2024. március 29., péntek

Zenével segítettek

Jótékonysági koncert a zentai Jézus Szíve-templomban

Hatalmas érdeklődés övezte kedden este Borbély Zoltán orgonaművész és Danilo Šajnović gitáros koncertjét a zentai Jézus Szíve-templomban. A koncert teljes bevételét a művészek a helyi Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezet javára ajánlották fel.

Az eseményen ismert filmzenék csendültek fel, például a 2001: Űrodüsszeia ismert betétdala,  ezenkívül a James Bond-filmek nagysikerű slágerei, a Golden Eye és a The Name’s Bond…James Bond, az estnek pedig méltó lezárást adott a Bohemian Rhapsody, amely egykor Freddie Mercury és a Queen számára is világsikert hozott.

Borbély Zoltán a koncert után elmondta, hogy egy YouTube-videó ihlette, hogy elkészítse a filmzenei válogatást. A felvétel annyira magával ragadta, hogy elkezdett tovább kutatni. Ekkor derült ki, hogy több mint 100 filmben is szerepelt az orgona. 

– Az orgonán nagyon bonyolult zenét is el lehet játszani, hiszen ez az a hangszer, amely a leginkább visszaadja a zenekari érzést. Természetesen nem tudja eljátszani az összes szólamot, hiszen egy zenekarban rengeteg hangszer van, de úgy vélem, a maximumot hoztuk ki ebből – mondta Zoltán.

Megtelt a zentai Jézus Szíve templom (Fotó: Kállai G. Nikoletta)

Megtelt a zentai Jézus Szíve templom (Fotó: Kállai G. Nikoletta)

A Jézus Szíve-templomban gyakran rendeznek különféle tematikájú és stílusú koncerteket. Rácz Szabó István, a plébánia koordinátora elmondta, hogy a járvány miatt sajnos az utóbbi időben nem tudtak kulturális eseményt szervezni. Hozzátette, hogy nagyon örültek az ötletnek, és szívesen fogadták, hiszen újra benépesült a templom.

– Csaknem 300 belépőjegyet adtunk el. Folyamatosan jöttek az emberek. Volt olyan is, aki bár egymaga érkezett, több jegyet is megvett, hogy ezáltal is támogassa a civil szervezetet – magyarázta István.

A koncert jegyeladásaiból összesen 56.000 dinár gyűlt össze, amelyet az előadás végén ünnepélyesen átadtak Csontos Bata Mártának, a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezet elnökének. Elmondta, hogy szerény anyagi eszközökből gazdálkodik a szervezet, ezért hatalmas segítség számukra ez az adomány.

–  A szervezetnek jelenleg 25 tagja van, akik naponta látogatják a foglalkoztató műhelyünket. Az idén ünnepeljük fennállásunk 20. évfordulóját, és ebből az alkalomból ünnepségsorozatot terveztünk – mesélte Csontos Bata Márta.

A koncert végén Borbély Zoltán bejelentette, hogy nagyon szeretnék októberben megszervezni a templomban a hagyományos egyházzenei fesztivált, az esemény megtartása azonban nagyban függ a járványhelyzettől is.