2024. április 16., kedd

Ismét tűz keletkezett Évián és Athén környékén

Ismét tűz keletkezett Évia szigetén, a tűzoltók helikoptereket küldtek, de az emberek kimenekítrésére szolgáló csónakokat is készenlétbe helyezték az illetékesek.

Az AP hírügynökség értesülései szerint ma a sziget nyugati partjainál keletkezett tűz, az erős szél pedig csak nehezíti a helyzetet.

A tűz megfékezésére 64 tűzoltót és 24 járművet helyeztek szolgálatba, emellett kilenc helikopter és egy repülő is részt vett a lángok oltásában, így pár óra alatt sikerült ellenőrzés alá vonni a helyzetet. A lángok miatt korábban több száz embert menekítettek ki Évia szigetéről – közli a B92.

Egy másik tűz is keletkezett Athéntól északnyugatra, Vilia környékén, ahol pénteken stabilizálták a helyzetet, miután öt napig küzdöttek a lángokkal.

Az illetékesek elrendelték, hogy ürítsék ki Viliát, a forgalmat pedig leállították a környéken.

A Görögországban tomboló tüzek oka eddig még ismeretlen, de gyújtogatás gyanúja miatt több tíz személyt, köztük egy 14 éves fiút is letartóztattak a hatóságok.