2024. április 19., péntek

Önfeledt délután játékkal és kézművességgel

Adán gyermekfesztivált tartottak a Krisztus Evangéliumi Egyháza imaházban

A hétvégén Adán újra megrendezték a kisgyermekek számára a Napsugár-fesztivált, amelyet ezúttal a Krisztus Evangéliumi Egyháza imaházban és annak udvarán tartott meg a keresztény gyülekezet az adai, zentai és szabadkai segítők, zömében fiatalok közreműködésével. A szombati fesztiválon, ahogyan a korábbi években, most is színes és önfeledt délután várta a gyerekeket, sok játékkal, kézművességgel és meglepetéssel. Csaknem száz gyermek vett részt a rendezvényen, többségük óvodás és kisiskolás, akik tizenöt állomáson tehették próbára kreativitásukat a kézművességben, valamint ügyességüket az akadálypályákon, illetve bibliai történetet is hallgathattak a helyszínen. A megkérdezett gyerekek közül többen már visszajáró vendégek, és évről évre szívesen eljönnek, mert mint mondták, érdekes és szórakoztató számukra. A Napsugár-fesztivál fő szervezője, Holló Szabó Beáta elmondta, hogy hetedik alkalommal szervezték meg a rendezvényt, amelyet korábban az általános iskola udvarán bonyolítottak le, olykor háromszáz gyermek részvételével is. Az idén viszont a járványügyi korlátozások miatt nem tudtak előre tervezni, ezért úgy döntöttek, hogy egy kisebb méretű, úgynevezett minifesztivált rendeznek az imaházban. Megjegyezte, hogy a rendezvény szervezője és főtámogatója a Krisztus Evangéliumi Egyháza felekezet és a Kelet-Európa Misszió.

– Imaházunknak és közösségünknek mindig fontos célja és erőssége a gyermekprogramok szervezése és a gyerekekkel való foglalkozás, nemcsak Adán, hanem más városokban és országokban is. Ehhez megvan a lehetőségünk és megvannak a forrásaink, ezért nagyon szívesen szervezünk minden évben tábort és fesztivált Adán. A Napsugár-fesztivál célja, hogy a gyerekeknek egy önfeledt délután biztosítsunk, amikor játszhatnak, alkothatnak, végre gyerekek lehetnek, és jó érezhetik magukat – mondta Holló Szabó Beáta, és hozzátette, hogy a járványhelyzet miatt elmaradt az idei táboruk, amit jövőre szeretnének újra megtartani, de már akár a tél folyamán is megszervezhetik.