2024. április 20., szombat

Ronaldót szerződtette a Manchester United

A Premier League-ben szereplő Manchester United a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Juventustól az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót, aki korábban 2003 és 2009 között már futballozott az MU-ban.

Péntek reggel még úgy tűnt, hogy a Manchester Cityhez szerződhet a 36 éves portugál klasszis, de kiderült, hogy korábbi csapata, az MU is bejelentkezett érte, ezt követően pedig felgyorsultak az események.

A Premier League-címvédő City visszalépett az ügylettől, míg a Manchester United hivatalos ajánlatot tett a Juventus felé. A jelek szerint a felek pár óra alatt mindenben megállapodtak egymással, mert délután az MU már a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a portugált. Sajtóhírek szerint 2023 nyaráig szól majd a megállapodás a manchesteriekkel, akik első körben 15 millió eurót fizetnek érte a Juventusnak, de ez bónuszokkal együtt 23 millió euróra nőhet.

Cristiano Ronaldo korábban 2003 és 2009 között légióskodott Manchester „vörös” felén, ahonnan 94 millió euró ellenében távozott a Real Madridhoz. Az MU-ban 292 tétmeccsen lépett pályára, melyeken 118 gólt szerzett és 69 gólpasszt adott. Háromszor lett Premier League-győztes, egy alkalommal pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerte a klubbal. 2008-ban kiérdemelte az Aranylabdát az MU színeiben.