2024. március 29., péntek

Újkenyérünnep és Parasztolimpia Topolyán

A topolyai Vásártéren már a reggeli órákban elkezdődtek a sorrendben tizedik Vajdasági Parasztolimpia előkészületei és a résztvevők egy csoportja, illetve Szatmári Adrián polgármester és Tomik Nimród tanácstag, a rendezvény szervezője díszes fogatokon érkezett meg a vásártérről a Sarlós Boldogasszony katolikus templom elé, ahol a vasárnap délelőtti szentmisén került sor az idei búzából sült kenyér megszentelésére.

A szentmisére a Kodály Zoltán MMK tagjai díszes népviseletben érkeztek, ezzel is emelve annak ünnepi hangulatát. Ők hozták be és helyezték el az oltár mellett szentelésre a kenyeret.

Mengyán Albert topolyai orvostanhallgató személyes közbenjárására államalapító Szent István királyunk ünnepére új díszletet is kapott a topolyai templom. A Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Szabó Pál Csaba ugyanis felajánlott két díszes lobogót a város plébániájának.

A szentmise befejező részében a Himnusz közös eléneklését követően ft. mgr. Szakály József prépost atya megköszönte a topolyai híveknek, hogy ilyen nagy számban jelentek meg a misén és fejezték ki érzéseiket, élték meg hitvallásukat, majd megszentelte az idei kenyeret és felkérte Szatmári Adrián polgármestert, hogy ünnepélyesen szegje meg nemzeti összetartozásunk eme jelképét.

Kenyérszentelő szentmise a Sarlós Boldogasszony templomban (Fotó: Kiss Zoltán felvétele)

Kenyérszentelő szentmise a Sarlós Boldogasszony templomban (Fotó: Kiss Zoltán felvétele)

A kora délutáni órákban a Vásártéren először a marhapörköltfőző versenyre jelentkezett csapatok gyújtottak tüzet – több mint negyven bográcsban főtt a finom étel, majd a sorszámok kiosztásával és az „Okos paraszt" teszt kitöltésével kezdetét vette a tizedik Vajdasági Parasztolimpia, melyre a jubileum jegyében az eddigi helyezett versenyzők kaptak meghívást.

A bajnokok diadalán 12-en vettek rész, két érmes versenyző külföldről tért haza, és egy Topolyán vendégeskedő ausztrál fiatalember is benevezett a verseny helyszínén. Az első versenyszám a kézi kukoricamorzsolás volt, de utána még számos játékos vetélkedőben mérték össze erejüket, ügyességüket az elmúlt évek győztesei.

A kitűnő hangulatú topolyai parasztolimpia részleteiről, eredményeiről keddi lapszámunkban olvashatnak.