2024. április 19., péntek

Országszerte eddig 29 ezren vették fel a védőoltás harmadik adagját

Túl lassan halad az immunizáció Szerbiában

A vakcináció továbbra is lassan halad Szerbiában, országszerte mindeddig 29 ezer polgár vette fel a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagját – mondta Zoran Bekić, a belgrádi vásárközpontban működő oltópont koordinátora a Szerbiai RTV műsorában.

Naponta 3 és 5 ezer adag védőoltást adunk be, amely kevésnek mondható, ha figyelembe vesszük, hogy amikor a leggyorsabban haladt az immunizálás, akár több mint 82 ezer személyt is beoltottunk – fogalmazott Bekić.

Hangsúlyozta, hogy a vakcina harmadik adagjával felerősítik az immunrendszert, ezért azt különösen ajánlják azoknak, akiknek gyengébb az ellenállóképességük.

Azt is elmondta, hogy amennyiben az első két adag után nem fertőződtünk meg, akkor ugyanazt a védőoltást válasszuk harmadik adagként is.