2024. március 29., péntek

A Jadar projektum stratégiai fontosságú

A Rio Tinto mellett más ausztráliai vállalatok is érdekeltek a bányászati és energetikai beruházásokban

A Jadar elnevezésű projektum Szerbia számára stratégiai szempontból fontos – emelte ki Zorana Mihajlović bányászati és energetikai miniszter. Ezért reményét fejezte ki, hogy a Rio Tinto angol–ausztrál bányaipari óriásvállalat eleget tesz minden környezetvédelmi előírásnak. és megépülhet a tervezett lítiumbánya.
Mihajlović miniszter az ország energetikai és bányászati terveiről Ruth Stewarttal, Ausztrália távozó belgrádi nagykövetével tárgyalt. Ez alkalommal elmondta, hogy már számos, tárcája hatáskörébe tartozó törvényt sikerült korszerűsíteni. Az idén egy új energetikai fejlesztési stratégia készül, illetve nemzeti terv meghozatalára kerül sor a klíma és az energetika témakörében. Szavai szerint mindez az új beruházók érkezését alapozza meg, és az ország további gazdasági fejlődéséhez járul hozzá.

Ruth Stewart nagykövet üdvözölte Szerbia új törvényrendelkezéseit a bányászat és az energetika terén, hiszen mint kiemelte, azok előreláthatóságot nyújtanak azoknak a vállalatoknak, amelyek Szerbiában szeretnének vállalkozni.
– A Rio Tinto és a Jadar projektum mellett – amelyet Ausztráliában egyébként pozitívan értékelnek – más ausztráliai vállalatok is érdekeltek Szerbiában a bányászat szektorában, és újabb beruházásokra is mutatkozott érdeklődés. Meggyőződésünk, hogy a Jadar hatalmas előnyökkel jár majd nemcsak Szerbia, hanem egész Európa számára, a lítium akkumulátorok gyártása tekintetében – mondta a nagykövet.