2024. március 29., péntek

Megismétlődhetnek a merényletek Kabulban

A repülőtérnél végrehajtott iszlamista terrortámadásokban több mint százan haltak meg

Újabb támadásokra számít az amerikai és a brit hadvezetés azok után, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorhálózat két öngyilkos merénylője csütörtökön a kabuli repülőtérnél megölt több mint száz személyt, köztük tizenhárom amerikai katonát és tálibokat, további mintegy százötvenet pedig megsebesített. Éjfél körül újabb robbanás történt, de azt nem terroristák hajtották végre. Az IÁ vérengzését elítélték a tálibok és nemzetközi szervezetek is. Washington válaszcsapást ígért.

Az amerikai hadvezetés újabb támadásokra számít a kabuli repülőtérnél, de igyekszik megakadályozni az újabb merényletet – jelentette ki Kenneth McKenzie tábornok. Az Egyesült Államok haderejének részét képező Középső Parancsnokság (Centcom) vezetője azt követően nyilatkozott, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet két merénylője csütörtökön felrobbantotta magát a kabuli repülőtérnél. Az egyikük a légikikötő déli részén található Abbey Gate bejárati kapunál, a másikuk a közeli Baron Hotelnál repítette magát a levegőbe.

A merényletekben sokan meghaltak, s legalább 150-en megsebesültek. Kabuli egészségügyi tisztségviselők kezdetben úgy tudták, hogy hatvan civil vesztette életét.

Tegnapi hírek szerint száz(tíz) fölé emelkedett a két robbantás és az azt követő tűzpárbaj halálos áldozatainak száma.

A terrortámadásban tizenhárom amerikai katona is életét vesztette, további tizennyolc társuk megsebesült. A tizenhárom amerikai katona mellett legalább 97 civil is meghalt, akik közül legkevesebb 28 a tálib mozgalom tagja volt. Esetleg több is, mert a helyi hatóságok azt állítják, hogy a reptérnél megölt afganisztániak fele tálib volt.

„LEVADÁSZUNK TITEKET”

McKenzie ellenlépésekkel és megtorlással fenyegette meg az IÁ-t. Jelezte ugyanakkor, hogy az amerikai erők folytatják az emberek kimenekítését Kabulból. Erre még augusztus 31-ig van lehetőségük. Utána be kell fejezni a műveletet, mert ebben egyeztek meg Afganisztán új uraival, a tálibokkal, akik hallani sem akarnak a határidő meghosszabbításáról.

Az amerikai elnök azt mondta, hogy a tragédia nem változtatja meg az evakuációs terveket, és Washington a hónap végéig kivonja csapatait Afganisztánból. Joe Biden közölte: nem hagyják, hogy a terroristák leállítsák az evakuálást, amelynek részeként az USA július vége óta több mint százezer embert menekített ki Afganisztánból. Biden hősöknek nevezte azokat az amerikai katonákat, akik életüket vesztették a csütörtöki támadásban.

Közölte egyúttal, hogy az Egyesült Államok lesújt a támadásokért felelős csoportra. Elmondta: az IÁ-hoz tartozó létesítményeket fogják megcélozni. „Levadászunk titeket, meg fogtok fizetni” – üzente.

HARMADSZOR AMERIKAIAK ROBBANTOTTAK

Csütörtök éjfélkor egy harmadik robbanás is megrázta Kabult, de az nem merénylet volt, hanem amerikai hadfelszereléseket semmisítettek meg a repülőtéren.

A hatalmat Afganisztánban ismét megkaparintó iszlamista tálib mozgalom elítélte a merényleteket. Abdul Kahár Balhi, a tálibok kulturális bizottságának tagja a támadást terrorcselekménynek minősítette. A vérontásért azonban az idegen csapatok jelenlétét tette felelőssé. „Amint megoldódik a repülőtéri helyzet és a külföldi erők távoznak, nem történik többé ilyen támadás nálunk” – mondta.

Zabihulláh Mudzsáhid tálib szóvivő a repülőtér körüli felfordulás ellenére reményét fejezte ki, hogy az új államvezetés jó kapcsolatot tud majd kiépíteni a nemzetközi közösséggel, s e tekintetben a többi között a terrorizmus elleni küzdelmet, az ópiumtermelés felszámolását és a nyugati országokba induló menekültek számának csökkentését említette. A The New York Timesnak adott interjújában igyekezett eloszlatni azokat az aggályokat, hogy a tálibok röviddel hatalomátvételük után bosszút állnak ellenségeiken voltak és visszahozzák a nők feletti szigorú uralmat, ahogyan azt húsz évvel korábban tették. Tagadta azokat az értesüléseket is, amelyek szerint a tálibok hajtóvadászatot indítottak az amerikai hadseregnek és a szövetséges haderőnek dolgozó tolmácsok és más segítők után. Azt mondta, hogy a jövőt szeretnék építeni.

AZ EU ÉS A NATO IS ELÍTÉLTE

Az EU, a NATO és több kormány is elítélte a kabuli robbantásokat. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke szerint a nemzetközi közösségnek szorosan együtt kell működnie, hogy elkerülje a terrorizmus újbóli fellángolását Afganisztánban és a konfliktus sújtotta ország határain túl.

A merényletek röviddel azután történtek, hogy nyugati országok felszólították a kabuli reptér környékén evakuálásra várakozó több ezer afgán állampolgárt: hagyják el a környéket az IÁ lehetséges támadásának veszélye miatt. A tömeg azonban nem távozott.

A várakozók ugyanis mindenképp szeretnék elhagyni az országot, mert nem akarnak a tálibok uralma alatt élni. Az utóbbiak majdnem húsz év háború után szerezték vissza a hatalmat. Augusztus 15-én harc nélkül bevonultak Kabulba, majd győztessé nyilvánították magukat. A nyugati hatalmak már napokkal előtte megkezdték állampolgáraik, diplomatáik és afgán segítőik kimenekítését az országból.

FOLYTATÓDIK A KIMENEKÍTÉS

A kabuli repülőtérnél az egyik öngyilkos merénylő az összezsúfolódott tömegbe férkőzött be, mielőtt működésbe léptette volna a testére öltött robbanószerkezetet. A terrortámadások okozta zárzavar után tegnap újraindultak az evakuációs repülőjáratok. Továbbra is hatalmas a tömeg a reptér mellett, ahol fegyveres tálibok igyekeznek feltartóztatni a várakozókat.

Ben Wallace brit védelmi miniszter tegnap azonban arra figyelmeztetett, hogy újabb robbantásos merényletekre kerülhet sor a környéken. Hangsúlyozta, hogy a helyszínen lévő brit csapatok a kabuli légikikötőben tartózkodó utolsó ezer ember elutazását készítik elő, mielőtt a maradék brit katonák napokon belül elhagyják Afganisztánt.

AZ ENSZ ELÉ KERÜL AZ ÜGY

Nem sokkal a csütörtöki terrortámadások után António Guterres, az ENSZ főtitkára összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsát az afganisztáni helyzet megvitatására. A tanácskozást hétfőn tartják. Másnap az EU-tagállamok belügyminiszterei tartanak rendkívüli ülést az afganisztáni helyzet miatt. A tanácskozáson elsősorban a konfliktus okozta migrációs nyomás várható fokozódására adható válaszok áttekintése szerepel.

Peter Stano, az EB szóvivője ezzel kapcsolatban elékeztetett: a tagállamoknak szeptember közepéig kell bemutatniuk a konfliktus sújtotta országból elmenekülteket érintő, befogadási kvótákra vonatkozó konkrét kötelezettségvállalásaikat.