2024. március 29., péntek

Szerbiai turisták műszaki hiba miatt a repülőtéren éjszakáztak

Az Air Serbia egyik Gurdakába tartó repülőgépe a motor hibája miatt kétszer is kényszerleszállást hajtott végre, ezért az utasok a szerdáról csütörtökre virradó éjjelt a belgrádi repülőtéren voltak kénytelenek tölteni, várva a harmadik felszállást – írja a 021.rs hírportál.

Az esetet a turisták az N1 hírportál szerkesztőségével közölték. Egyidejűleg az Argus Tours ügynökségének utasainak egy csoportja, akiknek ugyanazzal a géppel kellett volna visszatérniük Belgrádba, szintén a gurdakai repülőtéren éjszakáztak.

Miroslav Vukobratović, a JU 9690 járatának egyik utasa az N1 hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy már a 18.35-kor történő felszállást követően néhány perccel a jobb oldali hajtóműből erős és tompa ütések érkeztek, amelyek lövésekhez hasonlítottak.

A gép nagyjából 25-30 percet repülhetett, amikor a kapitány értesítette az utasokat, hogy műszaki problémák miatt muszáj visszatérniük Belgrádba. A repülőgép leszállt a repülőtérre, majd 15 percet várakoztunk, miközben néhány munkás vizsgálta a gépet. Ezt követően ismét megszólalt a kapitány és elmondta, hogy el kell hagynunk a repülőgépet – mesélte Vukobratović.

Az elégedetlen utasok elbeszélését az Argus Tours ügynöksége is megerősítette, amely 144 turista utazását szervezte meg Egyiptomba augusztus 18-a és 28-a között.

A JU 9690 járata az előrelátott időben, 18.35-kor repült fel Belgrádból, majd az Air Serbia által kapott tájékoztatás alapján műszaki problémák miatt muszáj volt megszakítania az útját és visszatért a repülőtérre. A második felszállás 22.30-kor volt, amikor a repülőgép ismét visszatért a repülőtérre – áll az N1 hírportál számára adott közleményben.