2024. április 16., kedd

Vöröskeresztklub alakult

A fiatalokra összpontosít a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete – Hamarosan indul a népkonyhaprogram

A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete szoros együttműködést folytat a község általános iskoláival, de most a hangsúlyt a fiatalokra helyezték. A közelmúltban egy klubbot alakítottak, amelynek célja a közösségteremtés és az edukáció, mondta el lapunknak Fontányi Andor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára.

– A fiatalok toborzása már régóta nagy kihívást jelent a szervezet működésében. Elsősorban a nyári időszakra gondolok, mert az aktivitások zöme erre az időszakra fókuszálódik, képzések, nyári táborok, stb. Olyan tevékenységek ezek, amik igényelnék a fiatalokat, de a Vöröskereszt, mint önkéntes szervezet, egyébként is nagyban alapoz a fiatalokra. Ezért született meg a klub megalakításának az ötlete, ami most nagyobb lendületet vett. Néhány lelkes fiatal mozgósította a baráti körét, a Vöröskereszt pedig melléjük állt, hogy barátkozásaikat, társalgásaikat tartalommal töltsük meg, edukatív és közösségépítő programokkal. Célunk a fiatalokat is bekapcsolni a szervezet tevékenységébe, a saját igényeik megvalósítása és programok, ötletek kitalálása érdekében. A klub elsődleges célja a közösségépítés, másodlagos célja pedig a fiatalok bekapcsolása a tevékenységbe – mondta el Fontányi, majd arról is szólt, hogy a klubnak már vannak konkrét programjai, és vannak fiatalok is, akik nyitottak rá, hogy eddigi tapasztalataikat felhasználva ősztől egy intenzívebb ifjúsági képzést indítsanak el.
– Az iskolákban és az iskolával párhuzamosan szeretnénk őszre képzéseket indítani. A klubnak egyelőre még nincs saját helyisége, ezért az egykori fürdő területén csináltunk egy munkaakciót, az önkormányzat jóváhagyásával, és a nyári hónapokra egy kitűnő helyszínt alakítottunk ki a klubösszejövetelekre. Közel van a Vöröskereszt irodája és raktára, ezért innen könnyen tudjuk segíteni a fiatalokat. Jelenleg elsősorban középiskolás fiatalokkal foglalkozunk, de felmerült az ötlet, hogy ők mozgósítják a még fiatalabbakat és megkezdődhet a dolog edukációs része – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy várják a fiatalok jelentkezését a Vöröskeresztklubba. Ennek legegyszerűbb módja, ha a kishegyesi Vöröskereszt Facebook-oldalán jelentkeznek. A klub szerdánként, heti rendszerességgel tart összejöveteleket. A zavartalan működéséhez 20–30 fiatalra van szükség, az első 10 már megvan, fogalmazott Fontányi.
Az ifjúsággal való foglalkozás mellett a Vöröskereszt községi szervezete megkezdte a felkészülést a népkonyhaprogramra, amely számára hamarosan érkeznek az alapélelmiszerek, mondta el a titkár, majd arról is szólt, hogy nemsokára 300 élelmiszer- és higiéniai csomag fog érkezni a községbe. Ezt azok között a rászorulók között fogják kiosztani, akik nem felhasználói a népkonyhaprogramnak.