2021. október 28., csütörtök

A tudatosság jegyében

Száztíz autós gyermekülést osztottak szét Magyarkanizsa községben

Magyarkanizsa önkormányzata saját költségvetéséből fedezte annak a több mint 100 biztonsági gyermekülésnek a beszerzését, amelyekre pályázhattak a kisgyermekes szülők.  Az érdeklődés nagy volt, s a sikeres pályázók csütörtökön délelőtt vehették át az autós üléseket a Magyarkanizsai Ifjúsági Otthonban, ahol a Közlekedésbiztonsági Ügynökség szervezésében előadást hallgattak meg az ülések helyes használatáról.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere elmondta, hogy a közlekedésbiztonsági szempontból fontos akciót csaknem három évvel ezelőtt vezették be a családtámogatási programjukba. Tavaly sajnos a járvány miatt nem tudták megvalósítani ezt a pályázatot.

– Nagyon örülök, hogy az idén ilyen sokan jelentkeztek, hiszen ez azt mutatja, hogy a szülők tudatosan állnak hozzá a közlekedésbiztonsághoz. Az ülések beszerzését teljes egészében az önkormányzat finanszírozza és úgy adja oda a szülőknek, ezért is fontos, hogy a szülők valóban használják – mondta Fejsztámer.

Bajtai Balázs, a közlekedésbiztonsági bizottság koordinátora elmondta, hogy 2019-ben 76 ülést osztottak szét a pályázóknak, az idén pedig már 110 gyermekülésre lehetett jelentkezni, és pontosan ennyi pályázat is érkezett be.

– Az autós gyermekülés újszülött kortól kötelező a gépkocsikban, viszont nem egyforma üléseket kell használni. A most kiosztott ülések a 9–36 hónapos korosztálynak valók. Nincs meghatározva, hogy hány éves korig kötelező a gyermekülés használata. A 10 éves gyereknek már ki lehet venni a háta mögül a háttámaszt, a magasítót azonban használni kell mindaddig, amíg a biztonsági öv nem fogja meg biztonságosan a nélkül – magyarázta Bajtai.

Az eseményen, a Köztársasági Közlekedésbiztonsági Ügynökséggel közreműködve képzést is tartottak a szülőknek a gyermekülés megfelelő használatáról.