2021. október 18., hétfő

Hetven éve a nyugdíjasokért

Az idén jubilál a kishegyesi nyugdíjas-egyesület – Beszélgetés a szervezet elnökével

A Kishegyesi Nyugdíjas Egyesület az idei évben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Az egyesület igen aktív, noha az ő tavalyi évükre is rányomta bélyegét a járványhelyzet. Bacsó Lajos, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy az elmúlt 9 hónapban, amióta ő látja el ezt a posztot, több infrastrukturális beruházás is megvalósult a nyugdíjas-otthonban.

– Sikerült kicserélnünk az Iskola utca felőli bejárati kaput, mert rossz állapotban volt. Egy vadonatúj került a régi helyére. A konyha előtti teraszt teljesen felújítottuk, valamint kénytelenek voltunk kicserélni az ereszcsatornák egy részét, mert már több helyen is a falon folyt le az esővíz. Az udvarban parkosítást terveztünk, de ez csak részben valósult meg. Virágokat ültettünk, valamint futórózsát és tujafát. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy három sikeres munkaakciót hajtottunk végre, amik az épület állagának megőrzése céljából történtek. Egy-egy munkaakción 15–20 egyesületi tagunk vett részt, amivel nagyon elégedett vagyok – mondta el az elnök, majd arról is szólt, hogy sikeres együttműködés kezdődött a nyugdíjas-egyesület és a Vöröskereszt községi szervezete között. A nyugdíjasotthonban helyet biztosítanak a Vöröskereszt számára, hogy kiosszák a népkonyhaprogram keretében készült egytálételt a rászorulóknak. Ez az együttműködés hosszútávon megoldotta az ételosztó hely kérdését a Vöröskereszt számára, fogalmazott Bacsó, majd arról is szólt, hogy a nyugdíjas-egyesület tagjai a közelmúltban részt vettek egy programon, Örkény testvértelepülésen. Az elnök szerint ez nagyon sikeres volt, és az esemény célja az volt, hogy a hasonló profilú ottani és itteni szervezetek megismerjék egymást.

Bacsó Lajos (Fotó: Lakatos János)
Bacsó Lajos (Fotó: Lakatos János)

A járványügyi szigorítások megszüntetése után újraindította sportszakosztályainak tevékenységét a nyugdíjas-egyesület, mint pl. a lengőteke, a dartz, a korongozás és a kártyacsoportokat. Ez azért is jó, mert több nyugdíjast tudnak bevonni a tevékenységeikbe. Ugyancsak folytatódott a mórahalmi utak szervezése, ami igen népszerű a tagok körében, akárcsak a részletre történő tűzifa és fagyasztott élelmiszer vásárlása, fogalmazott Bacsó, majd azzal folytatta, hogy aktuálisan egy ünnepségre készülnek.

– Idén ünnepeljük nyugdíjas-egyesületünk fennállásának 70. évfordulóját, ezért arra gondoltunk, hogy ezt méltóképpen meg kellene ünnepelni. A jubileum kapcsán monográfiát nem tudunk kiadni, mert nincs írásos nyoma a kezdeti működésnek, mindössze néhány hiányos adat áll a rendelkezésünkre. Annyit tudunk csak, hogy ki volt az első elnök és hányban alapult az egyesület. Ettől függetlenül egy szép rendezvényt fogunk tartani szeptember 3-án, ahová meghívjuk a barátainkat és támogatóinkat – mondta el az elnök.

Ami a nyugdíjas-egyesület terveit illeti, Bacsó úgy fogalmazott, hogy mertek merész gondolatokat megfogalmazni.

– Tervben van a gázfűtés bevezetése a nyugdíjasotthonba, ami reményeink szerint gazdaságosabbá teszi az épület fűtését. Egy hosszabb távú tervünk a nyílászárók cseréje, amire azért van szükség, mert sok ablak és ajtó az épülettel egyidős, így nem igazán felelnek meg a mai követelményeknek. Emellett szeretnénk a nagytermet és a klubhelyiséget kifesteni – mondta el az elnök, majd hozzáfűzte, hogy terveik között szerepel egy kirándulás a Vaskapu-szorosba. Ezt tavaly szerették volna megvalósítani, de a járványhelyzet közbeszólt.