2024. március 28., csütörtök

Honismereti kerékpártúra

Az Aranka mente kulturális értékeinek feltárása

A múlt hét végén Mészáros Kiss Tibor kanizsamonostori idegenvezető, történelem-földrajz szakos tanár és Varga Gábor vezetésével honismereti kerékpártúrát szerveztek, amelynek célja az Aranka mente kulturális értékeinek felderítése volt, másodlagos célja pedig a migrációs válság károsultjaival való szolidaritás.
A túra 30 észak-bánáti és 20 ormánsági kerékpáros részvételével zajlott. A csapat Rábéról indult reggel 9 órakor. Az Aranka menti Tájegységi Értéktár Bizottság elnöke, Újhelyi Nándor nevében, illetve az Ormánsági Tájegységi Értéktár Bizottság elnöke, Horváth István nyitotta meg a kerékpártúrát. A megnyitót és a kerékpárosokat Dér Zsolt hegedűjátéka kísérte.
A kerékpárosoknak emlékpólót és fokhagymás lángost biztosítottak a szervezők. Ez utóbbit Egyházaskéren, a tavaszi fokhagyma hazájában. A program zárása délután 4 órakor volt, mely a Horváth Csaba és Kiss Zoltán készítette temesközi birkapörkölt elfogyasztásával zárult a kanizsamonostori művelődési házban. Közreműködtek: Kiss Tóth Erika, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület elnök asszonya, Barna Károly, neje, Erzsébet és családtagjaik.
A kerékpártúra alkalmat adott a magyarországi, Baranya megyei tájegység, vagyis az Ormánság és Törökkanizsa, illetve Csóka község területén elterülő tájegység, az Aranka mente lakosai közti kapcsolat kialakítására.
A kerékpártúrát a Banaticum egyesület szervezte a Törökkanizsáért Egyesület, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, a kanizsamonostori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és további helyi civil szervezetek és helyi közösségek közreműködésével. A honismereti kerékpártúra sikeres lebonyolítását Magyarország Agrárminisztériuma támogatta.