2024. március 28., csütörtök

Csokinyalóka és pralinék

Kíváló hangulatban telt az első temerini kézműves csokitábor

A temerini Lior Choco handmade csokimanufaktúra alapítói, Smit Tomas és felesége, Csilla, kézzel és óriási gondossággal készít el minden egyes csokoládét, bonbont, pralinét. Desszertjeik éppen ebben különböznek a piacon kínált legtöbb terméktől. A házaspár kezdetben otthon egyedül próbálkozott csokoládékészítéssel, majd magyarországi tanfolyamokon sajátították el a csokoládékészítés rejtelmeit. Előbb csak a családnak készítettek különböző ízesítésű pralinékat, mikor azonban látták, hogy mindenkinek ízlik, bővítették a kört, és megpróbálkoztak az internetes piaccal, ahol hatalmas érdeklődés övezte termékeiket. Ezután idén márciusban megnyitották első manufaktúrájukat, melyet azóta is hatalmas érdeklődés övez.

– Valójában hobbi szinten kezdtünk el foglalkozni a csokikészítéssel. Mindkettőknek van állása, de mikor láttuk, hogy erre van igény, és az embereknek tetszik, és keresik a termékeinket, akkor rájöttünk, hogy ez több lesz, mint hobbi. Kizárólag magas minőségű belga csokoládéval dolgozunk, mely külföldről, több határon keresztül érkezik hozzánk. Semmiféle helyettesítő anyaggal nem dolgozunk, gondosan figyelünk az összetevőkre, hogy megőrizhessük az állag- és ízbéli sajátosságokat – magyarázta Csilla.

Kínálatukban megtalálhatóak a formákba öntött bonbonok, táblás csokoládék, tört csokoládék különböző töltelékekkel, melyek közül legkeresetebbek az alkoholos likőrrel töltött pralinék, illetve a citrusos ízesítésűek, de ezek mellett megtalálhatóak a chilis csoki, a gyömbéres, mandulás, diós és gyümölcsös termékek is.

Csilla szerette volna a tudást a gyerekekkel is megosztani, ezért fogalmazódott meg benne az egynapos csokitábor ötlete, ahol a gyerekek ismerkedhettek egymással, a csokoládé fajtáival és történetével. A tábor ideje alatt a gyerekek betekintést nyerhettek a csokoládéműhely működésébe. A szervezők segítségével, játékos formában tanulták meg az édességek elkészítését.

– Húsz gyerek vett részt a táborban. A gyerekek mindamellett, hogy különféle csokikat kóstolhattak, új dolgokat is tanultak a finom édességről. Csoportokban dolgozva el is készíthették a saját pralinéikat. Saját ízlésük szerint választhatták meg az alapanyagokat, felmelegítették a csokit, amit márványlapon temperáltak, formába öntöttek, majd kifestették az elkészült pralinét. Az elkészült édességeket pedig haza is vihették – mesélte Tomas.

A gyerekek sokat tanulhattak a csoki történelméről, a kakaóbab felhasználási folyamatáról. Megtanulhatták a csokoládéfeldolgozás fortélyait is, illetve azt, hogy milyen alapanyagokat érdemes használni a minőségi csokoládé készítésénél.

– A tábor megszervezése gördülékenyen ment, az első perctől sok volt a jelentkező, szinte egy nap alatt betelt a létszám. Nagyon sok kedvező visszajelzés érkezett a gyerekek és a szülők részéről is, így mindenképpen tervezünk még további táborokat is. A tél folyamán szeretnénk téli ízekkel megismertetni a gyerekeket, mint a fahéj és a narancs – emelte ki Tomas.

A tulajdonosok igyekeznek folyamatosan újítani kínálatukat. Alkalmakra, ünnepekre szeretnének különlegességeket készíteni vásárlóiknak. A legújabb kínálatukban például már megtalálhatóak a trüffelek illetve az ehető virágokkal díszített táblás csokoládék, valamint a desszertek csomogolása is megújult, ugyanis most már újrahasznosított papírban vásárolhatók meg a termékek. Mindemellett folyamatosan bővítik tudásukat, hogy kielégítsék vásárlóik igényeit.