2024. április 19., péntek

Nem változtak az arányok

Hét helyi közösség tanácsát választották meg Zenta községben

Helyi közösségi választást tartottak vasárnap Zenta községben is, ahol a szavazópolgárok hét helyi közösség tanácsáról döntöttek.

Sztantity Szebasztián, Zenta község tanácsának gazdasággal és idegenforgalommal megbízott tagja megkeresésünkre elmondta, hogy községi szinten 20 százalékos volt a részvételi arány.

Helyi szinten a következő eredmények születtek: a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott jelöltek közül a Tópart–Centar helyi közösségben 4, a Kertek helyi közösségben 8, a Tisza-part–Alvég helyi közösségben 7, a Felsőhegy helyi közösségben 5, a Tornyos helyi közösségben 9, valamint a Bogaras helyi közösségben 4 jelölt került a tanácsba.

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere úgy véli, hogy sikeresek voltak a választások, annak ellenére, hogy rövid volt a felkészülési idő. Ehhez hozzájárult a hibátlan szervezés, ami gördülékenyebbé tette a folyamatot.

Hozzátette, annak ellenére, hogy nyáron tartották a helyi közösségi választásokat, a részvételi arány valamennyivel magasabb volt, mint négy évvel ezelőtt. Rámutatott arra, hogy a falvakban magasabb volt a kimenetel aránya, hiszen nagyobb mértékű a mozgósító ereje egy-egy ilyen választásnak, azért, mert a helyi közösségek kapcsolata is szorosabb az ott élőkkel.

– Az eredményekről még azt is el kell mondani, hogy nincsenek nagy változások, megmaradtak az arányok. Reméljük, ez hozzájárul ahhoz, hogy az önkormányzat és a helyi közösségek megfelelő kapcsolatrendszerben működhessenek együtt, úgy, ahogy eddig is tették – mondta Czegledi.