2024. április 19., péntek

Varázsmocsár és slime

Nagy volt az érdeklődés az idei Játékos kémiatábor iránt

Idén ötödik alkalommal szervezték meg a Játékos kémiatábort a topolyai Tájház udvarában. Az ötnapos táborba elsősorban az 6 és 10 év közötti fiatalokat várták, ahol a foglalkozásvezető Kanyó Anikó vegyész volt. Kanyó elmondta lapunknak, hogy idén nagy volt az érdeklődés a kémiatábor iránt.

– Az első kémiatáborban 30 diák vett részt. Először mindössze egy kémiatábor szervezése volt tervben, de két nap alatt körülbelül 38 diák jelentkezett rá, így a nagy érdeklődésnek köszönhetően ezen a héten indul a második kémiatábor. Ezen a bejelentkezettek száma alapján 34 diák vesz részt a különböző foglalkozásokon.  A résztvevők csapatokban, illetve egyedül végzik a kísérleteket.

– Mit tanulnak a gyermekek a táborban?

– A résztvevők elsősorban látványos kémiai kísérleteket próbálhatnak ki, emellett különféle kémiai fogalmakkal ismerkedhetnek meg, amelyeket kisebb kísérletek követnek, mint például az oldat, sűrűség vagy keverék. A kémia mellett egy kis matekozásra is sor kerül, különféle ügyességi játékokat is kipróbálhatnak a résztvevők. Ezeknél a játékoknál fontos, hogy közösen találják meg a válaszokat, illetve oldják meg helyesen az adott feladatokat.

– Volt olyan foglalkozás, kísérlet, amely hamar a gyerekek kedvencévé vált?

– A gyermekek számára mindig az a legvonzóbb, ami hangos, ami robban, ami színes, vagy ami nyúlik. Mindezt felfedezhették a „varázsmocsárban”, emellett slime-ot, gyurmát készthettek, ami igen gyorsan a gyermekek kedvencévé vált.

– Az első kémiatábor záróeseményén mivel készültek a gyerekek az érdeklődők számára?

–A résztvevők kiválasztották a számukra legérdekesebb kísérletet, amelyet bemutattak a szüleiknek is. A tábor célja, hogy a kisebb diákok is megismerkedjenek pár fogalommal, lássanak érdekes dolgokat, amikre a későbbiekben, akár egy természetóra keretein belül is visszatudnak emlékezni.