2024. április 20., szombat

Jövő héten akár 3000 új fertőzött is lehet Szerbiában

A szerbiai járványügyi helyzet nagyon komoly, a számok magasak, és gyorsan növekednek, értékelte a jelenlegi állapotot Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet Szerbiai Irodájának igazgatója.

A Szerbiai RTV-nek azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy minél többen felvegyük a koronavírus elleni védőoltást, leginkább a delta mutáció miatt.

– Jövő héten elérhetjük akár a 3000 új fertőzöttet is, ami ezt követően csak tovább növekszik. A helyzet tovább romlik, és hamarosan ugyan azt a képet látjuk majd, mint az első vagy a második hullám idején. Nő a megbetegedések száma, a kórházban kezelt páciensek száma is, valamint az elhunytaké is; ez történik más államokban – mondta.

Úgy véli, hogy egészen magas a 60 év felettiek beoltottsági aránya, azonban még mindig nem elég. Hozzátette, hogy ez az arány elérné a 90 százalékot, akkor nyugodtan tudna aludni.

A harmadik dózissal kapcsolatban elmondta, hogy a WHO álláspontja ezzel kapcsolatban az, hogy ők nem adnák be, hiszen még mindig vannak olyan országok, ahol a lakosság egy százalékát sem oltották be, a koronavírust pedig addig nem állíthatják meg, amíg az országok csak egy része immunizált.