2024. április 19., péntek

Az önkéntes

A legjobb történeteket mindig az élet írja, állapítjuk meg közhelyesen, miközben megelégedetten dőlünk hátra a fotelünkben, újabb hasonlóan izgalmas történeteket szomjazva, olyanokat, amelyek elgondolkodtatnak bennünket, amelyek feltöltenek minket, amelyek valamiféle reményt adnak nekünk. Reményt arra, hogy bár a mindennapjainkban egyre kevésbé lelhetők fel a nyomai, azért mégsem vesztek ki teljesen az életünkből azok a hagyományos értékek, amelyeknek tiszteletére szüleink igyekeztek nevelni bennünket, és amelyeket azóta olyan sokan próbálnak elfeledtetni velünk, nem feltétlenül azért, hogy rosszabb emberek legyünk, sokkal inkább azért, mert azt sulykolják, csakis mi vagyunk a fontosak, meg az, hogy mi jól érezzük magunkat, mindent alárendeljünk a saját érvényesülésünknek.

A mögöttünk álló tokiói olimpia bővelkedett ilyen reményt adó történetekben. Az egyik legszebb közülük kétségtelenül a férfi 110 méteres gátfutás olimpiai bajnoka, a jamaicai Hansle Parchment által nyilvánosságra hozott eset volt, amely szerint a kiváló atléta majdnem lecsúszott annak lehetőségéről, hogy elérje élete legnagyobb sikerét, az olimpiai bajnoki címet, ám mivel egy ismeretlen jótevő a segítségére sietett, mégsem kellett lemondania az álmai megvalósulásáról.

Történt ugyanis, hogy a gátfutás elődöntőinek napján Parchment olyannyira elmélázott, hogy induláskor nem a megfelelő buszra szállt fel, és erre csak akkor jött rá, amikor a jármű az atlétikai stadion helyett az evezősközpontnál tette ki. Miután rádöbbent, hogy valami nem stimmel, rögtön megpróbálta megkeresni a legkézenfekvőbb megoldást, ám amint megtudta, ahhoz, hogy eljusson az atlétikai stadionba, először vissza kellene jutnia a szálláshelyére, és ott kellene felszállnia a megfelelő buszra, azonnal tudta, ez egyáltalán nem járható út számára, hiszen ha a versenyre oda is érne, bemelegíteni nem maradna ideje, anélkül pedig aligha tudna megfelelően teljesíteni. Miközben azon töprengett, hogy mitévő legyen, odalépett hozzá egy fiatal önkéntes lány, aki – miután a férfi elmondta neki, milyen kellemetlen helyzetbe keveredett – adott neki pénzt taxira, hogy időben odaérjen a versenyre, illetve előtte be is tudjon melegíteni.

Mindez sikerült is neki, hiszen az elődöntőben a második helyen ért célba, amivel bekerült a másnapi döntőbe. Mivel ott már nem talált legyőzőre, a verseny végén az ő nyakába akasztották az olimpiai aranyérmet. A férfi, miután méltóképpen megünnepelte a győzelmét, visszament megkeresni segítőjét, hogy kifejezze neki háláját, amiért nemes cselekedetével hozzásegítette őt az olimpiai bajnoki címhez, visszaadta neki a kölcsönkapott pénzt, valamint egy jamaicai melegítővel is meglepte őt, ezt követően pedig a nagyvilággal is megosztotta a történetüket, mégpedig azzal a céllal, hogy – ahogyan fogalmazott – saját magát is újra meg újra emlékeztesse, illetve másoknak is örökre a fejébe vésse, mennyire fontos hálásnak lennünk azért, ha valaki jót tesz velünk.

A fiatal lány kilétét egy ideig homály fedte, néhány napja azonban több újság is azt közölte, hogy valójában nem is egy japán, hanem egy szerb önkéntesről volt szó, a huszonöt éves Tijana Stojkovićról, akinek nemcsak a kiváló atléta rendkívül hálás önzetlen tettéért, hanem egész Jamaica, olyannyira, hogy állítólag már az ország miniszterelnöke is meginvitálta Jamaicába.

A mesébe illő történethez, ha valóban minden úgy történt, ahogyan azt az újságok megírták, aligha kell bármit hozzáfűzni, hiszen minden szónál fontosabb az a végkicsengés, hogy hacsak tehetjük, segítsünk másokon, illetve hogy – amiként maga Parchment is mondta – legyünk hálásak azért, ha valaki jót tesz velünk.