2024. április 19., péntek

Hagyományőrző napokra készülnek Kúlán

A birkapaprikás-főző verseny mellett a kulturális, hagyományápoló, sportrendezvény színhelye újra a Gödör lesz

A fennállásának 153. évét ünneplő kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ az idén szeptember 3-án és 4-én 14. alkalommal szervezi meg a Hagyományőrző napokat, amelynek keretében lesz birkapörköltfőző-verseny, kispályás focitorna, művelődési műsor, kézműves vásár, gyerekprogramok. A rendezvény zenés mulatsággal zárul, mondta el lapunknak Goga Zsolt, a Népkör MMK elnöke.

Goga Zsolt, a kúlai Népkör MMK elnöke (Fotó: Paraczky László, archív)

Goga Zsolt, a kúlai Népkör MMK elnöke (Fotó: Paraczky László, archív)

− Tavaly a járvány miatt félnapos, a megszokottnál szerényebb rendezvényt szerveztünk, amelyet csaknem teljes egészében a gyermekeknek szenteltünk. Játszósátrakat állítottunk fel, ahol különböző kézművességeket, továbbá régi, hagyományos játékokat mutattunk be nekik, zsákbaugrálás és ügyességi játékok is voltak. Odafigyeltünk az előírásokra, mellettünk volt egy kisebb vidámpark, ők biztosították a zenét. Délután a szülők is kijöttek, és bár csökkentett lehetőségekkel, de megtartottuk a hagyományőrző rendezvényt – mondta beszélgetőtársunk.

(Fotó: Paraczky László, archív)

(Fotó: Paraczky László, archív)

Goga Zsolt kifejtette, a tavalyitól eltérően az idén gőzerővel folyik a készülődés, a szervezők mintegy 30 fős csapata már hetekkel előbb megkezdte az előkészületeket a kisváros keleti részén, az ún. Gödörben található sportpályákon és játszótereken sorra kerülő kétnapos, hagyományos, zenés rendezvényre.

Kalocsai vendégek kézműves termékei a 2019-es Hagyományőrző napokon (Fotó: Paraczky László, archív)

Kalocsai vendégek kézműves termékei a 2019-es Hagyományőrző napokon (Fotó: Paraczky László, archív)

− A Hagyományőrző napok 2007-ben indult, és az első négy rendezvényt a Népkörben tartottuk meg. Már az első rendezvényen 240 személy vett részt, és bár nem mindenki jelentkezett a főzőversenyre, az érdeklődők és a látogatók száma évről évre növekedett, így egyszerűen kinőttük a művelődési ház udvarát. A vezetőség akkor úgy határozott, hogy a rendezvényt kihelyezzük a Gödör városrészbe, ahol a sportpályák és azok környéke sokkal kedvezőbb feltételeket nyújt a mára már 1500-2000 fős főzni szerető résztvevő, látogató, sportoló, gyermekbarát-program iránt érdeklődő számára – magyarázta Zsolt.
Szavai szerint az idei, XIV. Hagyományőrző napok szeptember 3-án, pénteken a városi galériában kiállítással kezdődik. Ha a járványügyi helyzet nem szól közbe, akkor Kúla testvérvárosa, Kalocsa kézműves termékeinek kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Ha mégis lesznek korlátozások, akkor a Népkör asszonyainak saját kezűleg elkészített munkáiból válogatják össze a kiállításra szánt anyagot. Ugyanis a művelődési központban fontosnak tartják, hogy a látogatók megismerjék mind a kalocsai, mind az itteni kultúra, kézművesség és hagyományápolás egy-egy mozzanatát. A megnyitót követően 19.30-kor, a Gödörben lévő színpadon a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma színtársulata bemutatja a Kakuk Marci című színdarabot, amelynek rendezője Hajvert Ákos.

A kúlai Népkör Ibolya táncegyüttese a 2016-os rendezvényen (Fotó: Paraczky László, archív)

A kúlai Népkör Ibolya táncegyüttese a 2016-os rendezvényen (Fotó: Paraczky László, archív)

A szombati program délelőtt 10 órakor gyermekfocitornával kezdődik és az esti mulatsággal kb. éjfélig tart. A birkapaprikás-főző verseny résztvevői és a többi résztvevő számára a gyülekező délben kezdődik, 13 órakor veszi kezdetét a régi mesterségek bemutatója, valamint a különböző foglalkozások. A legkisebbek számára is különböző érdekességeket, műhelymunkákat szerveznek.

Emlékfotó a 2016-os birkapaprikás-főző versenyről (Fotó: Paraczky László, archív)

Emlékfotó a 2016-os birkapaprikás-főző versenyről (Fotó: Paraczky László, archív)

− A Gödörben a főzőverseny a legtömegesebb rendezvény, miközben egy nagyobb és több kisebb sátor alatt zajlanak az események. 2019-ben csaknem 600 személy volt a nagysátorban, közülük mintegy 400-ra tehető azok száma, akik a főzőversenyre érkeztek. Akkor 50 csapat jelentkezett, bízok benne, hogy az idén is leszünk ennyien. A birkapaprikás-főző versenyről azt kell tudni, hogy az idén a versenyzőknek fejenként 750 dinárt kell fizetni, ezért az összegért a szervezők fejenként ½ kg birkahúst, tűzifát, kenyeret, főzőhelyet, külön árnyékolót, a nagysátorban pedig külön asztalt biztosítanak. A főzőversenyre augusztus 27-éig lehet jelentkezni személyesen a Népkörben, vagy a 025/722-613-as telefonszámon. 13.15-kor kezdődik a kispályás labdarúgótorna, amelyre kalocsai csapatot is hívtunk. A főzőverseny 14 órakor kezdődik, közben újabb kísérőrendezvényeket, így középkori hagyományos bemutatót, továbbá kötélhúzást is beiktattunk. A színpadon a kultúrműsor 16 órakor indul, előtte Kúla polgármestere, valamint Kalocsa képviselői köszöntik a versenyzőket és a vendégeket. Tudni kell, hogy a magyarországi testvérvárosi kapcsolat már 11 éve jól működik, segítenek a különböző pályázatok megírásánál, de közös EU-s pályázatunk is volt. A kalocsai néptáncosok mellett a Népkör csoportjai lépnek fel, de Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából is várunk vendégeket, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a kúlai rendezvény nemzetközi jelleget öltött, amire külön büszkék vagyunk. A jó hangulatról élőzene gondoskodik, és szeretettel várjuk azokat is, akik nem főzni és enni, hanem szórakozni jönnek – sorolta a Népkör elnöke.

(Fotó: Paraczky László, archív)

(Fotó: Paraczky László, archív)

Goga Zsolt elmondta azt is, hogy az idei rendezvényt a tartományi kormány mellett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács és Kúla község önkormányzata támogatja.

(Fotó: Paraczky László, archív)

(Fotó: Paraczky László, archív)