2024. április 19., péntek

Ötven tonnára növekedhet az aranytartalék

A bankkormányzó szerint jobb helye van a sárga nemesfémnek itthon, mint külföldön

Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy Szerbia aranytartaléka jövőre eléri akár az 50 tonnát is – közölte Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank (SZNB) kormányzója. Mint mondta, az a legbiztosabb, ha az aranykészletet itthon őrzik, nem pedig külföldön. Az SZNB ugyanis sok nehézségbe ütközött, mire Londonból hazaszállított 1 tonna aranyat. Rámutatott arra, hogy az utóbbi években nemcsak Szerbia, hanem számos más ország döntött úgy, hogy inkább otthon őrzi aranytartalékát. 2014-ben Hollandia több mint 112 tonna aranyat vitt haza New Yorkból, Németország 2017-ben pedig 674 tonnányi aranykészletet szállított haza.

– Szerbia jelenleg 36,7 tonna aranytartalékot birtokol, ami az ország devizatartalékának a 12,6 százaléka. A Szerb Nemzeti Bank ezzel elérte a célját, de még mindig a fejlett országok átlaga alatt van, ahol ez a szám 19,4 százalék. Pillanatnyilag az ország összes aranytartaléka itthon van – fejtette ki Tabaković.

Elmondta, hogy a Szerb Nemzeti Bank a jövőben óvatos lesz a sárga nemesfém vásárlásával, és ez elsősorban az ország gazdasági helyzetétől függ majd. Amikor a piaci feltételek erre alkalmasak lesznek, értesítik a nyilvánosságot. Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy cél-e  az aranytartalék 50 tonnára növelése, Tabaković elmagyarázta, ez elsősorban a körülményektől függ, megtörténhet, hogy ezt a mennyiséget már jövőre is elérjük.

Jelenleg a legtöbb arany, több mint 8000 tonna, az Egyesült Államok birtokában van, ahol a Fed, az Amerikai Egyesült Államok központi bankja összes tartalékának több mint háronegyede van aranyban. Hasonló az arány Németországban is, de náluk „csak” 3642 tonnáról beszélhetünk. Ezután következik Olaszország, Franciaország, Oroszország, Kína, Svájc, Japán és India. Magyarország tavaly megháromszorozta aranytartalékát, így a 36. helyre lépett előre. A régióban egyedül a lengyel és a román aranykészlete a magasabb. Szerbiának van a legnagyobb aranytartaléka a környéken, csak az utóbbi két évben 12 tonna aranyat vásárolt az állam. A szakértők szerint az országok aranyvásárlásában szerepet játszott a koronavírus-járvány is, hiszen az inflációs félelmek megjelenése tovább erősíti a sárga nemesfém jelentőségét és szerepét.