2021. október 24., vasárnap

Mozgás, fejlődés, elfogadás

Beszélgetés a sport gyerekekre gyakorolt pozitív hatásairól

A rendszeres sport és testmozgás amellett, hogy jó formában tart, növeli az élettartamot. Fontos szerepet tölt be a gyerekek életében, hisz rendkívül nagy mozgásigényüket kielégítve folyamatosan tanulnak belőle. A sport közösségteremtő erővel bír, elősegíti a csapatszellemet, az együttérzést, az elfogadást, a különböző alá- és fölérendelt szerepek megértését. A szociális készségek mellett a koordinációs és a motorikus képességeket is fejleszti. Emellett a gyerekeket az egészséges életmódra ösztönzi.

Körmendy Zsófia (Privát archívum)
Körmendy Zsófia (Privát archívum)

A rendszeres testmozgásról és annak fontosságáról a gyerekek számára Körmendy Zsófia pedagógussal, óvónővel, a szigethalmi Seizan Karate-Do Sportegyesület és a Brózik Tibor Taksonyi Diáksport Egyesület edzőjével beszélgettünk.

Hogyan kezdtél el sporttal foglalkozni?

– Egyszerre végeztem az egyetemet, a középfokú edzői képzést, valamint az egyetem utolsó félévében kezdtem el dolgozni képesítés nélküli óvónőként. Úgy éreztem, hogy ez az, amit csinálni szeretnék, ezért be is adtam a jelentkezésemet az óvónőképzőbe. Ahogy befejeztem a pedagógia szakot, el is kezdtem az óvónőképzőt. A diplomaosztón már benn volt a pocakomban az első gyerekem. Emiatt képesített óvónőként keveset dolgoztam, csupán pár hónapot. Később már nem mentem vissza dolgozni, aminek több oka is volt. Egyrészt Rebeka, az első gyermekünk Down-szindrómával született, fejlesztésekre jártunk, valamint neki még született két testvére. Úgy alakult viszont, hogy közben karateedzéseket tartottam, amit a terhesség alatt és a szülés után is folyamatosan végeztem, amíg lehetett. Igazából főállású anyaként és edzőként tevékenykedtem.

Milyen sportágban és milyen formában foglalkozol a sporttal?

– Karatéval foglalkozok tizenkilenc éve. A párom az, aki tanít engem, ő lényegében a mesterem is egyben. Mellette edzek, mellette tanulok, és az általa létrehozott klubban dolgozom, amit legalább húsz éve hozott létre. Ez egy hivatalos karateegyesület, aminek én végzem az adminisztratív feladatait, edzéseket tartok, szervezem a rendezvényeket, és amiben tudok, segítek a vezetésben. Emellett pár éve már egy szomszédos városban is elkezdtem edzéseket tartani. Beléptem az ő egyesületükbe is, és csináltunk ott egy küzdősportszakosztályt, aminek én vagyok a vezetője. Tehát így két helyen dolgozom, és felváltva tartok edzéseket.

Már az egyetem alatt foglalkoztam az edzőséggel. Nyilván eleinte segédedzőként voltam jelen más edzők mellett, de hamar rájöttek arra, hogy rám lehet bízni egy csoportot. Még nem volt meg az edzői végzettségem, de bizonyos edzéseket már megtarthattam, meg bizonyos edzésrészeket. Ez így egyre jobban épült egymásra, egyre több feladatot kaptam. Leginkább az általános iskolás korosztállyal foglalkozok, de vannak ovisok is. Mivel nekem szívügyem az ovisok, ezért gondolkodunk azon, hogy csinálunk egy minicsoportot ismét, ha lesz rá igény a nagyok mellett a klubban. A másik helyen az általános iskolások járnak hozzám edzésre, többnyire az alsós korosztály.

Mit tartasz fontosnak egy edzés során? Milyen elv szerint edzed a gyerekeket? Mire helyezed a hangsúlyt?

– A lányunk, Rebeka Down-szindrómával született. Ahogy cseperedett, vele együtt fejlődtünk mi is, nagyon sok mindent tanított nekünk. Eddig is abban hittünk, hogy mindenkinek joga van rengeteg dologhoz, amiket nem feltétlenül kaphat meg. Ilyen például a sportolás, a mozgás. Úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van ehhez és a versenyzéshez. Valami olyasmiben hiszek, hogy a karate mindenkié. Véleményem szerint mindenki megtalálhatja benne azt, ami éppen az ő életét teljessé teszi. Fontos számunkra, hogy egy családapának vagy egy családanyának mit adhat ez a sport, vagy egy kamasznak éppen, aki keresi a helyét a világban. Nem gondolom azt, hogy feltétlenül a versenysport az, ami a legjobban számít. Persze fantasztikus, amit a versenyzők elérnek, de számunkra a versenysport nem prioritás. Részünkről fontosabb az, amit ennek a sportnak a szellemisége ad, amit át tudunk ültetni a saját életünkbe. Az elvek, amiket az edzéseken képviselünk: a szabálytartás, a tiszteletadás, a kötelességtudat. Véleményem szerint, ha valaki követi ezeket az elveket, és beleviszi a mindennapjaiba, a családi életébe, a baráti kapcsolataiba, a munkahelyén vagy az iskolában, az egyszerűen jobb ember lesz. Bár csoportban dolgozunk, igyekszünk odafigyelni az egyéni igényekre, célokra is. Igyekszünk az edzéseket a lehető legjobban egyénre szabottan csinálni, és ennek a sportnak a szellemiségét átadni.

Miért fontos szerinted az edzés testi és lelki szempontból?

– Az edzés egyensúlyt hoz a testi és lelki dolgokban egyaránt. Gyakran előfordul, hogy valakinek valami problémája van. A gyerekeket az iskola vagy épp az otthoni körülmények stresszelik, a felnőtteket a munkahely vagy egyéb gondok. Ha valakinek van egy rendszeres mozgás az életében, az segíthet neki abban, hogy egy kicsit jobban legyen, hisz maga a mozgás mindig segít, hogy egyszerűen csak jobb tudatállapotba kerüljön az ember. Emellett nagy szerepe van a közösségnek, ahol elfogadják, szeretik, támogatják egymást.

Néha úgy érzem, kevés az edzési idő, mégis próbálok arra is hangsúlyt fektetni, hogy az edzés végén egy kicsit lazítsunk, meditáljunk, vezessük le a stresszt, és egy picit csendesedjünk el. Az idősebb korosztály fogékonyabb erre, mint a kicsik.

Mi a tapasztalatod a gyerekekkel kapcsolatban, ők mennyire tartják fontosnak a sportolást?

– Szerintem az igény megvan rá. Általában a gyerekeknek nagyon nagy a mozgásigényük. A tapasztalataim szerint viszont, egy-két kivételtől eltekintve, nem a karate mint sport vonzza a többséget, hanem a közösség, ami körülveszi őket. Annak van igazán megtartó ereje, hogy ott őket elismerik, szeretik. Emellett a csoportban könnyen barátokra találnak, vagy egy szellemi vezetőre, egyfajta pótanyura vagy pótapura lelnek, akire számíthatnak, és szerintem számukra ez az, ami igazán fontos. Ha megkérdeznénk tőlük, hogy miért szeretnek az edzésekre járni, nem biztos, hogy az lenne az első szempont, mert annyira jó ütéseket tanulni, hanem mert jó ott lenni.

Szerinted a sport és a mozgáskultúra hogyan kapcsolódik össze a pedagógiával?

– A mozgás mindennek az alapja. Emiatt nagy hibának tartom azt a fajta hozzáállást a testneveléshez, hogy más tantárgyak érdekében, gyakorlás miatt feláldozható. Természetesen az is fontos, hogy szakszerűen legyenek megmozgatva a gyerekek, nem csak kizavarják őket egy labdával játszani. Köztudott, hogy amennyiben a mozgás nincs rendben, vagy nincs összehangolva egy gyerekben, akkor nem fognak megfelelően működni a készségei. Véleményem szerint sokkal jobban tudnának működni, ha a mozgásra nagyobb hangsúlyt fektetnének, és szakszerűen mozgatnák a gyerekeket az iskolákban. A mozgással rengeteg olyan problémát meg lehetne oldani a gyerekek számára, amely gondot okoz az iskolai és a hétköznapi életben. Ugyanez igaz a felnőttekre is. A rendszeres mozgás megannyi egészségügyi problémára gyógyírt jelenthet. Sokan mondják, hogy mozognak, hisz rohannak mindenhova, de ez nem azt a minőségi, rendszeres testmozgást jelenti. Az életkornak és a testi adottságoknak megfelelő rutinszerű mozgás nagymértékben hozzájárulna az életminőség javításához. Ehhez képest azt tapasztalom, hogy mindez sajnos félelmetesen el van hanyagolva. Gyakran előfordul, hogy a szülő értetlenül áll az előtt a tény előtt, hogy miután a gyereke elkezd karateedzésekre járni, javul a viselkedése és a koncentrációja. Erre az adhat magyarázatot, hogy rengeteg olyan gyakorlatot végzünk, ahol a végtagok különböző mozgása összehangolja a két agyféltekét. A koncentrációs problémákkal küzdőknek pedig önmagában a mozgások segítenek, hisz ahhoz, hogy megfelelően koordinálja a végtagjait egy-egy formagyakorlat elvégzéséhez, koncentrációra van szükség.

Legidősebb gyermeked, Rebeka Down-szindrómás. Mi az, amit tanultál tőle vagy általa?

– Türelmet és elfogadást biztosan. Régebben a Down-szindrómáról csak annyit tudtam, amit az egyetemen tanultam, ami semmi ahhoz képest, ami a valóság. Tudtam, hogy valószínűleg értelmi fogyatékos, szívrendellenessége lehet, és sokan nem is élnek emiatt sokáig. Amikor kiderült, csak reménykedhettünk, hogy Rebeka nem lesz ilyen rossz állapotban. Nem félek beismerni, hogy annak ellenére, hogy azt gondoltam, nagyon elfogadó vagyok, mégis volt bennem egyfajta távolságtartás a sérültek irányába. Ez megszűnt. Nagyon sok türelem és kitartás kellett hozzá, meg kell is hozzá mind a mai napig, de több jót hozott az élet Rebekával, mint nehézséget.

Voltunk vele olyan inkluzív karateversenyeken, ahol a nagyjából azonos fokú sérültek versenyeztek egymással. Ő ebben nagyon eredményes és ügyes volt. Láttam olyan versenyzőket, akik súlyosan sérültek, akiknek önmagában a részvétel is kihívás volt. Látni lehetett rajtuk, hogy nagyon felkészültek, és a legjobbat hozták ki magukból. Biztos vagyok benne, hogy mindez arra nevelt rá, hogy másképp értékeljem a dolgokat. Ezenkívül mi is elkezdtünk sérülteket bevonni és versenyeztetni. Eleinte nagyon féltünk tőle, hogy milyen visszhangja lesz, de nagy sikere van mind a mai napig. Kerekesszékesek, vakok csinálnak formagyakorlatokat, harci helyzeteket.

Rebeka hogyan viszonyul a sporthoz, valamint a többi gyerek hogyan viszonyul hozzá?

– Ő szó szerint ebbe született bele. Pici kora óta velünk volt, vittük magunkkal a karateversenyekre, ott volt velünk az edzéseken, a bemutatókon. Neki ez volt természetes, hogy ezt csinálja. Az ő életét elég erősen befolyásolják az érzelmei. Előfordul, hogy elsírja magát egy pillanat alatt, de aztán könnyedén fel lehet őt vidítani. Ha éppen olyanja van, akkor nagyon nehéz motiválni, hogy bármit is csináljon, de ha megtalálod a módját, hogy hogyan tudsz rá hatni, ami minden alkalommal más, akkor nagyon jól lehet vele dolgozni. Szerintem abszolút elfogadták, hogy ő különbözik tőlük. Ez működik is nálunk a csoportban, és szeretném is megerősíteni a gyerekekben az elfogadást, hisz mindannyian mások vagyunk. Tapasztalataim szerint manapság nagyon sok nehézségekkel küzdő gyerek van, köztük sokan vannak, akik nincsenek diagnosztizálva. A mi csoportunkban is van többféle viselkedési problémával vagy hiperaktivitással küzdő gyerek. Szerintem azáltal, hogy egy csoportban tudunk együtt dolgozni, minden gyerek csak épülhet.