2024. április 20., szombat
KERÉKPÁROZÁS

Gyors felépüléssel az eredményekig

Kevesebb, mint fél éve, márciusban még arról adtunk hírt, hogy Szerbia legjobb országúti kerékpárosa, Veljko Stojnić bukott, és súlyos sérülést szenvedett. A 22 éves zombori, az olasz prokontinentális Vini Zabù bringása azonban nem hagyta, hogy az egész szezonjára rányomja a bélyegét az esés. Nyártól már újra versenyzett, és nemzetközi szinten is bizonyította, hogy továbbra is számíthatunk tőle nagy eredményekre – amilyen a csehországi Sazka Tour pöttyös trikója volt néhány hete. Veljkóval az eseményekkel teli elmúlt időszakról beszélgettünk.

Néhány tavaszi verseny után márciusban súlyos sérülést szenvedtél. Melyik versenyen, pontosan hogyan történt az eset, mire emlékszel? Korábban volt már ilyen súlyos sérülésed?

– A horvátországi Isztriai Tavasz elnevezésű szakaszverseny első etapján húsz kilométer után elkezdett esni az eső. Egyik körforgalomba nagyon lassan ment be a mezőny, nekem pedig kicsúszott az első kerekem. Megrepedt a jobb combcsontom, épp az alacsony sebességnél történt bukás miatt, azt hiszem, hogy ha gyorsabban mentünk volna, megúsztam volna horzsolásokkal.
Korábban kétszer volt törésem, 2013-ban a bal alkaromban és 2016-ban az orrom. Ez a combcsont az eddigi legsúlyosabb. Nem műtötték, így viszont négy hétig feküdnöm kellett, csak utána kezdhettem el mankóval járkálni a házban.

A sérülés súlyosságához képest gyorsan felépültél. Meddig nem tudtál edzeni, hogyan telt el a rehabilitáció időszaka? Mi ennek a rendje a profi kerékpársportban?

– Amint a négyhetes fekvés után képes voltam lábra állni a mankóval, azonnal felültem a szobabiciklire is, és naponta három-négy alkalommal tekertem egy kicsit. Eleinte ez nem volt több öt percnél, később 15 percig ültem rajta egyhuzamban. Egy hét szobabiciklizés után feltettem a rendes országúti kerékpáromat a görgőre, és négy-öt napig azzal edzettem, amíg nem éreztem, hogy egy kicsit megerősödtek az izmaim, és magabiztosan fel és le tudok szállni. Így nem egész két héttel az után, hogy lábra tudtam állni, már ki tudtam menni a szabadba edzeni, az első két hétben ez nem volt több egy-két órás tekeréseknél. Azt gondolom, hogy maga a kerékpározás is felgyorsította a felépülést, és duplán jó volt a gyors visszatérés, hiszen párhuzamosan vissza is kezdtem térni a formába.

A csapat azt szerette volna, ha megoperálnak, hogy mielőbb visszaülhessek a kerékpárra, de több orvossal és sebésszel való konzultáció után a saját egészségem érdekében úgy döntöttem, nem szeretnék műtétet, és megvárom, míg természetesen begyógyul a seb. Az is lehetővé tette ezt a döntést, hogy a repedésnél nem mozdultak el a csontok.

Végeztetek teszteket a felépülés ideje alatt, hogy lássátok, hogyan haladsz? Mennyire felügyelte a csapat a rehabilitációdat?

– Az első négy hétben, míg feküdtem, semmiféle ellenőrzés nem volt, de amint felálltam és jártam a mankóval, megkezdődtek a gyakorlatok az ágyban, a láb mozgatása, az izmok áttornáztatása. Napról napra éreztem, ahogy erősödnek vissza az izmok, és egyre rugalmasabbak is lettek.

Mivel a bukás után azonnal hazahoztak Zomborba, végig itthon voltam a gyógyulás ideje alatt, a csapathoz akkor tértem vissza, amikor már szinte teljesen felépültem. Az étrend sem okozott gondot. Már két napnyi fekvés után elment az étvágyam, ezért nem volt különösebben nehéz megfelelően táplálkoznom.

Hogyan viselted el mentálisan ezt a helyzetet? Mi és ki volt a legfontosabb a rehabilitáció alatt?

–  A családom és a barátnőm, akik végig mellettem voltak. Eleinte nagyon nehezen tudtam elviselni fejben, hogy mi történik velem, de lassan beleszoktam a rutinba. A profi sportoló életében egyébként is nagyon fontos a pihenés, egészségesen is törekszem arra, hogy a nem edzéssel töltött időben feküdjek, és ne terheljem le a testem.

Ugorjunk egyet az időben. Júniusban már részt vettél az országos bajnokságon, és harmadik lettél. Milyen volt a verseny, elégedett vagy-e az eredménnyel a sérülés fényében?

– Az országos bajnokság számomra mindig a legnehezebb, mert az egész mezőny engem figyel, és ha a pálya nem elég nehéz (a kraljevói Beranovac katonai gyakorlópálya – a szerző megj.), hogy megcsinálhassam az előnyömet, akkor gyakorlatilag képtelenség győznöm. A formám jó volt, de természetesen éreztem, hogy még csak egy hónapja végzek rendes edzéseket, így kiváló eredménynek éltem meg a harmadik helyet.

Néhány hazai kupaverseny után – ahol már nyertél is – Csehországban versenyeztél először nemzetközi színtéren. Nagy sikert értél el, hiszen megnyerted a hegyi pontversenyt, a pöttyös trikót. Milyen célokkal mentél neki a Sazka Tournak?

– A verseny előtt a Kopaonikon voltam magaslati edzőtáborban, ahol erős színvonalú tréningeket teljesítettem, és tudtam, hogy jó formában megyek Csehországba, ahol esélyem van a jó eredményre. Eleinte nem szerepelt a célok között a pöttyös trikó, csak a szökésben akartam benne lenni a második szakaszon, arra az esetre, hogy ha hazaérne. Közben viszont megnyertem a hegyi részhajrákat is, így felvehettem a trikót, bár a szökésünket megfogták. A következő napokon már határozottan küzdöttem a trikó megőrzéséért, és reménykedtem egy esetleges szakaszgyőzelemben.

A kulcsfontosságú második etap előtt még nem sokat mutattad magad.

– A négy nap közül az első még nem volt túl nehéz, de a továbbiakon nagyon sok hegyet kellett megmászni. Az első szakaszon egész nap esett, ami nagy kihívás volt számomra, hiszen végig ott volt a fejemben a márciusi bukás, féltem. Egy óra múltán kezdtem csak megérezni, hogy az aszfalt nem annyira csúszós, és akkor már egy kicsit jobban mertem engedni a kerékpárt a kanyarokban. A napot a főcsoporttal fejeztem be. A második etapon hárman voltunk szökésben, sorra megnyertem a hegyi részhajrákat, de az utolsó hegy előtt, tíz kilométerrel a cél előtt megfogtak minket. A harmadik szakaszon az volt a célom, hogy a lehető legtöbbet pihenjek a mezőnyben, hogy az utolsó napra minél több erőm maradjon. Így is történt, az utolsó hegyeken már elengedtem a mezőnyt, húszperces hátránnyal értem be a gruppettóval. A negyedik szakaszon viszont minden erőmet beleadtam, hogy belekerüljek a szökésbe, ez sikerült is, majd megnyertem az összes hegyi hajrát, így bebiztosítottam a pöttyös trikót. Az elmenés erős volt, de a mezőnynek más tervei voltak, végül tíz kilométernél megfogtak minket.

Múlt héten Franciaországban versenyeztél a Tour de Limousin négynapos körversenyen. Elégedett vagy a teljesítményeddel?

– Elsődlegesen nem is voltam a keretben, de a csehországi eredmény miatt betettek, így nyomás is került rám, teljesítménykényszerben álltam rajthoz. A Limousin nagyon nehéz, technikás verseny, keskeny utakkal, amelyeken egy méter sík sincs, folyamatosan vagy hegyre fel, vagy hegyről le mentünk, többnyire néhány kilométeres emelkedőkön vagy lejtőkön. Elégedett vagyok, bár az első napon épp akkor volt technikai hibám a kerékpáromon, amikor eldőlt a verseny, így egy hátsó csoportban maradtam. A harmadik szakaszon viszont negyedik lettem, amivel külön elégedett vagyok, hiszen ez volt a legnehezebb etap, egész nap hatalmas volt a hajtás, a tempó, egyetlen másodpercig sem lehetett pihenni.

Mik a terveid, céljaid a szezon hátralévő részében?

– Részt veszek szeptember elején az olaszországi Trentóban az Európa-bajnokságon, utána pedig szeptember és október folyamán olaszországi egynaposokon fogok versenyezni.

A távolabbi jövődről tudsz valamit?

– Jövőre maradok ennél a csapatnál, már van szerződésem. Hosszabb távon keveset tudok, sokat kell küzdenem egy újabb szerződésért, de remélem, hogy el tudok majd menni egy jobb, erősebb csapatba.

Egy kérdést sajnos nem lehet kihagyni. Másfél éve itt van körülöttünk a járványhelyzet: hogyan hat ki rátok, versenyzőkre? Sok nehézséggel jár betartani a szabályokat, előírásokat?

– Fokozatosan mindenki megszokja, elfogadja a vírus jelenlétét. A maszkviselés terén például nincs olyan erős nyomás rajtunk, és mindig kerülöm is a használatát, megvan a saját véleményem a vírusról. A csapatokat mostanság több hotelben helyezik el a versenyek idejére, legfeljebb három lehet egy hotelben, vagy pedig azt a megoldást választják, hogy egy emeletre csak egy csapat kerülhet. Ezenkívül még mindig nem kezdhettünk el Európán kívüli versenyekre járni. Remélem, hogy a következő évtől ez megváltozik, s akkor az idény is sokkal hamarabb indulhat Dél-Amerikában.