információ között? A probléma abban rejlik, hogy a felelőtlen döntés nem a jelenben fog gondot okozni, hanem a jövőben. Legtöbb esetben nem szembesülünk azonnal a következményekkel. Például, ha megosztok egy videót a nyári hőségben önfeledten pancsoló féléves babámról, akin még csak pelenka sincs, akkor a jelenben ebből csak annyit érzékelek, hogy a videóm több száz lájkot és több tucatnyi kedves hozzászólást kap, sőt esetleg jó sok megosztást is, amitől én, mint szülő meglehetősen jól érzem magam, büszke vagyok és elégedett. Amit nem látok a jelenben, amit nem érzékelek azonnal, az a potenciális veszély, amelynek ezzel a gyermekemet kitettem. Honnan tudom, hogy az a tíz, húsz vagy több megosztás meddig terjed ki a világhálón? Honnan tudom, hol fog kikötni a gyermekem mosolya, ki fogja vizslatni a lubickoló kis lábait, kezeit? Ami számomra édes és szívmelengető, az egy beteg ember számára ingyen csemege. Arról nem is beszélve, meddig és milyen emberek számára lesz elérhető ez a tartalom, kikhez jut el, vagy, hogy a gyermekem majd mit szól ehhez tizenöt év múlva.

Miért is beszélek erről a témáról kisgyermekes anyaként? Évente több tíz milliónyi bejegyzést osztunk meg a világhálón. A legtöbb gyermek már jóval nagykorúsága előtt komoly digitális lábnyommal rendelkezik – még meg sem születik, de ultrahangfelvétele már az online térben kering. Megosztjuk azokat a legintimebb és legalapvetőbb információkat róla, amelyek alapján könnyen azonosítható – az arcát, a nevét, a nemét, a születési idejét és helyét. Mi szülők ártunk legtöbbet gyermekeink magánéletének. Az angol nyelvterületeken már neve is van a jelenségnek, úgynevezett sharenting – a share (megoszt) és a parenting (nevelés) szavakból alkotott mozaikszó. 2019-ben a Forbes magazin hasábjain jelent meg egy cikk a témában. Egy az Egyesült Királyságban végzett 2019-es felmérésre hivatkozva azt állítják, hogy egy 13 éves gyermekről átlag 1300 fotó és videó van a világhálón. Ugyanezen felmérés szerint a szülők, akik a Facebookon megosztják ezeket a fotókat és videókat, ismerőseiknek csupán 1/5-vel tartják a kapcsolatot a való életben. Ez azt jelenti, hogy például, ha rendelkezünk 500 Facebook ismerőssel, akkor valójában csupán 100 emberrel tartjuk a kapcsolatot a mindennapok során. A képeink és videóink nagy részét ennek a száz embernek szánjuk, nekik töltjük fel, velük szeretnénk megosztani. Amit gyakran elfelejtünk, hogy az a maradék 400 ismerős ugyanúgy látja a képeinket, fotóinkat. Sőt, meg is oszthatja, le is töltheti, s azután fel is töltheti számunkra ismeretlen oldalakra, ismeretlen szándékkal, de akár kereskedhet is vele. A kontrollt ott veszítjük el, hogy ráklikkelünk a „Feltöltés" gombra.

Persze nem kell azonnal a legrosszabb lehetőségeket mérlegelni ahhoz, hogy érezzük a döntésünk súlyát egy fotó vagy videó feltöltése előtt. A gyermekkort végigkíséri a versengés – a kortársak között nagy harc folyik a dominanciáért és a gyerekek gyakran bántják egymást. Most képzeljük el, mennyi támadási felületet biztosíthat egy nyilvános Facebook-bejegyzés, ahol mondjuk a gyermekünk maszatos, koszos, esetleg sír vagy hiányos öltözékben jelenik meg? Ráadásul, mindez úgy kerül róla a nyilvánosság elé, hogy nem ő akarta, nem dönthetett róla, vagy nem is tudott róla. De tegyük fel, hogy meg is kérdeztük őt, látta is akkor négy-ötévesen azt a fotót, tetszett neki, jópofának gondolta, ezért mi is úgy éreztük, rendben van, ha megosztjuk. Itt kezdődik digitálisan tudatos szülőként a felelősség. Az ötéves gyermek még nem tud arról gondolkodni, vajon tízévesen is jópofának gondolja-e majd ugyanezt a fotót? Az ötéves gyermek nem fogja fel, hogy mit jelent az örökké, hogy ez a kép innentől kezdve örökké ott lesz, hogy mindenki szemrevételezze, elemezgesse, hozzászóljon, felhasználja ellene amikor csak kedve tartja. Mindezt nekünk szülőknek kell átgondolni, és fejben tartani. Szülőként a mi felelősségünk a gyermekünk jövőjének védelme. Úgy, ahogy nem küldjük őt piszkos, szakadt ruhában iskolába, hogy nehogy csúfolják, vagy ahogy esetleg fogszabályzót veszünk neki, úgy arról is gondoskodnunk kell, hogyan jelenítjük őt meg az online térben – vagy megjelenítjük-e egyáltalán. Nekünk kell tudnunk, hol húzódik ez a határ, s ezt a határt igen korán, még születése előtt érdemes kijelölni.

Amikor elstartolt a már emlegetett Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a Magyar Telekom közös kampánya, Tatár Csilla magyar műsorvezetővel, riporterrel készült interjú a Dívány magazinban. A magyar riporter a kampány egyik nagyköveteként mélyen beleásta magát a témába. Elmondta, hogy megdöbbenve vette tudomásul, mennyire káros lehet a gyermekeink számára, ha felelőtlenül kezeljük a magánéletüket, s szülőként nem vállalunk értük felelősséget az online térben. A digitálisan tudatos szülőségnek nem az a lényege, hogy rejtegessük a gyermekeinket. Arról nem is beszélve, hogy a digitális világ a jövőnkben is jelen lesz – nem zárhatjuk ki belőle örökre a gyermekeinket. Van azonban egy irányelv, amely talán segíthet. Egyszerű és könnyen követhető, de komoly bástya a digitális és a valódi világ között. Tatár Csilla a Díványnak adott interjúja során úgy fogalmazott, hogy posztoláskor „a védelem első vonala, hogy [a gyermekeim] nem felismerhetők".
Mielőtt kirakatba helyeznénk gyermekeinket, érdemes átgondolni, kiről is szól igazából a gyermekeinkről való posztolás. Róluk? Vagy inkább talán rólunk, büszke és elfogult szülőkről, akik világgá szeretnék kürtölni milyen fantasztikus, okos, gyönyörű és ügyes gyermekekkel áldotta meg őket az élet? Érdemes alaposan megfontolni, vajon lesz-e bármi haszna a gyerekünknek abból, ha több száz ismerősünkkel megosztjuk életének akár a legintimebb és legfontosabb részleteit is. Biztosan fontos tudatni mindenkivel az érkezését, a nevét, az arcát? Mindenkinek tudnia kell arról, mi a kedvenc játéka, étele, elfoglaltsága? Vagy arról, melyik a kedvenc meséje? Róla szól a posztom vagy az én egómról, rólam, aki minél több lájkot és hozzászólást szeretne bezsebelni? És akkor, ha mindezt átgondoltuk, akkor tegyünk fel még egy kérdést magunknak, mielőtt megnyomnánk a „Feltöltés" gombot: biztosan megéri?

(Olvasnivaló: www.tudatosdigitalis.hu/quiz; www.hintalovon.hu; Források: https://www.forbes.com/sites/jessicabaron/2018/12/16/parents-who-post-about-their-kids-online-could-be-damaging-their-futures/?sh=5956103c27b7; https://divany.hu/szuloseg/tatar-csilla-interju-digitalis-szuloseg-online-ter/)