2024. április 19., péntek

Veszélyes a médiumok megjelölése

Godfrey szerint ilyen állásfoglalással Szerbia egyre távolabb kerül az Európai Uniótól

Anthony Godfrey amerikai nagykövet veszélyesnek értékelte az újságírók külföldi ügynökként való megjelölését, illetve azt az állítást is, miszerint egyes médiumok a State Department, vagyis az amerikai államigazgatás ellenőrzése alatt állnak. Hangsúlyozta, hogy az efféle stratégia eltávolítja Szerbiát az EU-tól – írja a Tanjug hírügynökség.

Az emberi, kisebbségi jogi és társadalmi párbeszéd minisztériuma által A párbeszéd kultúrája – civil szervezetek és a média címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést megelőzően Godfrey nagykövet az újságíróknak arra hívta fel a figyelmet, hogy a független újságírók és a civil társadalmi szerveződések államszeretetből végzik a munkájukat, és nem azért, hogy elárulják a hazájukat. Munkájukat testi épségük árán végzik, hogy minél szélesebb tájékoztatást nyújtsanak a polgároknak.

Újságírói kérdésre válaszolva kommentárt fűzött a Twitter közösségi háló azon döntéséhez, amely alapján a közösségi oldal egyes médiumokat a szerb államtól függőként jelölte meg, amelyek szerkesztéspolitikájára hatással van a hatalmi politika, Godfey csak annyit mondott, hogy a Twitter egy magánvállalat. Emlékeztettet arra is, hogy ezen a közösségi hálón megtörtént az is, hogy letiltották egy időre Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok akkori elnökének a profilját is, mert nem tartotta be a magánvállalat szabályait.

A keddi kerekasztal-beszélgetés kapcsán pedig csak sajnálatát fejezte ki, hogy kevesen érdeklődtek eddig a párbeszéd témája iránt, így egyben reményének is hangot adott, miszerint az összejövetel hatalmas lépés a párbeszéd elindításában.

Gordana Čomić emberi, kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős miniszter rámutatott arra, hogy minisztériuma és a párbeszéd kultúrája kapcsán megtartott tanácskozás a demokratikus változások mutatója Szerbiában. Szavai szerint a párbeszéd olyan eszköz, amellyel a médiában és a civil társadalomban uralkodó helyzetet fel lehet mérni, és amellyel megoldást lehet találni a felmerülő problémákra.
Arra az újságírói kérdésre, miként vélekedik arról, hogy az államfő egyes médiumokat mágnások médiájaként emleget, Čomić kijelentette, minisztériuma nem kíván nyilatkozni más nyilatkozatok kapcsán, hiszen az senkinek sem használ. Kiemelte, az adott személytől kell magyarázatot követelni az állításairól.

Jan Braathu, az EBESZ szerbiai missziójának vezetője is a párbeszéd szabadságának jelentőségére mutatott rá, majd kiemelte, missziója a párbeszéd kultúrája és a szabad vélemény megfogalmazása érdekében már együttműködik a hatalommal, a médiával és az újságírókkal.
Hangsúlyozta, hogy a színvonalas újságírás az igazságon, az őszinteségen, az integritáson és az együttérzésen alapul. Hozzátette, Szerbiában szükség van a médiumok és a civil szervezetek megerősítésére.
Milan Antonijević jogász, a civil társadalom képviseletében rámutatott arra, hogy a médiumok és egyes egyesületekben tevékenykedő polgárok negatív megjelölése nagyon súlyos probléma. Ő a tanácskozástól az egyes emberek célkeresztbe állításának végét várja.