2024. április 19., péntek

Pótolni kell a nyelvi hiányokat

Nagy volt az érdeklődés a topolyai könyvtárban megrendezett nyári angol nyelvi tábor iránt

A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtárban hatodik alkalommal szervezték meg az Angol nyelvi tábort, melynek foglalkozásvezetői Soltis Zsuzsa angoltanárnő és Harkai Anita angoltanárnő voltak. Arról, hogy idén mennyire volt nagy az érdeklődés az angoltábor iránt, Soltis Zsuzsa angoltanárnőt kérdeztük:

– A hatodik, talán már hagyományosnak nevezhető, könyvtárban megrendezésre kerülő nyári angol tábort gyerek és tanár is egyaránt várta – erről tanúskodik a résztvevő gyerekek nagy száma. Egy olyan iskolaév van mögöttünk, amely során leginkább a tudás megszerzésére kellett törekedni az iskolai órák során. Nem sok idő maradt e tudás játékos felhasználására. Ennek a hiánynak a pótlása volt idén a tábor elsődleges célja. Rengeteget játszottunk, mint eddig mindig, a nyelvet különböző szituációkban használtuk és persze igyekeztünk annyi motivációt nyújtani, hogy az a következő iskolaévben elegendő lendületet adjon. Reméljük, hogy sikerült az idén is megmutatnunk, mennyi mókával és vidámsággal jár angolt tanulni – mondta Soltis, valamint azt is hozzátette, hogy a gyerekek nyelvtani tudását is bővítették, valamint olyan szavakat is tanítottak nekik, amelyek az iskolai követelményben kevéssé vannak jelen, de annál fontosabbak a mindennapi életben. A szavak tanulását könnyen elsajátították a gyerekek, néhány diák a nyelvtani résznél ütközött nehézségbe.

Harkai Anita angoltanárnő elmondta lapunknak, hogy milyen módszereket alkalmaztak a tudás átadásánál:

– Igyekeztünk különféle módszerekkel, technikákkal megragadni a gyerekek figyelmét: használtunk mozgásos játékokat, vizuális segédeszközöket, hogy jobban emlékezzenek a szavakra, amelyeket mondókákkal gyakoroltunk. Lényegesnek tartjuk, hogy a tanuláshoz szeretetteljes, pozitív közegre van szükség, ezért is helyeztük a játékot a középpontba, amelyen keresztül a tanulás hatékonyabb is lehet, és fontos, hogy jó érzéseket társítsanak a gyerekek az angol tanulásához a jövőben is. Társasjátékokat, különféle kártyajátékokat készítettünk, mint például a memória, vagy a Fekete Péter a tanult angol szavakkal játszva. Mivel sok a visszatérő diák, ezért úgy gondoljuk, hogy sokan megszerették az angolt a foglalkozások során, valamint élvezni szokták a velünk töltött időt, és vannak, akik a foglalkozás végén odajönnek, és meg is mondják, hogy milyen jól érezték magukat. Meg vagyunk elégedve, és úgy érezzük, hogy a kitűzött célt elérjük a tábor során – nyilatkozta Harkai Anita angoltanárnő.