2024. április 20., szombat

Rekordütemű GDP-növekedés

A magyar gazdaság teljesítménye meghaladta a járvány előtti szintet

Várakozáson felül, 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ez a valaha mért legmagasabb negyedéves növekedésnek számít – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook oldalán.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott első becslése szerint a második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal nőtt.
Varga Mihály a kiemelkedően jó adat kapcsán elmondta, a magyar gazdaság teljesítménye meghaladta a járvány előtti szintet, ez azt is jelenti, hogy a gazdaság újraindítása Magyarországon az egyik leggyorsabb az Európai Unióban. A növekedést az alacsony bázis is segítette, a sikeres újraindítást jelzi azonban, hogy negyedévről negyedévre is erősödni tudott a magyar GDP, az év első három hónapjához képest 2,7 százalékos volt a növekedés a második negyedévben – közölte.
Bár a részletes adatok még nem állnak rendelkezésre, de az már most látszik, hogy a növekedés egészséges szerkezetű, a gazdasági ágazatok széles körére kiterjed – hangsúlyozta Varga Mihály.
Példaként említette, hogy az ipari termelés 22 százalékkal, az építőipar 28 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 6 százalékkal erősödött júniusban, míg a turizmusban másfélszeresére emelkedett a vendégéjszakák száma.
A miniszter szerint a növekedést jelentősen támogatták a kormány gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedései, ezek összességében az idén 8,4 százalékponttal járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez, ennyivel mérséklik a járvány okozta válság hatásait.
Beértek a támogató költségvetési politika eredményei, a cél az, hogy megőrizzék a magyar gazdaság lépéselőnyét az unióval szemben, ezért folytatják az adócsökkentésekre, a munkahelyteremtésre, a beruházások ösztönzésére, és a családok támogatására épülő gazdaságpolitikát – mondta Varga Mihály.

FELFELÉ JAVÍTOTT ELŐREJELZÉSEK
A várakozásokat felülmúló második negyedévi GDP-adat láttán felfelé javították az idei évre vonatkozó előrejelzéseiket az elemzők. A Takarékbank 7,7 százalékról 8 százalék környékére, a K&H Bank 6,7 százalékról 7 százalék felettire javította a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentéséhez fűzött kommentárjában megállapította, hogy a GDP már mintegy fél százalékkal meghaladta a járvány előtti szintet. Az idei növekedés már akkor elérheti a 6,8 százalékot, ha a második fél évben stagnál a gazdaság. A vártnál lényegesen jobb második negyedéves GDP hatására a Takarékbank idei növekedési előrejelzését 8 százalék környékére javíthatja az eddigi 7,7 százalékról, míg jövőre továbbra is 7 százalékos növekedésre számítanak.
Suppan Gergely hozzátette: a kilábalás, a GDP helyreállása korántsem egyenletes, egyes ágazatok (élen az infokommunikációval) már bőven meghaladják a járvány előtti szintet, az idegenforgalomhoz, rendezvényszervezéshez kapcsolódó szolgáltatások ugyanakkor még bőven elmaradnak. Bár a delta variáns egyértelmű kockázatot jelent, ezen ágazatok folytathatják tevékenységüket a helyreállás érdekében, ami a jövő évre is áthúzódik. Ezért a következő negyedévekben még kifejezetten erős növekedésre számítanak a Takarékbank elemzői, amit a munkaerőpiac helyreállása és az erőteljes bérdinamika is támogat..

CSÖKKENT AZ ÁLLAMDÓSSÁG-SZINT
A rekordütemű gazdasági növekedésnek köszönhetően nagyot csökkent a GDP-arányos államadósság a második negyedévben: június végén az államháztartás uniós módszertan szerint névértéken számolt konszolidált bruttó adóssága 39 406 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 77,6 százaléka volt, 3,4 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző negyedévben, március végén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kedden közzétett pénzügyi számlák előzetes adataiból.
A június végi adósságráta 2,9 százalékponttal alacsonyabb a múlt év véginél, de 7,3 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.
Az első negyedév végén 81,0 százalékon állt a GDP-arányos államadósság, ami a legmagasabb volt 2014. júniusa óta.