2024. március 28., csütörtök
Topolya

Sárgába PET-palackot, kékbe papírt, zöldbe üveget

Felelős szemétkezelésre kéri a polgárokat a Komgrad

A Komgrad Kommunális Közvállalat sárga színű konténereket helyezett ki városszerte a műanyag PET-palackok begyűjtésére. Klobušicki Marina, a közvállalat kommunikációval megbízott felelőse elmondta, hogy azért döntöttek az új, sárga színű tárolók kihelyezése mellett, mert az utóbbi időben már figyelmen kívül hagyták a régi, rácsos tárolókat.

– Topolya-szerte 30 helyszínen helyeztünk ki sárga, 1,1 köbméter űrtartalmú tárolókat a PET-palackok begyűjtésére. Az erre a célra korábban kihelyezett rácsos tárolókat már senki sem tartotta karban az utóbbi időben, ezért döntöttünk az esztétikailag is tetszetősebb, színes konténerek mellett. Továbbá emlékeztetjük a polgárokat, hogy továbbra is a kék tárolók a papír begyűjtésére szolgálnak, amit három helyszínen találhatnak meg a városban: vállalatunk székháza mellett a Felvonulási téren és az Önkormányzat székháza előtt. A Komgrad előtt továbbá egy zöld színű tároló is helyet kapott, abba az üveget, pontosabban a befőttes üvegeket helyezhetik el – nyilatkozta a Komgrad szóvivője.