2024. április 20., szombat
BEZDÁN

A Korlátos megmentéséért

A Korlátos egy közkedvelt kiránduló- és üdülőhely, voltaképpen egy tó a Duna és Bezdán között. Nincsen összeköttetése se a Dunával, se a környező csatornákkal, kizárólag föld alatti forrásokból és csapadékvízből táplálkozik. Ennek köszönhetően egyedi, gazdag élővilággal rendelkezik, sőt, vizének gyógyhatásáról is beszélnek. Másfelől az élővizes kapcsolat hiányának következménye, hogy erősen csökken a tó vízszintje, és eliszaposodik a medre.

Ha ez így folytatódik, megsemmisül a tó képezte természeti kincs, gondolták a tó nevét viselő turisztikai egyesületben, és megoldásért a zombori helyi önkormányzathoz fordultak. Szabó Zsolt, az egyesület vezetője Zoran Russzal, a városi képviselő-testület elnökével, valamint Boris Bulovićtyal, a mezőgazdasággal megbízott városi tanácsnokkal tárgyalt a felmerült problémákról.

Tavaly a Korlátos egyesület kérését meghallgatva a Vajdaság Vizei Közvállalat vizet emelt át a Bezdán–Verbász csatornából, amivel 55 centiméterrel növelte a tó vízszintjét.

A megbeszélésen Zoran Rus kiemelte, hogy Zombor megtesz minden tőle telhetőt e természeti kincs, és a Felső-Duna mente idegenforgalmi értékeinek megőrzése érdekében. Megígérte, hogy az idén újabb vízátemelést hajt végre a Vajdaság Vizei vállalat, tartós megoldásként a tó északi részére egy vízépítészeti létesítményt terveznek, ami lehetővé tenné a csatorna vizének szükség szerinti tóba ömlesztését.