2021. november 29., hétfő
CÍMLAPTÖRTÉNET

Tyúklétra, avagy mi csorog a nyakunkba

A temerini közönség háromszor láthatta az előadást, amellyel a Jáccunk trupp tájolni készül

A történet egy faluban játszódik, ahol néhány fiatal hazatér külföldről, céljuk az, hogy egy házat vásároljanak, ebben sokan akadályozzák őket. A darab elején úgy tűnik, hogy függetlenek egymástól, ám a végén kiderült, hogy nem így van. A dráma helyzetképekre, akciókra épül, és olyan karakterek is megjelennek, akik a valóságban is léteznek.
Az előadásban hivatásos és amatőr színészek is játszanak, a lelkesedés pedig csakazértis nagy volt, mert csaknem egy évig vártak a bemutatóra. A darabot Rókus Zoltán, a Szabadkai Népszínház fiatal színésze írta, és korábban, a Kortárs Vajdasági Szerzők Drámapályázatán a felolvasó színház formájában kapott életteret. A második díjban részesült szöveget Zoltán egykori tanára, László Sándor jónak találta, és a temerini amatőr társulattal színre vitte.

Amennyiben egy mondatban kellene összefoglalni az előadásról szóló legfontosabb tudnivalókat, akkor mit mondanál? − szegeztem a kérdést Gusztony Endrének, a darab „Jóskájának", aki mindössze pár pillanatig gondolkodott:
– Nagyon vajdasági, nagyon a miénk, nagyon falusi, vicces, és nagyon igaz – fogalmazott a fiatal tehetség. Kifejtette, az idősebb és fiatal lelkes amatőrök tapasztalt és tapasztalat nélküli csoportja hozta tető alá az előadást, ami ugyan már tavaly ősszel elkészült, de a bemutatót a járványügyi helyzet, betegség stb. miatt többször is elhalasztották. Végül az előadást az idén májusban két alkalommal, majd pedig az Illés-napi rendezvénysorozat keretében láthatta a temerini közönség.
– Sok szereplő és sok jelenet van a darabban, mindössze kétszer jelenik meg minden szereplő együtt a színpadon. Ez kissé könnyített a próbákon, hiszen csoportonként is tudtunk készülni, nem kellett mindenkinek minden próbára eljönni. A nyelvezete is közel áll a nézőkhöz – magyarázta Endre.
Petro Ildikó a polgármester feleségét, Vakosnét játssza. Kérésünkre elmondta, hogy régóta aktív tagja a Szirmai Károly MME-nek, többször is fellépett, de színdarabban még nem szerepelt:
– Egyszer voltam súgó, más semmi. Viszont szavaltam, különböző megemlékezéseket szerveztem, ilyen-olyan műsorokat szerkesztettem, vagyis mindig „kéznél vagyok". Miután megalakult a Jáccunk trupp, komolyan nekiláttunk a munkának. Egyébként Vakosné karaktere nem jellemző a személyiségemre, de a szöveg elolvasása után valahogy „megfogott" a dolog. A nő előkelő hölgynek adja ki magát, viszont egyáltalán nem az. Sőt... Az viszont csak az előadás végén derül ki, hogy tulajdonképpen nem ő az, aki mozgatja a szálakat. A darab nincs befejezve, így mindenki gondolja hozzá a végét – sorolta Ildikó.


Nemes Edina, az újvidéki Magyar Tanszék hallgatója elmondta, hogy a színpadi fellépéseken nincs lámpaláza, mivel több mint 10 éve néptáncol, a színjátszókhoz 2020 őszén csatlakozott:
– Szeretem az irodalmat és a kultúrát, szívügyemnek érzem, hogy részt vegyek minden közösségépítő rendezvényen, hisz ezáltal egymást is támogatjuk. Egy olyan színdarabról van szó, amely közel áll az itt élők mindennapjaihoz, így mind a falusi, mind a városi közönségnek tökéletesen bejön. Egy pletykás idős asszonyt játszok, aki barátnőjével beszélget a fiatalok elvándorlási és itthon maradási szándékáról, holott ehhez semmi közük sincs. Mindenbe beleszólnak, belekötnek, ami ugyancsak jellemző az itteni emberekre. Élveztem a próbafolyamatot, az egész közösség egy jó hangulatú csapat, és biztos vagyok abban, hogy a történettel sikerül rávilágítani a darab üzenetére, és komolyan elgondolkodnak rajta az emberek.


Zelenka Máté egy külföldről hazatérő pénzes ficsúr szerepét alakítja:
− Ez egy teljesen más karakter, mint amilyen a valós életben vagyok, hiszen eléggé visszahúzódó és csendes emberkének ismernek. Itt viszont a rendező pörgős akciót, szöveget és embert követel meg, a szerep ezt hozza elő belőlem. Nagy munka volt, sok-sok türelmet követelt, de megérte – mondta.
Tekintettel a nyári szünetre és az évi szabadságok idejére, az interjú szakaszokban készült, és ahhoz igazítottuk, hogy ki mikor ért rá. Beszélgetés közben több szereplő is felhívta a figyelmemet arra, hogy a részletesen és ízlésesen kidolgozott, látványos díszlet is nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez, és hogy a díszlet tervezőjét is illene megszólaltatni. Lakatos Klárával így egy próbát megelőző délutánon a színpad kellős közepén beszélgettünk.
− Kezdjük azzal, hogy az édesapám annak idején rendező volt itt a színházban, a nagymamámon kívül pedig az egész család szerepelt ezeken a deszkákon. Jómagam csaknem 50 éve foglalkozom a színházzal, és nem is tudom, hány alkalommal énekeltem, táncoltam, szerepeltem eddig. A lábaim sajnos már nem úgy működnek mint régen, de festeni, díszletet tervezni és készíteni azért még tudok. És persze sok-sok tanácsot adok a fiataloknak, de mókával – mondta szinte nevetve Klára. Közben elmesélte, hogy a darab rendezőjével többször is egyeztettek arról, hogy a díszletből mit és hogyan képzel el, mit szeretne, és mi az, ami a gyakorlatban kivitelezhető.


−Az első dolog, ami kissé fejtörést okozott, egy nagy tető elkészítése volt, mert egy jelenet a tetőn játszódik. Hetekig agyaltam azon, hogy miből készüljön a legalább 3x5 méteres díszlet – ami a rendező szerint legyen hordozható, összerakható, és ne foglaljon túl sok helyet, továbbá ha tájolásra kerül sor, szállítható legyen. Végül az interneten találtam egy makettet, amelyről úgy gondoltam, hogy nagy méretben is elkészíthető. A cserepek kartonpapírból készültek, egyenként kivágtam, befestettem, majd egymás mellé ragasztottam őket. Úgy kell elképzelni, mint egy nagy harmonikát, amit ha széthúzunk, egy nagy tetőt képez. Itt van még egy kis kastély is, megfelelő toronnyal, ahol az alapanyag habszivacs és karton. Készült még épületrom, asztal, ablak, függönytartó, italpult és sok más. Mindegyik alapja fémkonstrukció, erre a férjem kerekeket szerelt, így bármelyik könnyen eltávolítható a színpadról – magyarázta Klára. Kiemelte, a díszlet összeállítása és elkészítése több hónapot vett igénybe (csupán cserépből kb. ötszáz darab készült), hatalmas munka volt, de megérte, mert egyedi díszletről van szó.
Hunyor, az egyik cigány zenész szerepét Varga Flórián, a Szirmai Károly MME elnöke vállalta magára. Elmondta, hogy a három (tető)zenész egy romhalmaz kastély tetején várja, hogy kinek muzsikálhatnak, hogy egy kis pénzt keressenek – ehhez kellett díszletnek a nagyméretű tető:
− Hunyor együgyűnek adja ki magát, holott egyáltalán nem az, és inkább megfigyelőként vesz részt a történetben, majd az infókat megfelelő személynek továbbítja. Ebből (is) adódnak később a bonyodalmak. Talán ez a két mondat elég ahhoz, hogy kapjunk egy képet a zenészekről. Maga a darab viszonylag nehezen jött össze, hiszen a járvány kellős közepén kezdtük az egészet, különböző okokra hivatkozva többen is igazoltan kimaradtak, ami miatt többször elmaradtak, vagy késve jöttek össze a próbák. Nálunk szinte hagyomány, hogy több generáció szerepel a darabban – mutatott rá Flórián. Elmondta azt is, hogy az előadást bejelentik a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Szemléjére, ahol szerinte kiderül, hogy hol tart ma a temerini amatőr színjátszás.
László Sándor, a darab rendezője elmondta, csaknem három éve van a társulattal, ez alatt az idő alatt pedig több előadás, alkalmi műsor, irodalmi est is összejött, vagyis sok mindennel foglalkoznak:
− Nagy örömmel látom, hogy ez alatt a három év alatt, emberileg, szakmailag is sokat fejlődtek, sokkal szabadabbak a színpadon, több az önbizalmuk. Örülök annak, hogy egy erős csapat kovácsolódott össze, amelyhez az idősebb generáció is csatlakozott, és nagyon jól együtt tudnak működni. Ez egyértelműen lejön a Tyúklétra előadásból is – mutatott rá a rendező.

László Sándor (Ótos András felvétele)
László Sándor (Ótos András felvétele)

− Miután elolvastam egykori tanítványom szövegét, bejött a dolog, hiszen az rólunk, vajdasági magyar emberekről szól, az itteni kis közösségekről, arról, hogy hogyan tengetjük a mindennapjainkat ebben az iszonyatos fogyatkozásban, ami sokkal nagyobb rendet vág közöttünk, mint a járvány, amiből még ki sem lábaltunk igazán. Bánátból származom, ahol rengeteg haldokló kis közösséget látok, és sajnos már nemcsak ott, hanem mindenütt fogyunk. Temerinben szinte nincs olyan magyar család, akinek hozzátartozója, rokona, barátja ne dolgozna külföldön. A szöveg az itt maradottak életébe nyújt betekintést, és ami számomra megnyerő volt, hogy azt sok-sok humorral teszi. Tehát nem siratóról van szó, mert maga a történet is úgy alakul, hogy valamiféle reményt is felmutasson. A szerző nem a levegőbe beszél, amikor arról ír, hogy a fiatalok, akik elhagyták szülőföldjüket, visszajönnek, mert rájönnek, hogy külföldön sem kolbászból van a kerítés. Ha láttak is kolbászból kerítést, ott a távolban, mégis hiányzik nekik valami, amit nem tudnak pénzért megkapni. Talán ezek lennének a darab fő gondolatmenetei, négy ilyen fiatalhoz kötődik a cselekmény, akik igazolják, hogy nem világvége az, ha valaki hazajön – fogalmazott László Sándor. Kiemelte, nagyon fontos, hogy az elhúzódó és igen hosszú próbafolyamat ellenére sem kellett senkit külön motiválni, az idősebb és fiatal színészek is nagyon törekedtek, komolyan vették a szerepeket, így a kitartás és a közös alapokra helyezett munka meghozta a várt eredményt.
Az amatőr színtársulat tájolni is szeretne az elgondolkodtató, egyúttal szórakoztató darabbal, amelyből nem marad ki a zene és a humor sem.