2024. március 28., csütörtök
RIHANNA

A leghíresebb barbadosi

Barbados egy Karib-térségi kis szigetállam, amely vonzó a turisták számára, de nem igazán volt a köztudatban, míg az ott született Rihanna fel nem hívta rá a figyelmet. A harminchárom éves Rihanna nem csupán világsztár és popikon, hanem a Forbes szerint ő a világ leggazdagabb énekesnője, összvagyona 1,7 milliárd dollár. Ezzel nemcsak a zeneipar leggazdagabb nője, hanem a második legvagyonosabb nő a szórakoztatóiparban, rögtön Oprah Winfrey után. Rihanna ezt nem is elsősorban a zenei karrierjének köszönheti, hanem a rendkívül nyereséges kozmetikai brandjének és fehérnemű-kollekciójának.

RiRi, ahogyan sokan becézik, minden idők egyik legjobb album- és daleladási mutatókkal rendelkező zenei előadója, aki szinte megszámlálhatatlan díjat kapott. A Wikipédia szerint tizennégy dallal vezette a Billboard 100-as listáját, amivel negyedik helyen áll az örök ranglistán. Csupán Elvis Presley, a The Beatles és Mariah Carey előzi meg, viszont ő jutott el idáig legfiatalabban. Nyolc lemezt adott ki, a legsikeresebb dalai az SOS, az Umbrella, a Take a Bow, a Disturbia, a Live Your Life, a Rude Boy, a Love the Way You Lie, az Only Girl (In the World), a What’s My Name?, az S&M, a We Found Love, a Diamonds, a The Monster és a Work. Rihanna emellett producer, divattervező, üzletasszony, filantróp, valamint Barbados oktatási, idegenforgalmi és befektetési ügyekért felelős rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. Nem volt ez mindig így.

RiRi teljes neve Robyn Rihanna Fenty és egyes cikkek szerint nem is igazán reagál a Rihanna névre, mert a hozzá legközelebb állók még mindig Robynnak hívják. Úgy tudni, két öccse van és három féltestvére az apai oldalról, különböző anyáktól. A felcseperedő RiRi az apjával ruhákat árult egy utcai standon és reggaet hallgatott. Távolról sem ideális családi környezetben nőtt fel, hiszen az apuka alkoholista és kábítószerfüggő volt, aki gyakran emelt kezet Rihanna anyjára. Talán meglepő, de a most már szexszimbólumnak is kikiáltott énekesnő kadét is volt, egy tengeralattjáró-programban vett részt és a hadsereggel gyakorlatozott. Rihanna múltja tehát nem alakult viharmentesen, cserébe viszont erősödött a zene iránti érdeklődése, rátermettség is párosult hozzá, amire mások is felfigyeltek, és híre ment egzotikus szépségének is.

Tizenévesen már egy sulis trióban lépett fel, nem is telt sok időbe, hogy Evan Rogers producer felfigyeljen rá. A meghallgatáson nagy kedvencétől, a Destiny's Childstól is énekelt egy dalt, ami azért is érdekes, mert az együttes egyik tagja Beyoncé Knowles volt, akit hírnévben gyorsan utolért. Rihanna producere ugyanis tett róla, hogy a lány demója eljusson Amerikába, ahol Jay-Z rapper/producer asztalán landolt és gyakran őt emlegetik Rihanna felfedezőjének. Jay-Z pedig együttműködött Beyoncéval, akit feleségül is vett, így Rihanna nagyon gyorsan közel került a példaképéhez, sőt egyes pletykák szerint bele is kavart a kapcsolatába.

Időközben Rihanna karrierje nagy ívben megindult felfelé. A második lemezén található SOS című dallal bekerült a köztudatba, a harmadik albumán található Umbrella című zeneszámmal pedig világhírnévre tett szert. Ez a dal akkora lett, hogy Rihanna átkaként is elkezdték emlegetni, hiszen több országban is, épp amikor a toplisták élére ugrott, heves esőzések és viharok csaptak le. Az esernyő persze a rajongók elengedhetetlen kelléke is lett a koncerteken, végül már az énekesnő kérte őket, hogy ne hozzák, mert többen is megsérültek.

Rihanna számára nem volt megállás, számos hírességgel működött együtt, a dalaival ostromolta a toplistákat. Sokak példaképévé vált, beleértve kislányokat is, emiatt viszont több felnőtt is aggodalmát fejezte ki, elvégre a dalai nem teljesen ártalmatlanok.

Akárhogyan is, Rihanna sikere az egekbe szökkent, hatalmas divatcégek kezdtek el versenyezni azért, hogy reklámozza a termékeiket. Habár luxusholmikban mutatkozik, látható volt már egyszerűbb ruházatokban és smink nélkül is. Egyik interjúban unalmasnak nevezte magát, olyan valakinek, aki a ráérős estéin sorozatokat néz. Az alakja kapcsán pedig azt mondta, hogy szeret enni, nem mond le az ételről, inkább többet edz.

Karrier, biznisz, népszerűség, hírnév, temérdek pénz... vajon mire vágyik még Rihanna? Habár a pletykaújságok nincs akivel nem hozták össze, a magánéleti sikerek még váratnak magukra. Egyes kutatások szerint a gyermekek, akik megtapasztalják a családon belüli erőszakot, később maguk is könnyebben beleeshetnek ebbe a csapdába. Ami Rihannát illeti, nagy port kavart és az újságok sokat cikkeztek arról, hogy a párja, Chris Brown bántalmazta őt. Habár szakítottak, egy idő után megint összejöttek, de ahogyan a mondás is tartja, felmelegítve csak a töltött káposzta jó, így gyorsan véget ért a kapcsolatuk. Nemrég Eminem a Zeus című dalában kért elnézést Rihannától, amiért Chris Brown pártját fogta. Rihanna és Eminem egyébként korábban a Love the Way You Lie című dal kapcsán működtek együtt, ami hatalmas siker lett és épp egy toxikus kapcsolatról szól. Az énekesnő legutóbb egy szaúdi üzletemberrel találkozgatott, de tavaly vele is szétmentek. Interjúkban is olvasni arról, hogy amire Rihanna valójában vágyik, azok a gyerekek. Több gyereket is szeretne, most már férjjel vagy anélkül.