2024. március 28., csütörtök

Kon: A beoltatlan polgárok a fertőzést választották

Predrag Kon epidemiológus ma kijelentette, hogy a koronavírust lehetetlen kikerülni, ezért a nem beoltott személyek egyszer biztosan meg fognak fertőződni – írja a B92 hírportál.

– A vírust csak akkor lehet kikerülni, ha az ember több évre bezárja magát, mert a kórokozó elterjedt a világban és továbbra is fennmarad. Megmutatta a teljesítményét – mondta Kon, majd hozzátette, hogy a koronavírus elől való menekülés lehetetlen.

Elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók számára is be kell vezetni a kötelező oltakozást, mert a beoltatlan orvosok rossz üzenetet mutatnak a polgároknak és meg is fertőzhetik a pácienseiket.

A Covid-igazolásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy azokat a személyes ünnepségeknél kell bevezetni, mert ott van éneklés és tánc.

Hozzátette, hogy az országos válságstáb egy újabb ülés megtartását kérte, amelyre hamarosan sort is kerítenek majd. Szavai szerint az új intézkedések bevezetéséről és a tanév kezdetének módjairól fognak tárgyalni.