2024. március 29., péntek

Elismerés az építkezőknek

Kallós Zoltán-díjban részesült a Hét Nap, a nagykikindai és a pancsovai művelődési egyesület

Csütörtökön, egy nappal államalapító királyunk ünnepe előtt adták át Budapesten, a karmelita kolostorban Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpad János magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat. Vajdaságból a Hét Nap hetilap, a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület és a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület részesült díjban. A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ munkáját Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének javaslatára elismerő oklevéllel jutalmazták.
Államalapító Szent István fundamentuma a megmaradásunkat jelenti, nekünk pedig ma is az a küldetésünk, hogy országépítők legyünk – mondta el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében.

A politikus szerint mindenkinek ott kell országépítőnek lennie, ahová a gondviselés állította, legyen az Vajdaság, Kárpátalja, a Felvidék vagy bármelyik része a világnak. Hangsúlyozta, hogy az ember megcsonkítását jelenti, ha elveszik tőle nemzeti hovatartozását. Akkor van megmaradás, ha bennünk él az érzés, hogy jó magyarnak lenni, gondoljunk csak a tudósainkra, művészeinkre, sportolóinkra és díjazottjainkra is.
Szavai szerint a magyar nemzet mindig akkor volt sikeres, ha hűséges volt a Szent István-i örökséghez és akkor jutott vakvágányra a történelemben, ha ettől az úttól akár jobbra, akár balra letért.

Semjén Zsolt idézte Kallós Zoltánt, a néhai nemzet művészét, Kossuth-nagydíjas néprajztudóst, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagját, aki azt mondta: „addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk".
A miniszterelnök-helyettes kiemelte: egy nép számára, főleg egy létszámában kis nép számára akkor van megmaradás, ha minden tagjában benne él az a büszkeség, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni. Hozzátette: nincs még egy család a történelemben, amely annyi szentet adott volna az egyháznak, mint az Árpád-ház és nincs még egy nép, amelyik arányában annyi Nobel-díjast adott volna az emberiségnek, mint a magyarság.
Véleménye szerint azért fontos, hogy magyarul tudjuk látni a világot, mert olyan csodálatos kincs örökösei vagyunk, ami lehetővé teszi a teljes emberi kibontakozást, és olyan értékgazdaságot jelent, amit más nyelven, más kultúrában nem tudnánk megtenni.
Utalva Kallós Zoltán szavaira, Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a zenei, a tánc- és a beszélt anyanyelvünk tart meg és segít abban, hogy kihozzuk magunkból azt, amit a Jóisten talentumként adott, lehetővé teszi az egyén kiteljesedését és a magyar nemzet fennmaradását.
Leszögezte: amikor a magyarságért küzdünk, elismerjük minden nemzetnek azt a küldetését, hogy saját magát megőrizze az egyetemes emberiség számára. „Nemzetfelfogásunk két szélsőséget utasít el, amely nem tekinti értéknek a nemzeti létet, és a sovinizmust, amely tagadja más nemzetek létezéshez való jogát" – mondta.
Magyarország miniszterelnöke a külhoni magyarságért végzett áldozatos tevékenységet 1995 óta díjjal ismeri el. A magyarországi nemzetiségi törvény elfogadása után, 2011-től a hazai nemzetiségek és a külhoni magyarok külön-külön díjban részesülnek. A Külhoni Magyarságért Díj elnevezése - a Magyar Állandó Értekezlet 2018. évi ülésének javaslatára - Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjra módosult.
A díj a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi személyeknek és szervezeteknek adható.
Idén a Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezőjeként ismertté vált Ferencz Angéla néprajzkutató, közösségszervező, Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia nyugalmazott igazgatója, a Székelyföldön található Haszmann Pál Múzeum, a Komáromi Jókai Színház, Simek Viktor rajztanár, karnagy, a vajdasági Egység Művelődési Egyesület, az ugyancsak vajdasági Hét Nap hetilap, a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, valamint a Németországban működő Csöbörcsök Néptáncegyüttes részesült a díjban.