2024. április 20., szombat

A szakma a gyermekek beoltását sürgeti

Sokszor fogadkozunk a gyermekeink iránti szeretetünkre, hangsúlyozzuk, hogy az egészségük mindennél többet ér, ugyanakkor nem vagyunk képesek beoltatni őket, és valóban védettséget nyújtani számukra a koronavírus ellen – mondta a Szerbiai RTV műsorában Georgios Konstantinidis, a Szerbiai Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Kiemelte, hogy az egyesület támogatja az Egészségügyi Világszervezet javaslatát, mi szerint az iskolákban a hagyományos tantermi oktatással kezdődjön meg a tanév.

Az orvos elmondta, hogy jelenleg kevés a Covid-19-cel diagnosztizált gyermek országunkban, a vírus delta variánsának megjelenése azonban megváltoztathatja ezt a pozitív képet.
– Az egyesületünk már 6-7 héttel ezelőtt figyelmeztetett a delta variáns megjelenésének lehetséges következményeire. Ez a mutáció ugyan nem okoz súlyosabb kórképet az eddigieknél, ám jelentősen gyorsabban terjed a gyermekek körében. Általuk pedig sokkal könnyebben terjed át azokra is, akik nem vették fel a védőoltást, azaz a populáció csaknem 50 százalékára. Nem értem azokat, akik minden tudományos magyarázatnak ellentmondva elutasítják a vakcina felvételét, az interneten terjedő félelemkeltést pedig egyenesen elutasítom. Semmilyen orvostudományi alapja nincs ugyanis a híreszteléseknek, amelyek arról szólnak, hogy egyes védőoltások negatívan hatnak ki a termékenységre. A legtöbb európai egészségügyi szervezet már ajánlja a 12-15 éves gyermekek oltását, országunkban bejegyeztették a gyermek számára előrelátott vakcinákat, így semmilyen akadályát nem látom annak, hogy miért ne biztosítanánk számukra is a védettséget. Egyesületünk már két hónappal ezelőtt jelezte, hogy be kellene oltani a gyermekeket, elsősorban a 12 évtől idősebbeket.

A gyermekorvos hozzátette, hogy egyesülete képviseletében támogatja azt, hogy a gyerekek tantermi oktatással kezdjék meg a tanévet, ugyanakkor szorgalmazza a tanárok és a diákok beoltását is.

A 12 évtől idősebb gyermekek beoltása mellett szólaltak fel a napokban Predrag Kon és Branislav Tiodorović epidemiológusok is.