2024. március 28., csütörtök

Helyhatósági választások Topolya és Kishegyes községben

Különösebb fennakadás nélkül bonyolódott le a vasárnapi voksolás – Hamarosan megalakulhatnak a helyi közösségek új tanácsai

Topolya községben, Bácskossuthfalva és Krivaja kivételével, vasárnap valamennyi helyi közösségben tartottak választást, és mintegy 5100-an járultak az urnák elé, ami a szavazásra jogosult polgárok több, mint 20 százaléka. Az idei helyi közösségi választások sajátossága, hogy a meghirdetett helyekre – kevés kivétellel – településenként egy-egy jelölt pályázott.  Valamennyi, a Vajdasági Magyar Szövetség támogatottságával induló egyén bejutott települése helyi közösségének a tanácsába. Egyébként a község összesített választási eredményeit kedden hozzák hivatalosan nyilvánosságra.

Topolyán valamivel kisebb volt a szavazási kedv, mint a falvakban. A 13 550, választói névjegyzékben szereplő polgár közül 2576-an járultak az urnák elé, ami a szavazásra jogosultak 19,01 százalékát jelenti. A helyi közösségbe jutott 21 tanácstag közül 14 élvezi a Vajdasági Magyar Szövetség, 7 pedig a Szerb Haladó Párt támogatását. A képviselők kedden veszik kézhez a választási bizottság jelentését, majd a következő lépés a tanács alapító ülése lesz.

Bajsán 2011, hivatalosan nyilvántartott szavazásra jogosult polgár közül 490-en szavaztak, 32 szavazólap lett érvénytelen. A 15 tagú tanácsba bejutott mind a 12, a VMSZ által támogatott egyén, illetve 3, a pártok támogatását nem élvező, függetlenként induló személy is kapott elég szavazatot. A bajsai választásra egyébként 18-an jelöltették magukat. Pacséron 25 %-os részvételi arány született, a valamivel több, mint 2100 választópolgár közül több, mint 500 adta le voksát. A falu tanácsban 10 egyén élvezi a Vajdasági Magyar Szövetség támogatását, 5-en pedig a Szerb Haladó Pártét. Zentagunarason a valamivel több, mint 1500 szavazásra jogosult egyén közel egyharmada szavazott a helyi közösség 9 tagú tanácstagjairól. A legtöbb szavazatot Fekecs József, a jelenlegi tanácselnök kapta, több, mint 430-an támogatták. Gunarason mintegy 1000 szavazásra jogosult lakost tartanak nyilván, 365 egyén nyilvánította ki a véleményét. A legtöbben, mintegy 230-an Kovács Csillára szavaztak. Brazília 49 szavazásra jogosult polgára közül 25-en járultak az urnák elé, a legtöbb szavazatot Kádár József kapta. Bogaras 141 szavazásra jogosultja közül 43-an voksoltak, és Brasnyó Szuzanának és Kelemen Arnoldnak szavaztak a legtöbben bizalmat. Njegoševón a 399 választópolgár közül 151 szavazott, Tomislavcin a 435 szavazati joggal rendelkező közül 209-en voksoltak. Roglaticán 332-en szerepelnek a névjegyzékben, közülük 195-en járultak az urnák elé.

Az elvárásoknak megfelelően

Kishegyes településen 5 választókörzetben választhattak a polgárok, 3-3 jelöltet, mondta el lapunknak ifj. Novák Attila, a helyi választási bizottság titkára. Összesen 15 tanácstagot kellett megszavazni, és a település szintjén 24 százalékos volt a részvételi arány. A titkár szerint ez átlagosnak mondható, a korábbi helyhatósági választásokkal összevetve. A VMSZ támogatásával 13 egyéni jelölt indult, és minden jelöltet megválasztották a polgárok. Emellett két egyéni jelölt is bekerült a tanácsba. A választás fennakadások és gondok nélkül zajlott, akárcsak Bácsfeketehegyen. Erről már Szitás Angéla, a bácsfeketehegyi választási bizottság titkára számolt be lapunknak. A faluban 27,98 volt a részvételi arány, ami valamivel magasabb, mint Kishegyesen. Bácsfeketehegyen is 15 tanácstagot választottak, és a jelöltek közül 10-et támogatott a VMSZ. Közülük mindenki bekerült a tanács új összetételébe.

Amint meglesznek a hivatalos eredmények, a megválasztott személyek megkapják a szükséges papírokat és a helyi közösségek tanácsai megtarthatják alapuló ülésüket.