2024. április 20., szombat

Harmadik dózis Zentán is

Újra növekszik az oltási kedv a községben

A múlt héten Zenta községben is megkezdődött a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisának beadása. Eddig csaknem 100 személy élt a lehetőséggel. Azokat a polgárokat, akiknek eltelt a fél év a második vakcina felvétele óta, az eUprava kormányzati portál SMS-ben értesíti a harmadik adag lehetőségéről. Ez nem kötelező, a szakemberek azonban  ajánlják, főleg a gyenge immunrendszerű személyeknek, a kóros betegségben szenvedőknek és az idősebbeknek.

Lőrinc Csongor, Zenta község vakcinácival megbízott koordinátora elmagyarázta, hogy az első két dózis még mindig véd a koronavírustól. Ezt az is bizonyítja, hogy azoknál a polgároknál, akik beoltottan elkapták a betegséget, gyengébb tünetekkel jelentkeznek, és közülük nagyon kevesen szorulnak kórházi kezelésre.

– Azt tudjuk, hogy a vakcina nem gátolja meg a megbetegedést, de megvéd bennünket attól, hogy fertőzés esetén súlyos tünetek alakuljanak ki. Mindegyik vakcina hatásosnak bizonyult, ezt mutatják az eredmények – mutatott rá Lőrinc.

A harmadik dózissal kapcsolatban elmondta, hogy az eUprava által kiküldött SMS-ben nincs feltüntetve a pontos időpont, csak a vakcina felvételének a lehetőségére hívja fel a figyelmet. Az érintett eldöntheti, hogy felveszi-e, és ha igen, akkor melyik oltóanyagot választja: kombinálja-e őket, vagy ugyanazt adatja be harmadszorra is, amit első két alkalommal kapott. Ennek kapcsán bizalommal fordulhatnak szakemberhez vagy a kezelőorvosukhoz.

Zentán jelenleg a Sinopharm (kínai vakcina) és a Pfizer oltóanyaga érhető el. Ha az érintett polgár úgy dönt, hogy a Sinopharm vakcinát veszi fel harmadikként, akkor hétköznaponként 8 és 10 óra között beadathatja. Az oltás folyamata nem változott, vagyis az adatok felvétele és a kérdőív kitöltése után orvosi vizsgálaton esik át a páciens, majd megkapja a védőoltást.

A Pfizer vakcina esetében minimális várakozási idővel kell számolni, ugyanis egy ampullában 6 személynek való oltóanyag-mennyiség található, emiatt a harmadik dózis beadása is tervezést igényel. Amennyiben valaki ezt a védőoltást szeretné harmadikként, arra kérik, jelentkezzen személyesen az egészségházban, ott felveszik az adatait, és pár napon belül már megkaphatja a vakcinát. Ha valamiért nem tudnak személyesen jelentkezni, akkor hívják fel a 062/806-68-54-es telefonszámot, hétköznaponként 10 és 12 óra között.

Az adatfelvételhez minden esetben hozzák magukkal a személyi igazolványukat és a második vakcina után kapott papírt, amelyen fel van tüntetve a két dózis beadásának dátuma.

Fontos tudni, hogy csak azután jelentkezzenek az érdeklődők, miután SMS-ben megkapták az eUprava értesítését.

Lőrinc Csongor elmondta, hogy a községben a nyár folyamán esett a vakcinációs hajlam, az utóbbi időben azonban újra egyre többen szeretnék felvenni a védőoltást. Hozzátette, hogy a legtöbb érdeklődő az idős és a felnőtt korosztályból kerül ki, de már néhány egyetemista és 12 évnél idősebb gyermek is felvette már a védőoltást. A vasárnap esti adatok szerint a községben már 6925 polgár megkapta legalább a vakcina első adagját. Közülük 6754-en  mindkét dózist felvették, és még 171-en várnak a másodikra. Így a felnőtt lakosság kb. 50 százalékát beoltották, és ez az arány megfelel az országos átlagnak.