2024. április 19., péntek

Nem mindennapi példaképek tárháza

Dr. Kádár Annamária: „Még a legjobb focista sem rúg be tíz helyzetből tízet”

Mindannyiunk életében vannak olyan személyek, akikre felnézhetünk, és akik jó példaként állnak előttünk. Lehetnek közeli családtagok, rokonok, ismerősök vagy akár egy olyan óvópedagógus, tanító, tanár, akire szívesen gondolunk vissza. Ugyanígy motiválhat bennünket egy-egy sportoló, színész, énekes, művész, közéleti személy vagy vállalkozó életútja. Dr. Kádár Annamária legújabb, Valódi példaképek című könyvében tizenhárom híres személy élettörténetét olvashatjuk. Mindannyian mintaként szolgálhatnak számunkra, hiszen rögös úton, rengeteg munkával, küzdelemmel és kitartással jutottak el a sikerig. A szerző többek között Al Ghaoui Hesna újságíróval, Barabási-Albert László hálózatkutatóval, Borbély Alexandra színésznővel, Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával beszélgetett. Emellett a könyv Halácsy Péter, a Prezi társalapítója, Jentetics Kinga vállalkozó, a PublishDrive alapítója, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója, Máté Bence természetfotós, Michelisz Norbert autóversenyző, Polgár Judit világhírű sakkozó, Roska Botond neurobiológus, Ürge-Vorsatz Diána klímakutató és Vecsei H. Miklós színész történetét is feldolgozza. Dr. Kádár Annamária pszichológussal, trénerrel, egyetemi oktatóval a Szabadkai Nyári Akadémia keretében megrendezett könyvbemutatója után beszélgettünk.

Manapság a fiatalok közül többen követendő példaként tekintenek a celebekre, a vloggerekre és az influencerekre. A Valódi példaképek című könyvében viszont olyan személyekről olvashatunk, akikre felnézhetnek, akiknek életútja ösztönzőleg hat rájuk. Fontos volt-e az ön számára, hogy az interneten és a közösségi oldalakon tevékenykedő tartalomgyártók, celebek helyett olyan embereket mutasson be, akik teljesen más úton küzdöttek meg és dolgoztak meg a sikerért?

– A példaképek tárháza nagyon széles lehet. Ugyanúgy elférnek benne a celebek és az influencerek is, ha jó ügyet képviselnek, és sok munkát fektettek abba, hogy eljussanak valahova. Én inkább mellettük olyan emberek életét szerettem volna bemutatni, akikkel nem találkozhatunk a Facebook üzenőfalán, és akiknek az élete nem olyan hozzáférhető. A könyvnek köszönhetően akár egy tízéves gyermek is megtudhatja, hogy miként lehet valakiből színésznő vagy autóversenyző, milyen egy háborús tudósító munkája, mit jelent életpályát módosítani, hogyan lehet egy alapítványt működtetni, vagy milyen módon lehet valakiből ferences rendi szerzetes. Ezek különböző életutak. A pályaválasztás során át kell látni a szakmák széles választékát. A gyerekeknek kell, hogy legyen ellenazonulási mintájuk. Amikor a könyv íródott, elvégeztünk egy kutatást. Közel ezer fiatalt kérdeztünk meg a negyedikes kortól egészen az egyetemista korig arról, hogy kiket tartanak követendő mintának a mesehősök, irodalmi szereplők, történelmi hősök közül, és ugyanúgy rákérdeztünk a youtuberekre, celebekre, influencerekre is. Emellett ellenazonosulási mintákat is kerestünk. Az derült ki, hogy azokra tudnak felnézni a fiatalok, akik mögött befektetett munka áll. Sok youtubernél és celebnél azt írták, hogy egy műéletet mutatnak be, eladták a nevüket egy márkának, nem tartják őket hitelesnek. Akár ezt a világot is láthatja a fiatal, és választhat az előtte álló minták közül, viszont láthat más jellegű példákat is, amelyek közül tudatosan választhat.

A példaképek változnak az életünk során. Teljesen más példaképeink vannak gyermekkorunkban, kamaszkorban és felnőttként. Mitől függ, hogy mindez hogyan alakul az életünk során?

– Gyermekkorban leginkább az érzelmi azonosulás van jelen. Nem racionálisan döntünk, hiszen az óvó néni, az óvó bácsi, a tanító néni ott vannak az életünkben, mint ahogyan a szüleink is. Kritika nélkül tudunk azonosulni velük. Később, prepubertás- és pubertáskorban – amelyet a szülők is nehezen élnek meg – a gyerek valamit elfogad és valamit elutasít. Sőt, hányszor és hányszor kíméletlenül szembesít bennünket azzal, amilyennek mi nem látjuk magunkat, és amilyennek ők látnak bennünket. Kamaszkorban tudatosan ki tudja választani, hogy mely mintából mit „visz magával”. Felnőttkorban már tud dönteni arról, hogy mit talál követendő mintának. Nem feltétlenül a saját szakmai területünkről választjuk ki a példaképeinket. A szakmai példaképeken kívül lehetnek valakinek olyan példaképei is, akik a küzdelem terén mutatnak számára mintát, vagy egy zenei irányzat képviselői, illetve olyan személyek, aki jó ügyért dolgoznak. A példaképek az életünk folyamán változnak, és lehet, hogy van olyan valaki is köztük, aki végigkísér bennünket. A tizenhárom kortárs hős életében sokszor név szerint megjelenik annak a pedagógusnak a neve, akikre mentorként, követendő példaként néznek fel.

A pedagógusoknál a tanítás során tudatos az, hogy példaképpé váljanak?

– Ez nem mindig tudatos. Sokszor nem is gondolok bele ebbe a célba, hiszen minden órának megvan a célja, megvan a tanterv, amit követni kell, megvan a tananyag, amit át kell adni. Nagyon kevésszer gondolunk arra, hogy a személyiségünk átsüt az egészen. Tapasztalatból tudjuk, hogy a tanár meg tud szerettetni egy olyan tantárgyat, amit nem kedvelünk, és ugyanúgy meg tud utáltatni velünk egy olyat, amit előtte szerettünk. A diákok nem mindig azt veszik át, amit közvetíteni szeretnénk nekik. Hiába mondunk el valamit verbálisan, ha a nonverbális üzenet nem ezt tükrözi. Csak akkor válhatok példaképpé, ha hiteles vagyok, és nem adom el magam másnak, mint amilyen vagyok. Tehát meg merem mutatni azt, hogy sebezhető vagyok, beismerem a hibáimat, a tévedéseimet, és hús-vér emberként állok ott egy osztályközösség előtt. Olyankor megvan az érzelmi kapcsolódás. Nem félistenként kell imádniuk engem, nem autoriter módon vagyok jelen, és nem azért kell felnézniük rám, mert az kötelező. Emberként látnak engem követendő mintának.

Megtörténik, hogy a gyermek csalódik a kiválasztott példaképében. Hogyan tud ilyenkor segíteni a szülő és a pedagógus abban, hogy új példaképet válasszon magának?

– Sokszor történnek ilyenek. Zidane története jutott eszembe, amikor lefejelte Materazzit. Az utolsó mérkőzése volt, és teljesen tisztában volt vele, hogy a világ összes tévécsatornája közvetíti a világbajnokság döntőjét, tehát tudta, mibe kerülhet. Egy olyan ember, mint ő, aki hozzászokott a nyomás alatti munkához és a feszültséghez, eljuthat oda, hogy „megnyomják” nála azt a piros gombot, és elveszíti az uralmát. Ez mindannyiunkkal megtörténhet. Az ilyen esetek jó alapot adnak egy tartalmas beszélgetéshez. Valakinek a karrierjét nem húzhatjuk át, mert tévedett valamiben. Mindannyian hibázhatunk, és az a kérdés, hogy ebből a helyzetből hogyan tudunk felállni. Most már Zidane sikeres edző, és integrálta az esetet az élettörténeti narratívájába. Még a legjobb focista sem rúg be tíz helyzetből tízet. Gondolkodjunk egy pillanatra annak a fejével, akinek a világbajnokságon nem sikerült berúgnia az utolsó tizenegyest. Az ő rúgásán múlt, hogy az ő csapata lesz-e a világbajnok, vagy sem. Lehet, hogy vannak, akik csalódtak benne, mert nem rúgta be a gólt, viszont óriási tartás, erő kell, hogy legyen ebben a focistában, hogy mindezzel tovább tudjon élni. Szerintem az a lényeges, hogy ne fehérben és feketében gondolkodjunk, hanem lássuk meg a másikban az esendőséget, és azzal együtt tudjuk szeretni. Ha szeretni tudom őt, akkor önmagamat is tudom szeretni a saját hibáimmal és gyengeségeimmel együtt. Nincs olyan, hogy valakinek csak sikerei vannak. Az életünk nem mindig úgy alakul, hogy mindig a sikertörténetek követik egymást, hanem vannak kudarcok, akadályok is. Elsősorban akkor segíti a szülő a gyermekének a példaképek kiválasztásánál, amikor elfogadja azt, hogy a gyereke vele szemben is kritikusan fog viszonyulni. Az első csalódás akkor jön, amikor a szülő már nem tökéletes és mindentudó a gyermek szemében. A híres személyek is a fantáziavilágból leszállnak a földre. Prepubertás- és pubertáskorban is jól el lehet ezekről beszélgetni. A pedagógusoknál nem feltétlenül fontos, hogy ajánljanak egy másik példaképet. Pedagógusként arra biztatnám a gyereket, hogy több szempontból vizsgálják meg az esetet. Egy tizennyolc éves fiatal már képes a hipotetikus gondolkodásra is, tehát elképzeli, hogy mit tett volna az adott személy helyében, és hogyan döntött volna másképp. Mindig csak a jéghegy csúcsát látjuk, és sokszor hajlamosak vagyunk az ítélkezésre.

Az említett felmérésben milyen fiktív személyeket, mesehősöket, regényhősöket vagy filmszereplőket neveztek meg a megkérdezett fiatalok példaképként?

– Fodor Sándor meseregényének a hőse, Csipike sokszor szerepelt követendő példaként. Érdekes figura, és általában negyedikes korban értik meg a gyerekek, mert a történet elején Csipike egy boldog óriás, a végén pedig egy gonosz törpévé válik. Nem tudják integrálni, hogy ő jó vagy rossz. Ugyanúgy szerepelt a válaszok között Baradlay Jenő és Nemecsek Ernő. A történelmi hősök közül Hitler nagy ellenazonosulási mintaként szerepel, és a legtöbben meg is indokolták, hogy miért.

Az előző könyveihez képest milyen volt megírni a Valódi példaképeket? Miben különbözött az alkotói folyamat a korábbi kötetek születésétől?

– Az alkotói folyamat annyiban volt más, hogy ezt a könyvet írtam át a legtöbbször. Újra és újra átírtam a fejezeteket egészen addig, amíg elkaptam azt a formát, hogy nem meseformában, sem pedig a kronológiai sorrend szerint, hanem in medias res indítottam el őket. Középen indul a történet, filmszerű jelenettel, és onnan vezetek le mindent. Onnan már könnyű volt, mivel erre kellett ráfűzni az összes eseményt. Ebből a szempontból egy kicsit nehéz volt megtartani a realitást, ugyanakkor meseszerűvé kellett tennem a történetet. Korábban már írtam könyveket gyermekeknek és szülőknek is, viszont olyat még nem, amely szülőnek, nagyszülőnek, gyermeknek és pedagógusoknak is szól. Nagyon boldog voltam, amikor kész lett. Olyan volt, mint amikor a kagylóban megtermelődik az igazgyöngy, hiszen ez úgy jön létre, hogy közben megsértik. Sok frusztrációval járt az alkotás, és nem haladtam úgy vele, mint az előző könyvekkel. Egy kicsit Kőmíves Kelemen-féle munka volt. Illusztrátort sem találtam időben. Sokat gondolkodtam rajta, és nagyon jó komfortzónából való kilépés is volt. Jó intellektuális kihívás volt az életemben, egy nagyon jól átkeretezett mese.