2024. március 28., csütörtök
ZOMBORI GIMNÁZIUM

Újrahasznosítással a tisztább környezetért

A zombori Veljko Petrović Gimnázium Alapítványának elnöke, dr. Fekete László értesítette szerkesztőségünket, hogy német támogatással egyéves projektumot indítanak Első lépés a tiszta és ellenálló lokális közösségig elnevezéssel. A németországi együttműködő partner a GIZ (Deutsche Gesellschaft für Internationale Zusammenarbeit), a kezdeményezést a zombori Humanizacija egyesület és a város helyi önkormányzata támogatja.

A 2021 augusztusa és 2022 júniusa között megvalósításra kerülő projekt célja az alumínium dobozok és műanyagkupakok helyi szintű újrahasznosítási modelljének kidolgozása, illetve a hulladék újrahasznosításának népszerűsítése a lakosság körében.

Ehhez a hírhez kapcsolódva tesszük hozzá, hogy a városvezetés is kimondottan támogatja az újrahasznosítás elvét, ezzel egyetemben a szelektív hulladékgyűjtést. Előbb az üvegből készült csomagolóanyagok gyűjtésére alkalmas konténereket (harangokat) helyeztek ki szinte minden utcasarokra. Ezt követően a Környezetvédelmi Minisztérium adományozott 131 egyenként 240 liter űrtartalmú szemeteskannát, ezek használatáról majd a Čistoća kommunális közvállalat dönt majd.