2021. október 24., vasárnap

A mákvirág esete az orchideával

Nyugi, nyugi – csitította hevesen kalimpáló szívét, miközben a taxiban csomagjai között szorongott, útban hazafelé a repülőtérről. Mi történhetne? Vár rá a barátja, aki félévi kényszerű – kiküldetésben eltöltött – távolléte alatt, a lakását rendben tartotta, szellőztette, ürítette a postaládát, ügyelt vízre-gázra-villanyra. Ja, és nem utolsósorban, gondoskodott a virágairól. Az ő gyönyörű orchidea gyűjteményéről! Itt gondolatban egy kis szünetet tartott, mivel egészen elérzékenyült. Legutóbbi szerzeménye jutott ugyanis az eszébe, az a csodálatos orchidea, melyet kinyílva még sohasem látott. Pedig egy vagyonba került, pontosabban félhavi fizetését adta érte.

A barátja is tudta, milyen türelmetlenül várja, hogy kinyíljon. Kiszámította, épp a hazaérkezése előtt pár nappal bont majd szirmot a különleges virág. A barátja minden bizonnyal nagyon odafigyel, hiszen nyomatékosan fel is hívta rá a figyelmét, nehogy valami baja történjen a nemes növénynek.

Most gondolatai a férfira terelődtek. Hát igen. Majdnem szakítottak. Mármint a férfi szándéka szerint. De ő megmondta, semmiképpen nem ereszti el, nem hagyja, hogy elmenjen, megoldják a problémáikat, ő nagyon szereti, ragaszkodik hozzá. Azért csak nem lehet sutba dobni kétévi együttlétet! Az már, főként a mai világban, igencsak tartós kapcsolatnak számít. Megígérte a férfinak, ha megcsalja, elhagyja más nőért, ő utánamegy, akár a világ végére is, és kicsinálja. Egzisztenciálisan, vagy másként, de revánsot vesz. A férfit vagy sikerült megijesztenie, vagy csak belátta, korábban nagyon is jól megvoltak ők ketten, kár lenne felrúgni egy ilyen kapcsolatot. Inkább a rendbetételén fáradozzanak, hátha megéri.

Igor Bartolec újvidéki fotóművész alkotása

Miután mindent tisztáztak, akkor jött váratlanul ez a külföldi tanulmányút. Ő nyugodt szívvel ment el, úgy érezte, mindent rendezett állapotban hagy itthon, beleértve a magánéletét is.

Úgy elkalandoztak a gondolatai, szinte észre se vette, hogy időközben hazaértek. A lakásajtót nem tudta kinyitni, mert a zárban belülről már volt egy kulcs. Ezek szerint a barátja mégiscsak időben elszabadult a munkahelyéről, és itt várja őt. Kopogására a férfi örömteli arccal nyitott ajtót. Átölelték egymást, bár érzése szerint az ölelés inkább barátinak tűnt, mintsem olyannak, amilyent egy féléve nem látott szeretőtől az ember lánya elvár.

A férfi készségesen elvette a csomagjait és bevitte a nappaliba. Alig rogyott azonban le a kanapéra, azonnal észrevette, hogy a bőrt borító, féltve őrzött, hófehér birkaszőrön tenyérnyi barna folt éktelenkedik. A férfi mintha csak leste volna, milyen reakciót váltanak ki belőle a látottak, sietve kezdett magyarázkodni: ez egy hete történt. Itt ücsörögtem, leveleiddel a kezemben ábrándoztam, amikor egy mozdulatomtól az asztalon lévő fényképed felborult, és a tartó nekiesett a kávéscsészének. Ideloccsant a tartalma. Nagyon sajnálom, egészen odavoltam, majd igyekezlek kárpótolni a tönkrement szőrméért.

Szíve szerint tett volna egy keresetlen megjegyzést, de inkább hagyta, hiszen még csak most melegednek újra össze. Legalábbis ő ezt szeretné, és e cél megvalósításáért neki semmi se drága. Felállt, kiment a konyhába, hogy teát főzzön. A poharak közül elő akarta venni két kedvenc csészéjét, melyek mintha csak egyenesen nekik lettek volna kitalálva. A csészék pereme alatt ugyanis a felirat így szólt: „tee for you”. És ebből kettő volt. Eddig. A másik csészét most sehol sem találta. A férfi ott toporgott mellette, hogy kéznél legyen az elszámoltatáskor. Hát azt ne keresd, eltört – mondta. Mármint a másik. Igazán nem tehetek róla, de amikor odatettem a csap alá, hogy elmosogassam, olyan erővel zúdult rá a vízsugár, hogy – lévén leheletvékony porcelánból – azonnal felborult, és három darabra tört. Kidobtam, megragasztani már úgysem lehetett volna. Akkor ő belenézett a szemétkosárba, és tényleg, meglátta ott a cserepeket. Legkedvesebb porcelánja cserepeit. Sírni lett volna kedve, de nem tette. Igyekezett jó képet vágni, de azt azért nem tudta megállni, hogy meg ne jegyezze: a szemetet levihetted volna, a kedvenc csokoládés kekszem üres dobozát is itt látom még. A férfi további szabadkozását már meg se várta, hiszen hátra volt még a legnagyobb élmény, a hazaérkezés legnagyobb öröme, értelme, vágyai netovábbja, a virágzó orchidea látványa. Sietett ki a beüvegezett verandára, ahol igazi trópusi körülmények között éltek, növekedtek és szaporodtak, főként virágoztak az ő kis szépségei. Gyereke nem volt még, a virágait szerette hát úgy, mint más a csemetéit. Pillantása azonnal a legszebbet, a legkülönlegesebbet kereste, a többi hétköznapi pozsgás levelű, trópusi élősködő között. Mert hiszen azok az orchideák, az ő számára azonban mégis a legnemesebbek, a földkerekség legszebb növényei. Nem is lett volna botanikus, ha nem így érez!

Igor Bartolec újvidéki fotóművész alkotása

Megrökönyödött, mert sehol sem látta. Tudta, hogy mit keres, hiszen interneten ezerszer látta már, le tudta volna rajzolni a pillangót formázó hófehér gyönyörűségeket. Ez nem lehet, sehol nem látja. A közben odaérkező férfihoz fordult: hová rejtetted a legszebbet, azt a hófehéret, amit még nem is láttam kinyílva? Ja, azt a fehéret? Hát ezzel akartam kezdeni, tudom, milyen kényes vagy a virágjaidra. Hát én gondoskodtam róluk, amennyire csak tudtam, talán még túlzásba is vittem a serénykedést. Tíz napja hozott virágot, majdnem egyszerre ötöt, egész jól nézett ki, de pórul jártam vele. Éppen locsoltam a második sorban lévőket, amikor a zakóm ujja beleakadt abba a fránya, össze-vissza tekergőző szárába, és az egész cserép lecsusszant a földre. Persze össze is tört. Egyébként én is majdnem átestem rajta, de szerencsére csak rátapostam. A virág teljesen szétkenődött, a levele rongyosra tépődött, a töve is szétesett, úgyhogy kidobtam. Majd veszünk helyette másikat.

És akkor elszállt az agya. Ha a férfi reflexszerűen nem emeli arca elé a karját, az ütése elérte volna. Talán a szemét is kiveri, vagy két marokkal esik a hajának. Így azonban csak ráüvöltött: takarodj innen, és ne kerülj többet a szemem elé! 

A férfi arcán érzelem nem látszott, amikor szótlanul, hátára kanyarítva kabátját, behúzta maga mögött az ajtót.

Nagy lendülettel indult lefelé, a lépcsőfordulóban azonban megállt. Sunyin elmosolyodott, azután már kettesével vette a lépcsőfokokat. Az utcán taxit fogott, bemondta a címet. Nem a sajátját, az új barátnőét.

A címre megérkezvén, becsöngetett a lakásba. Az ajtót szélesre táró csinos, fiatal nőnek csak annyit mondott: nem megmondtam? Minden bejött, minden oké! És miközben elégedetten, lusta léptekkel áthaladt a nappalin, cinkos pillantás kíséretében rápaskolt egyet a hófehér habként pompázó orchidea sértetlen cserepére...