2024. április 19., péntek

Együtt a gyerekekért, a családért

Imacsoport-találkozó volt Kishegyesen – Közel száz édesanya imádkozott együtt

Hétvégén a kishegyesi Szent Anna-templomban került sor a Szent Mónika Imacsoportok aktuális, éves találkozójára. Ez alkalommal 13 csoport érkezett Vajdaság különböző településeiről, valamint anyaországi vendégek is jöttek. Kókai Jolán, a találkozó szervezője, és a kishegyesi imacsoport vezetője arról számolt be lapunknak, hogy a találkozóra minden évben más településen kerül sor.

– A találkozót a helyi Szent Mónika Imacsoport szervezte meg, ft. Brasnyó Ferenc esperes plébános közbejárásával és segítségével. A tavalyi évben a találkozó elmaradt a járványhelyzet miatt, ezért nagyon örültünk, hogy az idén meg tudtuk tartani. Voltak félelmeink, hogy idén is el kell halasztanunk, de sikerült megszervezni. Vajdaság-szerte 20 településen működik Szent Mónika Imacsoport, ezeket mind értesítettük, és összesen 13 csoport tudott eljönni. Ez azt jelenti, hogy kb. 90 résztvevője volt a találkozónak. Magyarországról is több csoportot vártunk, de sajnos csak a jánoshalmi csoport tudott eljönni. A jánoshalmi csoportnak viszont különösen örültünk, mert 11 éve náluk vettünk részt egy fantasztikus találkozón, amelyen 800 édesanya volt jelen. Ez meghatározó élmény volt számunkra, ami annyira megihletett bennünket, hogy itt, Kishegyesen is megszerveztük a csoportot. Négy évvel ezelőtt indult be a csoportunk, akkor tízen voltunk. Ma már 22 csoporttagunk van, amire nagyon büszkék vagyunk, mert nem fogy a tagságunk, hanem szaporodik. Havi szinten egy alkalommal jövünk össze, ez a mi esetünkben a hónap utolsó csütörtökje. Ezeken az alkalmakon egy óra hosszán át imádkozunk, majd meghallgatjuk a szentmisét. És természetesen vannak az évi találkozók, amit most sikerült megtartanunk – számolt be a szervező, majd arról is szólt, hogy voltak csoportok, akik a Covid miatt nem mertek eljönni. Viszont a résztvevőktől csak pozitív visszajelzéseket kaptak, mindenki hálás, hogy részese lehetett. A csoportok Temerinből, Topolyáról, Szabadkáról (Sándorból), Zentáról, Keviről, Szenttamásról, Adorjánról, Tornyosról, Törökfaluról, Kelebiáról és Jánoshalmáról érkeztek. Kókai arról is szólt, hogy a találkozóra vendégként meghívták a Nők Kishegyesi Fórumának képviselőit is.

A Szent Mónika Imacsoport találkozó résztvevőit elsőként ft. Brasnyó Ferenc esperes plébános köszöntötte, majd Kókai Jolán a házigazdák nevében. Ezt közös imádkozás és éneklés követte, majd minden csoport bemutatkozott. A találkozót egy ünnepi szentmise zárta, valamint egy barátkozással, társalgással egybekötött agapé. A szervező arról is szólt, hogy a találkozón már azt is meghatározták, hogy a jövő évben hol fogják tartani a következőt. Elmondása szerint, ha semmi nem jön közbe, akkor Szenttamás fog helyszínt biztosítani a jövő évi Szent Mónika Imacsoport találkozójának.

Kókai végezetül arról is szólt, hogy az éves találkozón, akárcsak a havi szintű összejöveteleken, az édesanyák a gyermekekért és a családokért imádkoztak. A mostani találkozó létrejöttéért köszönet jár ft. Brasnyó Ferenc plébánosnak, Hajnal László szikvízgyártónak, valamint mindazoknak, akik segítséget nyújtottak, fogalmazott a szervező.