2021. október 18., hétfő

A szobapapucstól az üzemig

A sikerhez vezető úton a családon belüli béke a legfontosabb, mondja a kúlai Uglik Csilla és Damir

Többször halogatás után sikerül összehozni a riportot a kúlai ifjabb Uglik családdal. Rövid tájékozódás után megtalálom a régi, nagy házat, amelynek bejáratánál csak egy kis tábla jelzi, hogy odabent egy cég működik. A telefonos egyeztetés során Uglik Csillának elmondtam, hogy beszélgetésünk fő témája a többcsaládos dolgozó nő, aki férjével együtt sikeres vállalkozó. A kapuban egy mosolygós fiatalasszony fogad, és az irodába invitál. Közben áru érkezik, kirakják, papírokat ír alá, telefonál, de mire megfő a kávé, minden elcsendesedik.

Uglik Csilla az irodában (Tamás Timon felvétele)
Uglik Csilla az irodában (Tamás Timon felvétele)

– Háromgyermekes édesanya vagyok. Egészségügyi középiskolát végeztem, eredeti szakmám gyógyszerész-technikus. Egy évig dolgoztam a szakmámban, majd férjhez mentem és 21 éves voltam, amikor megszületett az első kislányunk. Az első fél évben férjem szüleinél laktunk, de mivel hiányzott a magánélet, úgy döntöttünk, hogy elköltözünk. A férjem egész nap dolgozott, én a kislányt neveltem, sétálni és a játszótérre jártunk, és persze végeztem a házimunkát. Amikor a kislány egyéves lett, újra munkát kerestem, de helyben nem találtam, vidékre meg nem szerettem volna utazgatni, mert a nagyszülők is dolgoztak, és nem tudtam kire hagyni a picit. A pénzre viszont nagy szükségünk volt, az albérlet kifizetése mellett élni kellett valamiből, így újabb fordulóponthoz értünk, lépni kellett valamerre. Mivel apósomnál volt két varrógép, úgy döntöttünk, hogy elkezdek varrni. Nekivágtam, de nehéz volt összehozni, hogy ki vigyázzon napközben a kislányra. Anya, háziasszony és feleség voltam, az éjszaka felét pedig varrással töltöttem, ilyenkor a férjem felügyelt a kislányra. Különböző anyagokból szobapapucsokat varrtam, amiket eleinte a piacon értékesítettünk, később eljöttek érte a viszonteladók. Közben másodszor is terhes maradtam. A munkát lassan átvette a férjem, a papucsok mellett ekkor már székpárnákat is készítettünk. A munka egyre szaporodott, végül a szüleink is bekapcsolódtak, besegítettek, ki mikor tudott, mert én akkor már terhesen nem igazán tudtam dolgozni. Miután megszületett a második gyerek, az első hároméves volt, de már kicsit besegített azzal, hogy odafigyelt a babára. Apósom kárpitos mester volt, a férjem legtöbbet mellette dolgozott, így csak este találkoztunk. Idővel anyósom és apósom besegített a papucsvarrásba, a férjem csinálta ezt is, és a kárpitozást is, úgy fogalmaznék, hogy mindenki azt csinálta, amit érkezett. Édesanyám kereskedőként dolgozott, édesapám pedig az Eternában, de miután az üzem tönkrement, idénymunkát vállalt, ők is segítettek, ahogyan tudtak. Alig három hónapos volt a második gyerek, amikor újra költözködnünk kellett, ugyanis a lakás tulajdonosa áruba bocsátotta az ingatlant. Pár év alatt így már harmadszor költöztünk, szerencsére anyósomnak ekkor már kicsit több ideje volt, így jobban magára vállalta a gyerekeket. Közben apósom műhelye – ahol a papucsok és a székpárnák készültek – kezdett szűkös lenni, így kibéreltünk még egy házat. Így két albérletet fizettünk: egyikben dolgoztunk, a másikban laktunk. Nagyon bonyolult volt az életünk, szerencsére mindezt a sok munka mellett észre sem vettük. Valahogy belerázódtunk. Pár évig így dolgoztunk, a rokonok és ismerősök pedig nem győztek csodálkozni, hogy honnan merítünk mindehhez erőt. Amikor harmadszor terhes maradtam, újra költöztünk, mert a tulajdonos elhunyt, a fia pedig árulta a lakást. Közben gyűjtöttük a pénzt, és abban bíztunk, hogy majd sikerül valahol vásárolnunk egy kisebb házat, ami végre a miénk lesz, és ahová legalább a műhelyt átköltöztessük.

Az Uglik család: Damir, Lara és Csilla (lent), Ajsa és Leona (fent), a készülőfélben lévő ház előtt (Tamás Timon felvétele)
Az Uglik család: Damir, Lara és Csilla (lent), Ajsa és Leona (fent), a készülőfélben lévő ház előtt (Tamás Timon felvétele)

Negyedszer is költöztünk, és jelenleg (még) ebben a házban lakunk. Közben találtunk egy eladó, régi házat, csupán pár házzal feljebb, amit megvettünk, átépítettük műhelynek, felújítottuk, és lassan ötödik éve itt működik a cég. Mindent összegezve, igazi otthonunk még mindig nincs – de az udvarban már épülőfélben van. A céget igazi családi vállalkozásként kell értelmezni, hiszen a férjemmel kezdtünk, majd idővel csatlakozott hozzánk édesapám, édesanyám, anyósom, a férjem nővére a férjével, a komasszony stb. A 2017 óta bejegyzett cég immár komoly vállalkozásnak számít, jelenleg 19 ember dolgozik nálunk, többségük rokon, ismerős. Időközben bővítettük a kínálatot, és mára már teljes ágynemű- és szobaprogrammal rendelkezünk.
Csilla közben elmesélte, hogy a termékeket továbbra is viszonteladóknak adják át, és azok értékesítik. A dokumentációt és a terepi munkát a férje végzi, ő maga pedig az ügyvezető és termelésvezető szerepét tölti be. Nagyon fontos pozíció ez, hiszen a jó szervezéstől függ az egész termelési folyamat, a végtermék, a minőség.
− Ha összegezni kellene a családi életet, talán úgy fogalmaznék, hogy immár háromgyerekes dolgozó édesanya vagyok, a két idősebb gyerek már iskolás, a kicsi most indul oviba. A legnehezebb szakaszon talán túl vagyunk, de valahogy életemben mégis ezek a legszebb évek. Lehet, éppen azért, mert sokszor kegyetlenül nehéz, de amikor legjobban kell, innen-onnan jön egy kis támogatás. Persze nem anyagi, mert pénzt azt sehonnan sem kaptunk és nem is kértünk. Pályázni sem pályáztunk. Amit eddig elértünk, azt mindent önerőből csináltunk, és erre büszkék vagyunk – mondja a cég ügyintézője. A kérdésre, hogy a három gyerek mellett honnan és miből meríti az erőt a mindennapi előre haladáshoz, elmondta, a családi összefogásban mindenki egyformán gondolkodik, a nagyszülők felváltva vigyázzák a gyerekeket. Már amikor nincsenek a cégben.

Uglik Csilla és édesapja, Béla az üzemben (Tamás Timon felvétele)
Uglik Csilla és édesapja, Béla az üzemben (Tamás Timon felvétele)


− Mert ez úgy működik, hogy az felügyel rájuk, aki éppen szabad. Előfordul, hogy egész napra el kell utaznom. Olyankor édesanyámat kiveszem az üzemből, ő van velük. A kora esti órákig dolgozom, de onnantól csak a gyerekekkel vagyok. Úgy kell elképzelni, hogy amikor befut egy telefonos vagy számítógépes rendelés, ügyintézés, akkor egyik gyerek mellettem ül, a másik az ölemben a harmadik pedig a nyakamban. De velem vannak, nem hagyom magukra őket, minden percben velük vagyok. Most picit könnyebb, mert már nagyobbak, értelmesek. Sokat segítenek a házimunkában, segítenek egymásnak öltözni, tanulni, közösen játszunk, igyekszem őket mielőbb az önállóságra nevelni. Szépen beszélgetünk, nem szabad egy pillanatra sem idegesnek vagy szétszórtnak látszani, mert a gyerek ezt megérzi. Lehet, furcsán hangzik, de a türelem és a szép szó kifizetődő, nagyon jól kamatozik, mert a gyerek sokkal értelmesebb, kiegyensúlyozottabb, amikor a környezete és családja is olyan. És tudja, hogyan lehetséges mindez? Elsősorban úgy, hogy rendesen beosztom az időmet és attól nem térek el, nem hagyom, hogy bármi miatt is elkéssek, lekéssek valamiről, továbbá hogy mindig a család van az első helyen. Kicsit bonyolultnak tűnik, hihetetlenül hangzik, de ez az igazság. A gyerekek tudják, megértik, hogy apu és anyu dolgozik, de amikor kell, szólnak, én pillanatok alatt otthon vagyok. Az esti program a férjemmel csak a családé. Olyankor jön elő az igazi házimunka, mos a gép, a vasalás, a takarítás, a lakás rendbetétele. Persze nehéz, de jó, mert a gyerekek ilyenkor már szabadok, megtanultak, és jut idő a közös kikapcsolódásra is – mondja szinte egy szuszra Csilla.
Közben megérkezett Damir, aki perceken át mosolyogva hallgatja a beszélgetést, hiszen ért magyarul.
−Az egészből kimaradt, hogy a hétvégék (is) teljes egészében a családé. A szombat és vasárnap a családi kirándulások, közös órák együtt töltése. Ezt nem adjuk fel. Általában előre megvan a terv, hogy az adott hétvégén mit csinálunk. Cukrászda, fagyizás, séta, játszótér, állatkert, sok-sok programmal. Ez a gyerekek számára különösen fontos, mi pedig ilyenkor feltöltődünk. A másik lényeges mozzanat, hogy sokan felrójják azt, hogy ennyi év házasság, munka és négy albérlet után még mindig nincs saját házunk, luxuskocsink stb. Ez igaz, viszont van saját üzemünk, ezzel biztosított a jövedelem, és nem félünk a holnaptól. Évek óta lakunk albérletben és látjuk, hogy minden ház folyamatosan igényeli a beruházást, karbantartást, mindez pedig nem kevés pénzt jelent. Mi ezt a pénzt inkább a cégbe fektetjük, mert ha az üzemel, akkor mindenki jól jár: a családunk, a szülők, a rokonok, vagyis mindenki, aki ebből él. Mi vállalkozóként, ők pedig dolgozóként – magyarázta Damir.
Végül mindkettőjüktől megkérdeztem, hogy elégedettek-e az eddigi életükkel, melyek a közeli és a távlati tervek. Először Csilla válaszolt. Szerinte az üzem jó irányban halad, az udvari részben lassan épül családi házuk, vágya pedig az, hogy egyszer gyermekeinek átadhassa azt a rengeteg tapasztalatot, amit fiatal kora ellenére megszerzett. Bízik abban, hogy ők mindezt továbbfejlesztik.

Damir és Csilla az üzemben (Tamás Timon felvétele)
Damir és Csilla az üzemben (Tamás Timon felvétele)


−Életünk egyik legnehezebb szakaszán vagyunk túl, ami pedig az elejétől fogva vezérelte családomat, az maga a béke, a családi harmónia megteremtése és megőrzése. Mindannyian látjuk, tapasztaljuk, hogy a mai világban minden percben kemény háború folyik a családért, a családi értékekért, a magasabb életszínvonalért. Én viszont úgy fogalmaznék, hogy a béke, a családon belüli béke mindennél fontosabb. Nem rohanunk a pénz után, nem veszekszünk, nem kiabálunk amiatt, hogy lesz-e holnap pénzünk kifizetni az albérletet és a számlákat, miből veszünk a gyerekeknek új ruhát. Nem bántjuk egymást, de másokat sem. Egyszerűen a béke, a csendes és nyugodt élet megteremtése és annak megtartása a fő cél. Mert ha béke van, minden könnyebben megy – mutatott rá Damir.
Innentől már nem tudok mit kérdezni. A rövid fotózást követően mindketten körbevezetnek az üzemben, és elmagyarázzák, melyik helyiségben milyen termék készül, és hogy ez igazából egy régi épület, amihez új részlegeket építettek. Minden egyes helyiségben halkan szól a zene, az alkalmazottak jókedvűen dolgoznak, nekem pedig folyamatosan Damir utolsó mondata cseng a fülemben. Régen hallottam azt, hogy a családon belüli béke megőrzése a legfontosabb az életben.