2024. március 28., csütörtök

Újkenyérünnep és falunap

Hétvégén zajlott Zentagunaras legnagyobb rendezvénye

Szombaton és vasárnap tartották meg Zentagunarason a XX. Újkenyérünnepet, a falu legtömegesebb rendezvényét. Ez alkalommal is számos vendég látogatott ki a helyszínül szolgálató sportpályákra. A nagy érdeklődéshez az is hozzájárult, hogy a vasárnap este sztárvendége Péter Szabó Szilvia volt.

Sípos Hajnalka, a helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke elmondta, hogy az új kenyér mindig is nagyon jelentős volt a falu életében.

– Zentagunarast főként mezőgazdasági termelők lakják, és mint tudjuk, az új búza már régóta az egyik legjelentősebb momentum a termelők életében. Ez jelentette az egész évi megélhetést, ezzel alapozták meg a bevételüket. Zentagunarasnak még nincs egy olyan dátuma, amire azt mondhatnánk, hogy akkor alapult a falu. Ezért döntöttünk úgy, hogy amikor az új búzából kisütjük az első kenyeret, az az alkalom, amikor a falu népe össze tud jönni és ünnepelhet. Ilyenkor van ideje az embereknek, és van mit ünnepelni, mert az idén is szépen termett a búza. Ezt minden évben megünnepeljük, és lassan kikerekítettük egy falunapi ünnepségé. A falunak több kis ünnepsége van év közben, de a legjelentősebb, a legtömegesebb mindig is az Újkenyérünnep, amit az idén huszadik alkalommal szerveztünk meg. Igen gazdag program kínálattal készültünk, a falu apraja-nagyja és az idelátogató vendégek is találtak maguknak szórakozást – mondta el az elnök, majd arról is szólt, hogy a falu összes civil szervezete aktív volt.

Sok vendége volt a rendezvénynek (Fotó: Lakatos János)

Sok vendége volt a rendezvénynek (Fotó: Lakatos János)

– Sátrat állítottak, pakoltak, díszítettek, mondhatni, mindenki tette a dolgát. Mindenki valamilyen szinten magáénak érzi ezt a rendezvényt, és megvan, hogy ki milyen programot szervez. Ez a húsz év, ami mögöttünk van, bebizonyította, hogy egy jól működő csapat vagyunk – fogalmazott Sípos, majd arról is szólt, hogy minden évben nagy segítségükre van Topolya község önkormányzata, de kaptak segítséget a tartományi kisebbségi titkárságtól és a Magyar Nemzeti Tanácstól is. Emellett a helyi termelők, lehetőségük szerint, támogatják a rendezvényt.

Az idei ünnep is követte a korábbi években megszokott programrendet, a szombat a sportról szólt. Elsőként megemlékeztek Kalmár Gáborról a zentagunarasi temetőben, majd a sportpályákon különböző sportvetélkedőkre került sor. Délután volt lehetőség kipróbálni a Fitballt, az Aerobik mixet és az Aka fightot. A Beer pong nem igazi sport, de a versenyzők mindent beleadtak a győzelem kedvéért. A nap retródiszkóval zárult. Az rendezvény főnapja a vasárnap volt, amikor már délelőtt megkezdődött a főzőverseny. A délután során kézimunka-kiállítás nyílt a kultúrotthonban, a gyerekeket pedig játszóutca várta. Az új kenyér ünnepén kapták meg elismeréseiket az önkéntes véradók, majd az esti program gazdag művelődési műsorral kezdődött. A műsor után sor került az új kenyér megszentelésére, majd Fekecs József, a zentagunarasi helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte a vendégeket. Az est szónoka Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja és a Prosperitati Alap ügyvezetője volt. Juhász rámutatott az ilyen jellegű ünnepek fontosságára és közösségmegtartó erejére.

Az este a bulié volt, elsőként a rendezvény sztárvendége, Péter Szabó Szilvia, a Nox együttes énekese lépett fel. Ezt követte Žarko Pribaković koncertje, majd az új kenyér ünnepe utcabállal zárult, amelyen a tornyosi Szomszéd fiúk zenekar játszott.