2024. április 19., péntek

Ingyenes tankönyvek az elsősök számára

Az önkormányzat támogatási keretösszege 27 millió 160 ezer dinár

A város képviselő-testületi üléstermében tegnap tizenkét kiadóház és harmincöt általános iskolának a képviselői írták alá az ingyenes tankönyvek beszerzéséről szóló szerződést az elsős kisdiákok számára. Erre a célra a városi önkormányzat az Oktatási Hivatal által 27 millió 160 ezer dinárt biztosított.

Az eseményen jelen volt többek között Dina Vučinić, a városi tanács oktatásügyi tagja is. A jelenlévők üdvözlését követően hangsúlyozta, hogy az idén több mint négyezer elsős diáknak biztosítottak ingyenes tankönyveket.

– Az idén Újvidék területén az általános iskola első osztályába 4039 diák iratkozott be. A szüleiknek nem kell anyagiakat fordítaniuk a tankönyvek beszerzésére. A városi önkormányzat gondoskodik a gyermekes családokról, ez csak az egyik módja a támogatásuknak. Emlékeztetőül elmondhatom, hogy a Radosno detinjstvo óvodáiban való tartózkodás több mint 17 ezer kisgyermek számára teljesen ingyenes, az óvodai költségek fedezésére 625 millió dinárt fordítottunk. Emellett az idén 327 millió 500 ezer dinárt különítettünk el 3400 gyermek számára a magánóvodákban való tartózkodás támogatására. Az elkövetkező két évben a város három óvodával fog bővülni. A Városi Közlekedési Közvállalat újabb bérleti politikájának köszönhetően az éves diák- és egyetemista jegy mindössze ötezer dinárba kerül, ez pedig azt jelenti, hogy egyes külvárosi területeken a szülők évente 28.600 dinárt takaríthanak meg – emlékeztetett Vučinić.

Hozzátette, hogy a város különleges intézkedésekkel szeretné megjutalmazni és motiválni a legszorgalmasabb diákokat.

– Minden évben a legsikeresebb általános és középiskolai tanulóknak Vid-napi jutalmakat osztunk ki. Az idén 486 elismerést adtunk át, erre a célra 11 millió 700 ezer dinárt biztosítottunk. Székvárosunk és Budva együttműködésének köszönhetően a héten 50 újvidéki tanuló nyaralhat 10 napot a Slovenska plaža hotelben. A létesítményben teljes ellátásban részesülnek, kísérőszemélyként hat iskolai alkalmazott is elutazott velük. Szeretnénk elérni azt, hogy minél több gyermek eljuthasson nyaralásra, de ugyanakkor jó eredményeikért és viselkedésükért is megjutalmazzuk őket – mondta Vučinić, majd hozzátette, hogy a családokról és a gyermekekről való gondoskodás a polgármester és csapata számára a jövőben továbbra is elsőbbséget élvez.