2024. április 25., csütörtök

Afgán kérdések

A járvány után Afganisztán volt az a téma, amellyel ezekben a napokban legtöbbet foglalkozott a világsajtó. A közölt hatalmas anyag tömkelegéből mi öt kérdést emelnénk ki. 1. Hogyan lehetséges, hogy a rendszer ilyen gyorsan összeomlott? 2. Mi várható a tálib rendszer alakulásával kapcsolatban? 3. Várható-e új migránshullám? 4. Mennyiben felelős Joe Biden amerikai elnök? 5. Hogyan alakul az új világhelyzet? Menjünk sorjában.

A tálibok hihetetlen gyorsasággal kerítették hatalmukba az országot. Egyik nap elfoglaltak két tartományi székhelyet, másnap hatot és harmadnap puskalövés nélkül bevonultak Kabulba. Hogyan lehetséges az, hogy a rendszer ilyen gyorsan darabjaira hullott? A magyarázat egyszerű: nem volt, aki védje!

A hadsereg nem látta értelmét, hogy harcoljon, hiszen még a fizetés is vagy késett, vagy egyszerűen elmaradt. A lakosság pedig alig várta, hogy eltűnjön egy tehetetlen és tétlen rendszer. Elsősorban legyen vége annak, hogy nincs biztonság. Nem tudni, hol és mikor robban a következő bomba és hány áldozata lesz, ki lesz az áldozata. A támogatás teljes megvonásával ezt a rendszert büntették. A táliboknak nem volt más dolguk, mint nyomulni előre.

Mi várható ezek után? Ez a következő, s egyúttal a legkínosabb, meg a legfontosabb kérdés is. A tálibok ugyanis két lehetőség között választhatnak.

Az egyik az, hogy megismétlik azt, amit az Iszlám Állam jelentett. Mint még emlékszünk rá: Irak és Szíria területén létrejött egy állam, amely ledöntötte a múlt emlékeit, történelmi emlékműveket semmisített meg. És ami még fontosabb: üldözött mindenkit, aki nem fanatikusan muszlim. A polgároktól pedig megkövetelte az iszlám vallási szokások elvakult tiszteletben tartását, arra hivatkozva, hogy csak a muszlimok vallása létezhet. Mindez valóságos csapás volt a mohamedánok, elsősorban a nők számára. Még inkább a más vallásúakra. És mint tudjuk: támogatás hiányában gyorsan eltűnt, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy fanatikus híveit le kellett győzni.

A másik lehetőség pedig az, hogy Afganisztánban is kialakul egy ízig-vérig mohamedán rendszer, mint Iránban vagy Szaúd-Arábiában, vagy még azoknál is mérsékeltebb változata. Van két dolog, ami reményt ad arra, hogy a tálibok az utóbbi megoldást választják.
Az egyik az, hogy a megszállás majdnem húsz éve alatt új nemzedékek nőttek fel. Elsősorban a nőknek egész nemzedékei azokból, akik már iskolába jártak. Ezekre az új nemzedékekre már nehéz lesz a legelvakultabb vallási rendszert rákényszeríteni. Nem véletlen, hogy a rendszer képviselőjének első nyilatkozata az volt, hogy ők tiszteletben tartják a nők jogait, természetesen a seriá keretében.
A másik körülmény, ami befolyásolhatja az új rendszert az az, hogy külföldi segélyekre, segítségre szorul. És azok érdekében hajlandó lesz alkalmazkodni, engedményeket tenni.

A harmadik kérdésre, hogy lesz-e új migránshullám, habozás nélkül megadható a válasz: lesz. Nem zárható ki, hogy megismétlődik 2015, vagyis az az év, amikor a legtöbb migráns érkezett Európába. Jelenleg az áll előtérben, hogy menteni kell a külföldieket Afganisztánból, és mindazokat, akik a külföldieknek dolgoztak.

A kabuli repülőtéren történő események ékesen bizonyítják, hogy ebből milyen bonyodalmak származhatnak. (Nem is szólva arról, hogy egy katonai repülőgépben 600-an, egyetlen utasszállító gépben 800-an szorongtak.) Itt érvényes az, amit Emmanuel Macron francia elnök mondott: „erkölcsi kötelességünk menteni azokat, akik nekünk segédkeztek”. (Nem is gondolnánk: 800-an dolgoztak a diplomáciai képviseletnek és 600-an a katonáknak.)

A negyedik kérdés jellemző a mai helyzetre: mennyiben felelős Biden amerikai elnök? Mert kétségtelen, hogy nőtt az elégedetlenség eljárása és magatartása miatt. Az előző amerikai elnök és hívei maximálisan ki is használják a helyzetet. Donald Trump már Biden lemondását követelte. A Magyar Hírlap budapesti napilap pedig ezt írta: „Biden elnökről nem hallunk semmit, dehát úgy sem történik semmi fontos, annyit bár öt héttel ezelőtt megmondott, rendkívül valószínűtlen lenne, hogy a tálibok lerohanják egész Afganisztánt”.
Mert kétségtelen, hogy (Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter megfogalmazásában) „az afganisztáni kudarc után humanitárius, emberjogi, migrációs és biztonságpolitikai válsággal állunk szemben”. Sőt még az is, hogy megmutatkozott az Egyesült Államok gyengesége. De ezért nehéz Bident felelőssé tenni.

Részben azért, mert a kivonulás döntését nem ő hozta meg, benne csak volt bátorság végrehajtani. És részben nem lehet ő a hibás azért, mert ilyen lehetetlen afgán rendszert örökölt hivatali elődeitől. (Megtalálták a Los Angeles Times egy régi cikkét, amelyben Asraf Gháni, elmenekült afgán elnök lelkesen ismertette, hogy milyen gyorsan megbukott a szovjetek által támogatott kormány.)
Végül az ötödik kérdés: hogyan alakul az Afganisztánnal kapcsolatos nemzetközi helyzet? Hogyan fogadják a világ országai a tálib hatalom kialakulását? Sokan az 1975-ben megbuktatott vietnami rezsimmel vetik össze a jelenlegi helyzetet. Hogyan fogadja a világ ezt a fordulatot? Egyelőre csak annyi látszik, hogy a külföld nem zárkózik el mereven az új kabuli rendszertől.

Igaz, hogy csak négy diplomáciai képviselet maradt a helyén. (Oroszországé, Fehéroroszországé, Kínáé és Iráné.) De az együttműködéstől senki sem zárkózik el. Még Washington is úgy nyilatkozott, hogy a kétoldalú viszony az új afganisztáni kormány magatartásától függ és tanácskoztak az új helyzetről Moszkvával és Pekinggel. Az oroszok álláspontja egyértelmű: Vlagyimir Putyin államfő kijelentette, hogy „más országok nem erőltethetik értékeiket Afganisztánra”. Kína, Irán és Törökország pedig már jelezte együttműködési szándékát.