2024. március 29., péntek
Topolya

Állásbörze

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat észak-bácskai részlege szeptember 3-án állásbörzét szervez Topolyán. Szécsi Erdmann Elvira, a szolgálat munkaügyi tanácsosa elmondta, hogy ebben az évben a körzet területén nem terveznek másik hasonló rendezvényt, ezért ide várják majd a munkát keresőket mindhárom község területéről. Még folyamatban van a szervezés, de már eddig is tíznél több munkaadó jelezte részvételét. Becsléseik szerint mintegy 20 munkáltató jelentkezésére számíthatnak. A munkaügyi tanácsos elmondta azt is, hogy 8357 munkanélküli személyt tartanak nyilván az észak-bácskai körzet területén. Ezek közül 4850 a szabadkai község területén szerepel a listán. 1987 a topolyai község területén és 1520 a kishegyesi község területén szerepel a nyilvántartásban.

Az állásbörzét a Művelődési Ház kiállítótermében szervezik meg.

Gyári munkásokat, varrónőket, húsipari dolgozókat, szakácsokat, pékeket, kereskedőket, kereskedelmi előadókat, villanyszerelőket keresnek, valamint egyéb profilú munkatársakat az eddig bejelentkezett cégek, vállalkozók és intézmények.

Szécsi Erdmann Elvira arra is felhívta a figyelmet, hogy ajánlatos előre megírt és több példányban kinyomtatott önéletrajzzal érkezni a helyszínre a hatékonyabb álláskeresés és kommunikáció érdekében. A szolgálat munkatársai igény esetén segítenek a börzét megelőző napokban a munkanélkülieknek, munkát keresőknek az életrajz elkészítésében. Mindenki bizalommal fordulat a községében működő kirendeltségek munkatársaihoz.