2022. augusztus 10., szerda

Hangulatjelentés

Ifjúkoromban tapasztaltam, hogy Magyarországról nézve Jugoszlávia volt a szabadság földje, itt élve tudtam, hogy ez nincs így, bár meglehet, hogy én is ebben a képzetben éltem, megvilágosodásomra talán később került sor. Most nekem tűnt úgy, hogy Magyarország a szabadság földje, noha nem ott élve jól tudom, hogy ez nincs így. Most ezen az ellentmondáson kívánom szemléltetni, hogy milyen apró dolgok megvonása vagy megadása teszi boldogtalanná, vagy boldoggá az embert.

Úgy adódott, hogy hirtelen feloldották az utazási korlátozásokat több ország irányába. Más se kellett, hogy gépkocsiba pattanjunk. Az első örömhullám akkor ért bennünket, amikor láttuk, hogy se a horvát, se a magyar határon nem viseltek maszkot az útlevélkezelők, se a vámosok. Nyomban felidéztem a történetet, amikor a legutóbbi lazítás idején hazafelé tartottunk, a szerb útlevélkezelő ránk szólt, hogy miért nincsen rajtunk maszk. Próbáltam elmagyarázni, hogy mi ketten, a kocsiban utazók 41 éve ugyanabban a légtérben vesszük a levegőt, és mindeddig semmi bajunk, de erősködött, hogy tegyük fel a szájmaszkot, mert a sötétben rejtőzködő koronavírus egy hirtelen gondolattól vezérelve a lehúzott ablakon át beugorhat a fülkéjébe.

(Illusztráció – Pixabay.com)

De vissza a szabadságba! Kipróbáltuk Mohácson, Pécsett, Harkányban, Siklóson, Mórahalmon: sehol nem kértek védettségi igazolványt, se szálláshelyen, se étteremben, se fürdőben. Feleslegesen cipeltem magammal egy koffernyi másolatot belőlük. Nem volt szükség maszkra se az utcán, se a bevásárlóközpontban, se a kisboltban, sőt nem is beszélt senki a koronavírusról. Olyan volt, mint a boldog, víruselőtti időben, felszabadultan lehetett viselkedni.

Azt is tudom, hogy ez a tapasztalat igencsak torzított, hogy a turizmusból élő országok azért nyitottak, mert különben elestek volna az idegenforgalmi bevételtől, ami lórúgásként hatott volna a gazdaság egészére, és hogy egy ország lakosságának felszabadultságát nem a fürdőzők és a szállodás népség tükrözi. Ennek ellenére jó volt egy ideig szabadon élni. Nem kellett hozzá több, mint hogy egy időre búcsút mondhattam a szájmaszknak, visszatérhettem a normalitásba.

Hazatértem után az első, a városba vezető utamra megszokásból nem vittem magammal maszkot, a napi sajtót is csak úgy vehettem fel, hogy a kioszkban vásároltam mellé egy maszkot. Este zenés produkció volt a főutcán a nagyobb tereken. A helyiek ezrével buliztak mindenütt, viszont a pultosok és a felszolgálók kivétel nélkül maszk alatt izzadtak. Nem tudom, de nem is érdekel, hogy ezzel az előírással kit és kitől akarnak megvédeni a járványügyi szakértők.

Lám, milyen kevés kell a kiszolgáltatott léleknek a boldogsághoz!