2022. augusztus 15., hétfő

Lánglovagok bajnoksága

Zárt körű tűzoltóversenyt szervez Topolya Község Tűzoltó Szövetsége

Csapatversenyt szervez vasárnap Topolya Község Tűzoltó Szövetsége az önkéntes egységek keretében működő versenyzők számára Felső-Roglaticán, tudtuk meg a szervezet elnök asszonyától, Zorica Rankovtól. A községi tűzoltószövetség vezetője a rendezvényt hiánypótlónak nevezte, mert habár évek, évtizedek óta nagy hagyománnyal rendelkeznek a tűzoltóversenyek községi szinten, illetve az országos és nemzetközi megmérettetésekről fényes eredményekkel térnek haza a Topolya községbeli csapatok, a múlt év óta a koronavírus miatt egyáltalán nem sikerült megszervezni versenyt a csapatok számára, illetve részt sem tudtak venni a megmérettetésen. Ez pedig negatívan hat, hatott a csapatokra, veszélyeztetve ezzel a korábban felépített eredményes versenyszellemet.

– A rendezvényre 9 órakor lesz a gyülekező, a verseny kezdetét azt követően határoztuk meg, ahogy a Felső-roglaticai labdarúgópálya gyepéről felszárad a harmat, hogy ne csússzon a terep. Ebben a pillanatban hét benevezett csapatunk van, de tisztában vagyunk a romló járványügyi mutatókkal, így bizonytalan, hogy a végén hányan startolhatnak el. Sajnos, a helyzetre való tekintettel úgy alakul a községi versenyünk, hogy úgymond zárt körű lesz, közönség és szurkolók nélkül vagyunk kénytelenek megszervezni. A verseny gyakorlatilag a körzeti csapatbajnokság selejtezője, ahonnan majd később a tét a köztársasági versenyre való kijutás lesz. Az úgynevezett „vizes gyakorlatokban” mérhetik össze gyorsaságukat, rátermettségüket, összehangoltságukat a csapatok. Konkrétan tűzeset-szimulációkról van szó, és a tűzoltópumpa használatát alkalmazzák, időre és pontosságra megy a verseny pontozása – mondta a községi tűzoltószövetség elnök asszonya, aki azt is hozzátette, hogy a tűzoltók számára szervezett versenyek általában az évnek nem ebben a szakaszában zajlanak.

– A senior kategóriában versenyző tűzoltóink, az önkénteseink többsége mezőgazdasággal is foglalkozik, ami a nyári időszakban jelentősen leköti az emberek idejét. Ezért mi általában arra az időszakra tesszük a versenyeket, amikor azok nem ütköznek a földműveléssel kapcsolatos munkálatokkal. Az utóbbi időszakban tapasztalt járványhelyzet, és az annak mentén meghozott korlátozások azonban teljesen átszabták a mi terveinket is, és a korábban megszokott időbeosztásunkat, programjainkat. Ezért is tartunk kicsit ettől a vasárnapi időponttól. Ugyanakkor a köztársasági versenyhez is kötve vagyunk, így kénytelenek voltunk kitűzni ezt az időpontot, hogy a csapatok időben fel tudjanak rá készülni – mondta el Zorica Rankov, mint ahogy azt is, hogy a verseny lebonyolítását Topolya község támogatja anyagilag.