2024. március 28., csütörtök
SPORTBULVÁR

A Doktor megvizsgálta: jön a baba!

Csupán két héttel az után, hogy bejelentette, a szezon végén befejezi negyed évszázadon át tartó pályafutását a gyorsaságimotoros-világbajnokságban, Valentino Rossi újabb nagy hírrel jelentkezett. A Doktor becenevet viselő kilencszeres világbajnok valóban doktornak öltözött, és az Instagram-oldalán közzétett fotókon eljátszotta, ahogy sztetoszkóppal ő füleli ki a baba életjeleit modell barátnője, Francesca Sofia Novello hasán keresztül. „Óvatos vizsgálat után elárulhatjuk, hogy Franci terhes. Egy kislányt várunk!” – közölte az örömhírt a 42 éves Rossi, aki egész biztosan versenyzés nélkül sem fog unatkozni, hiszen a MotoGP-ben fellépő saját csapatának egyengetése mellett otthon is megszaporodnak a teendői. Különös baby boom közeledik egyébként a MotoGP mezőnyében, hiszen Rossi mellett Álex Rins, Pol Espargaro és Miguel Oliveira kedvese is gyereket vár – utóbbi versenyző a saját mostohahúgát vette feleségül nemrégiben.

A Doktor vizsálódik (Fotó: Instagram)

A Doktor vizsálódik (Fotó: Instagram)

Késely Ajna megérdemelt pihenőjét tölti

A magyar úszónő tökéletes fotósorozattal lepte meg követőit a közösségi oldalán. Az olimpia után jól megérdemelt pihenőjét tölti Késely Ajna. Az úszónő a görögországi Szárti szigetén nyaral, ahová elmondása szerint négy év után tért vissza. „Sosem vallottam magamat szentnek, mert tudtam, hogy egy életet élek le… világunk pedig egyszer hamvakba hullik szét, s nem lesz, ki emlékezzen tetteimre” – írta a fotók mellé a sportoló.

Késely Ajna csodásan mutat a görög tengerparton (Fotó: Instagram)

Késely Ajna csodásan mutat a görög tengerparton (Fotó: Instagram)

Kopasz Bálint költözik!

Nem sokat pihenhet az olimpia után Kopasz Bálint. A Tokióban 1000 méteren aranyérmes kiválóság jelenleg az országos bajnokságra és a vébére készül, de más változások is lesznek az életében. Az algyői származású sportolónak az ország másik végében, Győrben is lesz feladata. „Bár híre ment, hogy elköltözünk, ez részben igaz, a fiam ugyanis a győri Széchenyi István Egyetemen kezdi el tanulmányait sportegészségügy és rekreáció szakon. A téli időszakban a Rába partján él, tavasszal, nyáron Algyőn” – mondta a Borsnak Bálint edzőjeként dolgozó édesanyja, Demeter Irén. Bálint egyébként október elején díszpolgár lesz Algyőn. Az olimpiát követően pihenésre nem volt lehetőség, hiszen Kopasz a hétvégén a szegedi Maty-éren a magyar bajnokság két számában indult.

Elveszíthetjük Milák Kristófot?

A friss olimpiai bajnoknak és edzőjének a kapcsolata változások előtt áll. Az olimpiai bajnoki cím ellenére sincs béke Milák Kristóf és edzője, Selmeci Attila között. Utóbbi egy rádióinterjúban elmondta, sokat kellett tűrnie tanítványa mellett. Állítja, türelmes volt vele, és végül e téren az események őt igazolták, hiszen áldozatvállalásának gyümölcse az arany- és az ezüstérem. Most viszont egy hétig nyugalomra vágyik és arra, hogy átgondolja, hogyan tovább. Sajnos nincs kizárva a váltás, bár sokak szerint ez helytelen döntés lenne. Az úszószövetség elnöke határozottan kijelentette, Miláknak csakis Selmecivel lehet esélye a 2024-es párizsi olimpián.

„Beszéltem valamennyi érdekelt féllel – nyilatkozta Wladár Sándor a Borsnak. – „Tudattam a szakemberrel, Kristóffal és a versenyző szüleivel: az együttműködésnek folytatódnia kell. Ha netán mégis szakítanak, a 200 méteres pillangón jelenleg a világ előtt óriási fölényt élvező Kristóf előnye fokozatosan elolvad, és a 2024-es párizsi olimpiára személyében esetleg elveszítünk egy klasszist. Elveszítjük Milák Kristófot.” Az elnök kiemelte, az olimpiai bajnoknak szüksége van Selmeci mellett két önfeláldozóan segítő edzőpartnere, Biczó Bence és Márton Richárd segítségére is.

Babos Tímea végre megmutatta a párját!

A klasszis magyar teniszcsillag már nem titkolja, hogy kiért dobog a szíve. Babos Tímea szíve ismét foglalt. A négyszeres Grand Slam-győztes magyar teniszező az egyik edzőjébe szeretett bele. Babos múlt pénteken úgy döntött, hogy ha már kitudódott a kapcsolata, akkor meg is mutatja szerelmét. Az Instagramon posztolta az első közös képüket. A posztból az is kiderült, hogy már 6 hónapja alkotnak egy párt.

Babos Tímea és új párja (Fotó: Instagram)

Babos Tímea és új párja (Fotó: Instagram)

Messi a magyar világsikert kóstolgatja Párizsban

Erre sem kellett sokat várni az argentin sztár új csapatánál. Lionel Messi a közelmúltban vett részt az első párizsi edzésén a PSG színeiben. A csatár üdvözölte új csapattársait, egyből megkezdték a közös munkát. A 34 éves argentin csatár első edzésnapjának programjában már szerepelt az állóképességet, a koncentrációt és a technikai tudást is fejlesztő teqballozás, tehát máris kipróbálhatta a magyar fejlesztésű találmányt. A PSG labdarúgói már több mint 3 éve használják a mindennapi felkészülésükhöz a Teq asztalt. Messi most a csapattársaival, többek között a brazil Neymarral, igen komoly labdameneteket játszott a magyar fejlesztésű sporteszközön.

A hokilegenda 50 évesen is folytatja

Jaromir Jágr kénytelen folytatni a játékot, mert különben veszélybe sodorná a klubját. Jaromír Jágr februárban ünnepli az 50. születésnapját, és nagyon úgy fest, hogy ennyi idősen is játszania kell – írja a The Hockey News. A veterán cseh hokis a saját tulajdonában álló Rytíri Kladnóval a tavasszal feljutott a cseh élvonalbeli bajnokságba, és elmondása szerint még nem hagyhatja abba a jégkorongot. „Tudják, miért játszom még mindig? – kérdezte, amikor elmagyarázta, mi hajtja őt. – Felelősséggel tartozom a klubnak, különben nem csinálnék hülyét magamból. De ha abbahagynám, a partnerek és a szponzorok távoznának, és a klubnak talán vége lenne. Egyszerűen megszűnne. Nincs más választásom. Ezt sokan nem értik, de nem érdekel. Csak Isten fog ítélkezni felettem. Előttem édesapám vezette a klubot, neki sem okozhatok csalódást.” Jágr az előző idényben 19 mérkőzésen lépett jégre, két gólja mellett 10 gólpasszt könyvelhetett el. Az olimpiai- és világbajnok, kétszeres Stanley Kupa-győztes korábbi klasszis leginkább emberelőnyben lépett jégre a Kladnóban, teljes létszámban főképp a kispadon üldögélt.

Eldőlt Ronaldo sorsa?!

A Juventus szívesen megszabadulna a világ egyik legjobb focistájától. 19 éves brazil csatárt szerződtetett a Juventus, az olasz élvonalbeli focicsapat a hivatalos honlapján bejelentette Kaio Jorge érkezését. A 19 éves brazil korosztályos válogatott támadó a Santostól igazolt át a torinói együttesbe, amellyel 2026-ig szóló megállapodást kötött. Sajtóhírek szerint a Juventus hárommillió eurót fizetett a játékjogáért. Mindez azt is jelentheti, hogy az olaszok egyre jobban megszabadulnának Cristiano Ronaldótól. A Juve akár 25 millió euróért elengedné őt a Manchester Citybe. Ronaldót három éve 100 millió euróért vette meg a Juventus a Real Madridtól.

Végre önfeledten buliztak Szilágyi Áronék!

Jó olimpiát zártak a férfi kardozók Tokióban. Egyéniben Szilágyi Áron harmadszor is felért a csúcsra, csapatban pedig bronzérmes lett a Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád összetételű négyes. Japánban idejük nagy részét a szállodai szobában töltötték, hazatérve azonban kiereszthették a gőzt. A közös estéről Decsi Tamás számolt be. „Már sikerült bepótolni az elmaradt koccintásokat – mondta a Borsnak a bronzérmes kardcsapat nélkülözhetetlen tagja. – Megtaláltuk a helyet, és megadtuk a módját annak, hogy felszabadultan ünnepeljünk a fiúkkal. Azt gondolom, sikerült kiengednünk a gőzt, majd mindenki ment a dolgára, hiszen az olimpiát követően sem állt meg az élet.” Decsi civilben ügyvédjelöltként dolgozik, nem is volt sok ideje pihenni. A hazaérkezést követő napon már jelentkezett az irodában, hiszen az ötkarikás elfoglaltsága miatt több rábízott ügy is parkolópályára került. „Már készülök a szakvizsgámra, amit csak három év ügyvédbojtárkodás után lehet letenni. Ha megszerzem, akkor igazi ügyvéd leszek.”

Nyitókép: A Doktor vizsálódik (Fotó: Instagram)