2021. október 19., kedd

Újra megtelt a Gimnáziumtemplom

Szent István-napi megemlékezés Nagybecskereken

A Gimnáziumtemplomban bemutatott szentmisével, ünnepi műsorral és kenyérszenteléssel emlékezett államalapító királyunkra Nagybecskerek magyarsága. Ezúttal is megtelt a magyarság kultikus „kistemploma", amelynek ajtaja évente csak egyszer nyílik meg a hívek előtt.

Augusztus 20-án van a búcsúja is az 1846-ban – Szent István tiszteletére – felszentelt piarista templomnak. Miután a szerzeteseket kiutasították az országból, a templom az iskola épületegyüttesének külön része maradt. Kétezerben az egyház lecserélte a tetőzetét és külső vakolatát, a belső felújítása várat magára.

– A magyar gimnázium itt indult el és 75 évig működött. Amikor jött a trianoni békeszerződés, békediktátum, akkor a piaristákat egyszerűen hazazavarták – így kell mondani. És, ha jól emlékszem, pontosan augusztus 20-a volt az a nap, amikor el kellett, hogy hagyják, 1920-ban ezt az országot. Itt akkor már csak a templom maradt meg, és megmaradt a rendház. Azt még akkor az apostoli kormányzóság használta, használhatta, a második világháború végéig – mint a hivatalait. Utána azt is elvették, meséli msgr. Tietze Jenő prelátus, nyugalmazott nagybecskereki plébános.

A templom a múlt század hatvanas/hetvenes éveiben a becskereki magyar fiatalok kedvenc találkozóhelye volt. Itt tartották a diákmiséket.

– Abban az időben nagyon sokan voltunk fiatalok, gyerekek. Minden vasárnap itt voltunk, itt énekeltünk. Sőt készítettünk előadásokat is és bemutattuk a hívőknek. Beat-mise is volt. nagyon sok ifjúsági tagunk volt, akik mindent elvállaltak. Mindent csináltunk, nagyon jól éreztük magunkat, emlékezik Balázs Ilona.

A szentmise után, a Petőfi Magyar Művelődési Egyesület szervezésében kenyérszentelési ünnepséget tartottak. Ezúttal nem az egyesület székházában, hanem a templomban.

– Ez ismét egy lehetőséget adott a nagybecskereki magyarságnak, hogy közösen ünnepeljen, különösen egy ilyen nehéz időszakban. Remélem, hogy ez az ünnepség újult erőt fog adni a nagybecskereki magyarságnak, mondja Jenovay Lajos, az egyesület elnöke.

Az új búzából készült kenyeret Masa Tamás plébános áldotta meg. A műsorban közreműködött Balázs József és az Emmanuel kamarakórus.