2024. március 28., csütörtök

Tiodorović: Elhunyt egy 22 éves fiatal a koronavírus szövődményeiben

Branislav Tiodorović, az országos válságstáb tagja elmondta, hogy a koronavírussal fertőzöttek egyre nagyobb száma ellenére nem fognak bevezetni kijárási tilalmat, vagy mozgáskorlátozást – írja az N1 hírportál.

Elmondása szerint a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek több mint 92 százaléka beoltatlan személy, ezért ismét kérte a polgárokat, hogy oltakozzanak.
Hozzátette, hogy az éjszaka folyamán a koronavírus szövődményeibe egy 22 éves fiatalember hunyt el, aki nem volt beoltva.

Megismételte, hogy a jelenlegi helyzet bizonytalan és egyre inkább kedvezőtlenre fordul át, majd kiemelte, hogy mindez nem lepte meg az illetékeseket, de a vártnál korábban következett be.

Tiodorović mindenkit felszólított, hogy tartsák tiszteletben a járványtani előírásokat.

Semmilyen kijárási tilalmat, vagy bármiféle mozgáskorlátozást sem fogunk bevezetni és nincs is erre szükség, de a hatályban lévő intézkedéseket tiszteletben kell tartani – mondta Tiodorović.

Elmondása szerint a válságstáb folyamatosan egyeztet, ezért az ülés bármelyik pillanatban várható. Hozzátette, hogy már kidolgozták az iskolakezdésre vonatkozó előírásokat, viszont a járványügyi helyzet nem mindenütt egyforma az országban, ezért ettől is függ, hogy hol milyen módon kezdődik majd el az oktatás.